Nem függeszti fel a borászati pályázatot a Miniszterelnökség

Nem függeszti fel a borászati pályázatot a Miniszterelnökség
cimer.hu
Biztosan nem függeszti fel a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési
Program borászati felhívását a pályázat első értékelési szakaszának
vége előtt. A rugalmas, gazdabarát rendszernek köszönhetően az
ágazati szereplők számára elegendő idő jut felkészülni és a
támogatási kérelmeket benyújtani.
A Miniszterelnökség felhívja a termelők és gazdálkodók figyelmét,
hogy a 2016. július 12-én megjelent a „Borászat termékfejlesztésének
és erőforrás-hatékonyságának támogatása” című pályázat
felfüggesztésére biztosan nem kerül sor az első értékelési szakasz
lezárulása előtt, tehát első körben legalább 2016. október 12-ig
mindenképpen lehetőség van a támogatási kérelmek benyújtására.
Az Irányító Hatóság legkorábban csak ezt követően dönthet – a
rendelkezésre álló keret nagyságától függően – a pályázat esetleges
felfüggesztéséről.A Miniszterelnökség az új ciklusban fontosnak tartotta, hogy a
pályázati rendszer és döntésmechanizmus egyszerűbbé, átláthatóbbá és
hatékonyabbá váljon. Ennek érdekében a felhívások időben eljutnak az
érintettekhez, valamint a pályázat megjelenését követően elegendő
idő áll rendelkezésre a pályázati dokumentumok beszerzésére, illetve
a támogatási kérelmek benyújtására. A Vidékfejlesztési Program
pályázatai esetében a megjelenést követően két hónap felkészülési
ideje van az érintetteknek, hogy megismerjék a felhívást és
beszerezzék a szükséges dokumentumokat. A pályázat megnyitását
követően értékelési szakaszonként egy-egy hónap került
meghatározásra a támogatási kérelmek benyújtására.
A benyújtott kérelmek szakaszos módon kerülnek elbírálásra. Ennek
értelmében a bírálati szakasz utolsó napjáig benyújtott összes
pályázat értékelése együttesen történik.
A borászati pályázati felhívás részleteiről a www.palyazat.gov.hu
oldalon tájékozódhatnak az érintettek.