Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, miután Bojko Boriszov bolgár kormányfővel határszemlét tartottak

Mindenkinek meg kell értenie, hogy Európa jövője nem Brüsszelben dől el, hanem itt, ahol állunk, a bolgár-török határon – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, miután Bojko Boriszov bolgár kormányfővel határszemlét tartottak a térségben.

Bulgária sikeres védekezése mindannyiunk közös érdeke – fogalmazott Orbán Viktor a szemlét követő sajtótájékoztatón, amelyet a határon felhúzott kerítés előtt, a határ bolgár oldalán lévő leszovói átkelőtől nem messze tartottak.

A miniszterelnök szerint Európa keveset törődik Bulgáriával, amelyet pedig meg kellene segítenie az uniónak. A visegrádi négyek csoportját képező tagállamok (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország) meg is egyeztek abban, hogy segíteni fogják Bulgáriát, és a pénteki pozsonyi európai uniós csúcstalálkozón kezdeményezik, hogy az EU is tegyen így – közölte.

„Nem szabad Bulgáriát magára hagyni, nem igazságos, hogy egyedül kell viselnie a védekezés terheit, hiszen nemcsak magát védi, hanem bennünket is” – mondta a kormányfő.

Fotó: Szecsődi Balázs – Miniszterelnöki Sajtóiroda”EGYMÁST SEGÍTVE KELL VÉDEKEZNÜNK, ÉS NEM EGYMÁS ROVÁSÁRA: RÁ KELL VENNÜNK A GÖRÖG BARÁTAINKAT IS, HOGY EZT A LOGIKÁT KÖVESSÉK.”

„Ha tudunk adni hárommilliárd eurót a törököknek, akik nem tagjai az EU-nak, akkor lehetetlen, hogy ne tudjunk adni 160 millió eurót a bolgároknak, akik meg tagjai az EU-nak” – hívta fel a figyelmet.

Bojko Boriszov a BTA bolgár hírügynökség jelentése szerint arról beszélt, hogy Szófia a legutóbbi időkig magára maradt határának védelmével, és nagy nehézségekkel kellett megküzdenie.

„Az összes EU-tagállam együttes erőfeszítése nélkül nem lehet tartós megoldást találni” – fűzte hozzá. Boriszov jelezte, hogy minden támogatást elfogadnak a határ védelmében, ugyanakkor hangsúlyozta a bevándorlási hullám megfékezésére kötött EU-török megállapodás jelentőségét is.

Orbán Viktor azt is kiemelte, hogy „nem védekezhetünk egymás rovására”, vagyis az nem jó megoldás, hogy a magyarok levédik a határukat, de az rossz a szerbeknek, vagy Szerbia védi a határát, de az rossz Bulgáriának.
Ehelyett összefogásra van szükség – folytatta -, ki kell jelölni a déli határvonalat, és azt kell megvédeni közösen.

„Egymást segítve kell védekeznünk, és nem egymás rovására: rá kell vennünk a görög barátainkat is, hogy ezt a logikát kövessék” – mondta. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy novemberben újra életbe kell léptetni a schengeni szabályokat, ez minden schengeni tagnak, így Görögországnak is kötelessége. Az nem lehet, hogy egyesek erősen védekeznek, mások meg gyengén, mert akkor „a védelmi vonal át fog szakadni” – fogalmazott.

Hangsúlyozta is, hogy a határvédelem szerinte nem ideológiai kérdés, hanem pragmatikus, jogi ügy: a határon nem lehet szabálytalanul átmenni, az ugyanis bűncselekmény. „Akit nem akarunk beengedni, de mégis bejön, azt vissza kell küldeni” – tette egyértelművé álláspontját.

„EZ A HELYZET ARRÓL SZÓL, HOGY EGY LUXEMBURGI KOMMUNISTA PRÓBÁLJA DEMOKRÁCIÁRÓL KIOKTATNI AZOKAT, AKIK 40 ÉVIG SZENVEDTEK A KOMMUNIZMUSTÓL.”

A bolgár határvédelemről kérdésre úgy nyilatkozott: Bulgária kőkeményen védekezik, a „naivitásnak” nyomait sem látni, „itt ilyen európai blablákkal sokra nem lehet menni, itt védekezni kell”.

Európa mai legnagyobb problémájának Orbán Viktor a naivitást tartja, a brüsszeli bevándorláspolitika ugyanis szerinte naivitáson alapul, „ezért vagyunk ma bajban”.

A kormányfőt arra is reagáltatták a sajtótájékoztatón, hogy Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Die Weltben kedden közölt interjúban úgy fogalmazott: elfogadhatatlan az uniós alapértékek súlyos sérelme, ezért ideiglenesen vagy véglegesen ki kell zárni az EU-ból az olyan tagokat, mint Magyarország, ahol „kerítéseket építenek háborús menekültek ellen”, vagy ahol megsértik a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét.

„AZ BULGÁRIA DOLGA, HOGY KIT JELÖL, NEKÜNK CSAK EGY TISZTELETTELJES KÉRÉSÜNK VAN: NE JÁTSSZUK EL AZ ESÉLYT, ÉS HA A MOSTANI JELÖLT NEM KAPJA MEG A KELLŐ TÁMOGATOTTSÁGOT, AKKOR NE ENGEDJÜK ÁT A LEHETŐSÉGET MÁSNAK, AZT KÖZÉP-EURÓPA TARTSA A KEZÉBEN.”

Orbán Viktor erre úgy reagált: a politikában az abszurditás a legszórakoztatóbb. „Ez a helyzet arról szól, hogy egy luxemburgi kommunista próbálja demokráciáról kioktatni azokat, akik 40 évig szenvedtek a kommunizmustól” – mondta, a politikai tréfa kategóriájába sorolva Asselborn nyilatkozatát.

Az új ENSZ-főtitkár jelölésével kapcsolatos bolgár újságírói kérdésre – miután a posztra Bulgária is jelöl – Orbán Viktor azt felelte: a dolgok nemzetközi rendje szerint Közép-Európának lehetősége van arra, hogy főtitkárt adjon, aki most „leginkább egy hölgy lehet”.

Bulgáriának tehetséges és tiszteletre méltó női állampolgárai vannak – tette hozzá.

Az Bulgária dolga, hogy kit jelöl, „nekünk csak egy tiszteletteljes kérésünk van: ne játsszuk el az esélyt”, és „ha a mostani jelölt nem kapja meg a kellő támogatottságot, akkor ne engedjük át a lehetőséget másnak”, azt Közép-Európa tartsa a kezében – mondta.

Magyarország tiszteli az Európai Bizottságba delegált bolgár tagot, Krisztalina Georgievát – akinek a neve szintén felmerült a főtitkári posztra -, és örömmel tudja támogatni őt, de a jelölés joga Szófiáé – közölte.

Orbán Viktor kedden érkezett Bulgáriába, ahol este a Fekete-tenger partján fekvő Burgaszban munkavacsorán vett részt bolgár és szerb kollégája, Bojko Boriszov és Aleksandar Vucic társaságában.

A szerda délelőtti határszemle után a fekete-tengeri határvédelem helyzetéről is személyesen tájékozódott a magyar és a bolgár miniszterelnök.