Choudary-ítélet: visszhang

Choudary-ítélet: visszhang

A bíró kitért a segélyen élősködésre is

Öt és fél év börtönbüntetést rótt ki az Old Bailey a dzsihádista hitszónokra, aki az Iszlám Állam támogatására buzdította híveit. A szélsőségek ellen küzdő aktivisták az igazságszolgáltatás arculcsapásaként értékelik az enyhének tartott ítéletet. A nagy-britanniai muzulmán társadalom józan része megkönnyebbüléssel nyugtázta, hogy Choudary egy ideig rács mögött lesz.

choudary.jpg

A 49 éves Anjem Choudary hűségesküt tett az Iszlám Államnak, és ezt online felületeken közzé is tette. Ez a terrorellenes törvény alapján bűncselekménynek számít. Ugyancsak öt és fél évre ítélték tettestársát, Mohammed Mizanur Rahmant, aki egyebek közt a Boko Haram nigériai terrorbanda tevékenységét dicsőítette.

A terrorelhárító szolgálatok szerint a bűnöző számos fiatal muszlim radikalizálásáért is felelős. Az ő közösségébe tartozott az a két fanatikus gyilkos, Michael Adebolajo és Michael Adebowale is, aki három éve Londonban, fényes nappal, a nyílt utcán brutális kegyetlenséggel meggyilkolta Lee Rigby lövészkatonát. Követte Choudaryt az ISIS egyik hóhéra, Siddharta Dhar is.

anjem-choudary.jpg

Choudary korábban az egyik legszélsőségesebb angliai iszlám csoport, a 2010-ben törvényen kívül helyezett el-Muhadzsirun élén állt mint az alapító Omar Bakri Mohamed szócsöve. Nyilvánosan mártíroknak nevezte a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletsorozat elkövetőit, és iszlám forradalom kirobbantására buzdította angliai híveit. Először ekkor került az elhárítás figyelmének középpontjába.

Choudary egy ízben felszólította követőit: kövezzék halálra Lord Peter Mandelsont, a jelenleg ellenzékben politizáló brit Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veteránját, állítólagos homoszexualitása miatt.

90004510-rahman-news-large_trans++lyjLB990yNM1ZdswIy1279HhMh81Y8GqX3ipA8YMo0k.jpg

Mohammed Mizanur Rahman

Néhány éve komoly felháborodást keltett, amikor a hitszónok bejelentette: leveleket küld az Afganisztánban elesett brit katonák családtagjainak, felszólítva őket, hogy térjenek át az iszlám hitre, ha nem akarnak a pokol tüzében elégni.

A terrorvezér öt és fél éves ítéletét elnézőnek tartják azok a személyek és csoportok, amelyek az iszlám megfékezése mellett lépnek fel. Choudary tíz évet is kaphatott volna, Justice Holroyde bíró azonban kijelentette, hogy effajta esetekre nagyon kevés a precedens. Tény, hogy a brit igazságszolgáltatás nem sok olyan esetről tud, amikor valaki öt és fél évet kapott volna – beszédért. Konkrét cselekményt ugyanis nem lehetett rábizonyítani a hitszónokra, aki ügyvédei segítségével két évtizede játszik bújócskát a büntetőjoggal.

_83619146_glees.jpg

Anthony Glees

Anthony Glees professzor, a Buckingham Egyetem biztonsági szakértője a Mail Online-nak azt nyilatkozta, véleménye szerint az ítélet túlságosan is elnéző, és arcul csapja az igazságszolgáltatást, miközben egy rendkívül gonosz és veszedelmes emberről van szó, akitől jogunk lett volna hosszú időre megszabadulni. Glees szerint az ítéletnek nincs elrettentő ereje. „Két és fél éven belül kinn lesz, és nincs okunk azt hinni, hogy a börtön megjavítaná”, vélte a szakértő.

deanhaydon.jpg

Dean Haydon

Dean Haydon, a Scotland Yard antiterrorista osztagának parancsnoka szerint: „Ezek az emberek a törvény betűjén belül maradtak évekig, a terrorelhárítás világában azonban senkinek semmilyen kétsége nincs az általuk gyakorolt befolyás felől, az általuk terjesztett gyűlölet felől és azon embedrek felől, akiket arra bátorítottak, hogy terrorszervezetekhez csatlakozzanak.”

Vezető muszlimok is akadtak, akik üdvözölték az általuk „ördöginek” és „gyűlöletesnek” tartott nézeteket terjesztő Choudaryt, és volt, aki ugyancsak felháborodott az elnéző ítéleten. Haras Rafiq, a szélsőségek elleni küzdelemnek elkötelezett Quilliam Foundation agytröszt munkatársa a London Evening Standardnek azt nyilatkozta: ellentmondás, hogy vannak olyanok, akiket Choudary radikalizált, és még ezek az emberek is súlyosabb büntetést kaptak, mint ő. „Ez szomorú módon törvénykezésünk jelenlegi állapotát vádolja.”

sara khan.jpg

Sara Khan

Akadtak mohamedánok, akik megkönnyebbüléssel fogadták, hogy Choudaryt végre jogerősen elítélték. Sara Khan, a szélsőségek ellen küzdő Inspire emberjogi szervezet igazgatója szerint az ítélet a realitásokra emlékezteti az iszlám szélsőségeseket. „Jóllehet ezek az emberek nincsenek többé az utcán, be kell látnunk, hogy vannak Nagy-Britanniában más szélsőségesek, akik agresszíven hirdetik szélőséges iszlám világnézetüket az egyetemeken, a közösségekben és a társadalmi médiában. Valamennyien felelősek vagyunk azért, hogy szembeszálljunk ezzel a perverz ideológiával, akár a mecsetekben, akár az egyetemeken, akár az interneten. A mi társadalmunkban nincs helye az ilyen szélsőségességnek.”

Mohammed Shafiq, a Ramadhan Foundation vezérigazgatója az Independentnek nyilatkozta: „Szerintem nagyszerű hír, hogy végre elítélték. Nagyon boldogak vagyunk, hogy lecsuktak valakit, aki ennyire veszélyes. (…) Túlságosan sokat nem fogunk ünnepelni, mert vannak hozzá hasonló gondolkozású emberek, akik még mindig veszélyt jelentenek, velük szembe kell szállnunk.”

107693739-holroyde-news-large_trans++flqy7C_9_-Jt9M13Z1ZP8MH0zaPeFJhN7QlcW0MCN6Q.jpg

Justice Hayden

A tárgyaláson felmerült a különféle segélyeken való élősködés témája. A terrorista hitszónokok, miközben a Nyugatot megvetik, annak intézményeit kihasználják. Choudary az utóbbi húsz évben egyetlen napot nem dolgozott az Egyesült Királyságban, felvett viszont ez alatt az idő alatt félmillió fontot az államtól különféle segélyek formájában. Ezt ő maga dzsihádista járandóságnak nevezte. Ugyancsak munkakerülő és benefitleső életmódot folytatott a vele elítélt bűntársa, Rahman is. Miután a bíró az utóbbi ügyvédjét meghallgatta, feltette a kérdést: „Nem ellentmondás, hogy valaki azzal a liberális nyugati demokráciával tartatja el magát, akit oly tántoríthatatlanul megvet?”

Több alsóházi képviselő arra szólította fel a belügyminisztert, tegyen valamit a hitszónokok segélyezésének megfékezéséért.

(MK/MTI/Independent/Telegraph)