Zsidó sakklegendák: a jesivabóhertől az önantiszemitáig
Az idei Pozsonyi Pikniken Kunos Péter, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója szimultán sakkpartikat játszott mindazokkal, akik készek voltak kiállni ellene. Ennek emlékére összefoglaljuk Önöknek a sakkjáték zsidó kultúrtörténetét.
A Kínából származó játék arab-moszlim közvetítéssel jutott el a nyugati világba, de legfényesebb művelői között a zsidók annyira túlreprezentáltak, mint még a szórakoztatóiparban sem. A sakk zsidó óriásai között feltűnik a kiugrott rabbitanonc, a lubavicsi rebe tanítványa, aki szombaton nem versenyzett és az öngyűlölő zsidó géniusz, Bobby Fischer is, aki, sokak szerint mindenkinél jobb volt.
A sakkjáték szabályai önálló világot hoznak létre, amelyben nem lehet eligazodni az elvonatkoztatás képessége, spekulatív és logikai képességek nélkül.
A zsidó jog és kommentárirodalom, a Talmud értelmezési szabályai, jogi előírásai szintén saját, önálló világot hoznak létre és ebben a világban is az elvont gondolkodás iránti érzékre, spekulatív agyra és e világ belső rendjét és lehetőségeit átlátni képes logikai készségekre van szükség az előrejutáshoz. A jesivabóher és a sakkozó észjárása ijesztően hasonló: a sportág egyik legnagyobb alakja, Akiva Rubinstein például kiugrott rabbitanulóból lett sakknagymesterré. A két párhuzamos világ közül ő végül nem Isten végtelenségének, hanem a sakktábla 64 kockából álló, belső végtelenjének tanulmányozását választotta.
A Talmud és a sakktábla
Egy magára kicsit is adó magyar zsidó oldal sakkcikkét muszáj volna a Polgár-lányokkal és a 100. évében meghalt Lilienthal Andor nagymesterrel kezdeni. Róluk azonban sokat tudunk és beszélünk máskor (legutóbb Polgár Zsuzsát köszöntöttük fel a születésnapján), de még ennek az írásnak a végén is visszatérünk majd a Polgár-lányokra.
Az első hivatalosan elismert sakk-világbajnok, Wilhelm Steinitz is zsidó volt, tőle nyerte el a címet a szintén zsidó Emanuel Lasker 1894-ben és 27 évig meg is őrizte. Lasker otthon volt szinte minden spekulatív „páthuzamos valóságban”. Egy zsidó kántor gyermeke volt, aki a sakkozáson kívül még kutató matematikusként is dolgozott (jelentős eredményeket ért el az algebra területén) és filozófiai tárgyú könyveket is publikált.
Wilhelm Steinitz, az első világbajnok, legyőzőjével, Emanuel Laskerrel 1894-ben
Alighanem azért is tudta 27 évig megőrizni a címét, mert nem állt ki soha talán legerősebb kihívója, egy kiugrott lengyel rabbijelölt, Akiba Rubinstein ellen. A 32 éves fiatelember jó darabig nem tudott annyi pénzt összegyűjteni, amennyit Lasker igényelt volna a meccsért (látta ugyanis, hogy előde, az első világbajnok Steinitz szegénységben halt meg és nem akart az ő sorsára jutni), aztán pedig kitört az első világháború és a kérdés lekerült a napirendről.
Akiba Rubinstein későn, 16 évesen tanult meg sakkozni, a Talmuddal értelemszerűen jóval előbb ismerkedett meg, 23 évesen mindenesetre a sakk mellett kötelezte el magát. De nem csak a világbajnoki címmeccset bukta el, amikor megkezdődött, a trónörökös szarajevói meggyilkolásával, a „rövid 20. század” vértengerben fürdő története: a háború után már nem talált vissza igazi formájához, noha voltak még szép sikerei. 52 éves korában a labilis alkatú nagymesteren súlyos mentális betegség vett erőt, utolsó három évtizedét ezzel küszködve élte már le, hol családja körében, hol pedig szanatóriumokban.
A számítógép, a költészet és a hidegháború
A sportág történetének hosszú évtizedeit domináló szovjet sakkozók közül a legelső, Mihail Mojszejevics Botvinnik, egy meggyőződésesen kommunista asszimilált zsidó, „a szovjet sakkozás atyja”, kis megszakításokkal 15 évig volt világbajnok, 1948 és 1963 között. „Származáson zsidó, kultúrám orosz, neveltetésem szovjet” – így foglalta össze, hogy honnan jön és kicsoda. Az ő kombinatív készsége a sakk mellett a programozás világában tört magának utat, részt vett az első sakk-számítógépprogram megalkotásában.
Botvinnik másfél évtizedes királyságát először egy mindössze 23 éves észt zsidófiú, Mihail Tal tudta megszakítani 1960-ban (nála fiatalabb korban, 22 évesen csak az örmény zsidó Gari Kaszparov lett világbajnok), aki nem matematikai kombinációnak, hanem kiszámíthatatlan költészetnek látta a sakk világát, a szakdolgozatát is irodalomból írta. Három éves korában már olvasott, 15 évesen mehetett egyetemre, ugyanakkor rövid élete végégi betegségekkel küszködött. Felesége visszaemlékezései szerint a gyakorlati élethez annyira nem volt érzéke, hogy még a gázt sem volt képes egyedül begyújtani. Nem arról volt szó természetesen, hogy ne tudta volna megtanulni, hanem hogy a praktikus kérdésekre, amelyek nem érdekelték, nem volt hajlandó egy másodpercnyi időt sem fordítani. Játéka is merész volt, kombinációi kiszámíthatatlanok: valóban költőien játszott.
Mihail Tal, a „költő” 1988-ban
Aki meg tudta törni 1972-ben a negyed százados szovjet hegemóniát és megnyerte az első ütközetet a sakktáblákon dúló hidegháborúban Amerikának, az Bobby Fischer volt, az öngyűlölő zsidó sakkzseni, akinek egyik legkomolyabb riválisa éppen a jámbor ortodox zsidó nagymester, Samuel Reshevsky, a nagy lubávicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson fontos híve volt.
Noha Reshevsky is csodagyerek volt, a sakk mindig csak a hobbija maradt. Másból élt, így könnyebb volt arra is vigyáznia, hogy szombaton soha ne játsszon meccset. A sakk világába fiatalon berobbanó, meglehetősen kiállhatatlan fiatalember, Bobby Fischer ellen sem ült le sábeszkor, amikor sok meccs után is döntetlenre álltak, a későbbi időpontban pedig Fischer egyszerűen elaludt, úgyhogy Reshevskyt hirdették ki győztesnek – 1961-et írunk, Reshevsky 50, Fischer 18 éves volt.
Később Fischernek volt alkalma visszavágni, nyolc amerikai bajnokságával megelőzhette a csak hetet begyűjtő Reshevskyt, ’70-ben pedig, a Szovjetunió ellen, az amerikai csapat tagjaiként remekül dolgoztak együtt.
Szimultán: a kis Reshevsky az egész világ ellen
Bobby Fischer és a lubávicsi rebbe
Tizenöt évvel később Fischer már a világtól elzárkózva, a zsidóságtól a nyílt antiszemitizmusig távolodva élt. A rebbe azonban nem felejtette el őt. Megkérte barátját, az immár idős Reshevskyt, hogy keresse fel a régi riválist és mondja meg neki: senki nem haragszik rá, a zsidóság visszavárja. A találkozó létre is jött, a sakkról hajlandó volt beszélgetni Fischer, de a közeledést durván elutasította.
Egy időben, amikor az USÁ-ba nem léphetett be, Bobby Fischer a 80%-ban még ma is magyarok lakta vajdasági településen, Magyarkanizsán élt. Ekkoriban barátkozott össze a Polgár-lányokkal. Zsuzsa szerint öngyűlölő antiszemitizmusa gyermekkori, édesanyjától elszenvedett traumák következménye.
A Tablet magazin Fischer és a lubávicsi rebbe kapcsolatát tárgyaló, szenzációs cikke szerint Schneerson rabbi úgy találta, hogy a sakk és a Teremtés nem párhuzamos, hanem egymást tükröző világok: a király, aki a játék középpontjában áll, maga Isten, Isten földi jelenléte, a Sekhiná a királynő, akinek nagy hatalma van, a tisztek az angyalok, akik közvetítik a szentséget a földre és a gyalogok a mi lelkeink. A gyalogok, mint mi, emberek, csak apró lépéseket tehetünk, gyengék vagyunk, de nem tehetetlenek, van saját szerepünk és felelősségünk. Ha pedig sikerül elérnünk a tábla túlsó végére tisztekké vagy akár a Királynővé is válhatunk: egyesülhetünk Istennel. Ebben akart segíteni a Rebe Bobby Fischernek, ha tetszik, akkor „tesztelni” az elméletét. Az újságnak nyilatkozó hászid vezető szerint nem biztos, hogy Fischer, bár megmaradt egyre gonoszabb és kétségbeesettebb gyűlölködőnek, holokauszt-tagadónak, minden tekintetben és véglegesen elbukott volna. Sok minden megmutatkozott és hatott – mindennek ellenére – a tehetségéből, kivételes humorából, amelyet még legtaszítóbb periódusaiban sem vesztett el egészen. A „Királyok királyának” terve volt az Ő gyalogjával és az legalább részben meg is valósult Bobby Fischer, a szerencsétlen sorsú és jellemű géniusz, a talán legnagyobb zsidó sakkozó szomorú életében.
A fiatal Bobby Fischer
