Kósa Lajos Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására, hétfőn.

A Fidesz-frakció egyértelműen kiáll eddigi álláspontja mellett, mely szerint nem a problémát kell Európába hozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol szükség van rá – reagált Kósa Lajos Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására, hétfőn.

A migráció és az ezzel kapcsolatos politikai álláspontok voltak a közelmúlt legfontosabb témái – mondta a Fidesz frakcióvezetője, aki egyúttal visszautasította a baloldal vádját, mely szerint a kormányzati kampány uszító vagy gyűlöletkeltő lett volna.

„A SZOCIALISTÁK NEM SZERETNEK TALÁLKOZNI A VALÓSÁGGAL.”

Ugyanakkor emlékeztetett: a rendszerváltás óta eltelt idő leggyűlöletkeltőbb kampányát a szocialisták folytatták 2004. december 5-ig, melynek kampányarca, Bangóné Borbély Ildikó volt, aki ma is MSZP-s országgyűlési képviselő.

Kósa Lajos kitért rá: az Eurostat adatai alapján ma a magyar társadalom 95 százaléka van jobb helyzetben, mint 2010-ben.

„A szocialisták nem szeretnek találkozni a valósággal” – utalt arra a frakcióvezető, hogy az Európai Parlament szocialista elnöke egy nyár eleji rendezvényen arról beszélt, hogy „Magyarországon is vannak olyan települések, ahol nem utasítják el a menekülteket, ilyen város például Szeged”, amitől az MSZP nem határolódott el.

Fotó: fidesz.hu

A Fidesz-frakció egyértelműen kiáll eddigi álláspontja mellett, mely szerint nem a problémát kell Európába hozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol szükség van rá – mutatott rá. Mint mondta: az ellenzéki pártok csak szóban értenek ezzel egyet, mert a segítségnyújtást egyetlen esetben sem szavazták meg.

Végül Kósa Lajos felhívta a figyelmet az Európai Bizottság által alkalmazott kettős mércére, megjegyezve: ha egy település nem ért egyet vezetőjével, az a minimum, hogy a polgármester lemond, „ez csak az Európai Unió vezetőjének nem szokása”. Egyúttal felszólította a bizottságot és annak elnökét, változtassa meg politikáját.