Egyenlő munkáért egyenlő bért!

Egyenlő munkáért egyenlő bért!Egyenlő munkáért egyenlő bért!A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) országos kampányt indított a nők és a férfiak közötti bérkülönbség felszámolásáért, amelyhez az MSZP is csatlakozott. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a munkaadók kevesebbet fizetnek a munkáért azért, mert valaki nő. Bár a Fidesz-kormány a családok támogatójaként hirdeti magát, ennek ellenére a családfenntartó anyák kevesebb keresetből próbálnak helytállni.

Debrecenben 2016. szeptember 14-én a FÓRUM előtt várták a szakszervezet és az MSZP megyei nőtagozatának aktivistái az érdeklődőket. A házigazdákhoz csatlakozott Gurmai Zita, az MSZP országos elnökségének tagja, az országos nőtagozat elnöke. Gurmai elmondta: az Európai Unió még 2014-ben tett egy ajánlást a probléma kezelésére, azóta azonban nem történt semmi. A férfiak uralta politika ezt Magyarországon még napirendre sem kívánja tűzni, ami elfogadhatatlan! Az MSZP elnökségi tagja úgy fogalmazott, hogy ma Magyarországon 20 százalék a bérkülönbség a férfiak javára. Vagyis a nők a férfiakhoz képest két hónapot ingyen dolgoznak. Az alacsonyabb bér pedig egyben kevesebb nyugdíjat is eredményez majd. ,,Itt az idő, hogy ugyanazért a munkáért ugyanolyan fizetés járjon a nőknek, mint a férfiaknak. A férfiak ne csak az ajtóban engedjék előre a hölgyeket. Az igazi tisztelet és megbecsülés az lenne, ha anyagilag is értékelnék a nők teljesítményét”.

Gurmai Zita bejelentette, hogy az MSZP parlamenti képviselői határozati javaslatot nyújtottak be a parlamentnek a hátrányos megkülönböztetés ellen. Amennyiben az Országgyűlés elfogadja az előterjesztést, jogi lehetőség lesz a diszkriminatív gyakorlat elleni fellépéshez. Kérte a jelenlévőket közösen lépjenek fel a világ talán legrégebbi és legigazságtalanabb megkülönböztetése ellen.