„Kötődéseket kereső, közösségeket kereső, a zsidó kultúra újjáélesztésén dolgozó figura vagyok.”
Szántó T Gábor író, a Szombat főszerkesztője az identitáskeresésről beszélt.
Több regénye is az identitáskeresésről szól, Ön hol tart az identitáskeresésben?
Nem tudom, hogy a szerelmes versek és a Kotel, a Siratófal összefüggenek-e, én ilyenre nem emlékszem, a saját életemben, de az identitáskeresés az folyamatos állapota a modern embernek, annak is, aki a vallással jó viszonyban van és annak is, aki a vallástól távol keresi az identitását. Ez a regény sokféle kérdést felvet, legalábbis ezen a téren. Nem hiszem, hogy feladata direkten válaszolni. Egy irodalmi mű inkább kérdez, az olvasót készteti arra, hogy ő maga is elgondolkodjon, nem kész recepteket ad. Az biztos, hogy aki kezébe veszi a könyvet, az sok olyan kérdéssel szembesül, amiket nem biztos, hogy a hétköznapokban feltesz magának. Ilyenek a hontalanság élménye, a menni vagy maradni kérdése, ami annyi sok embert foglalkoztat, azt hogy hova menjen, hol találhatja meg önmagát, hol találja meg az identitását, Magyarországon vagy Európában, vagy Izraelben. Ezek a kérdések valóban a témáit képezik a Kafka macskáinak.
Ön író, de mellette egy havilap főszerkesztője is. A Szombat nem csak egy kulturális magazin, hanem nagyon sok aktualitást is hordoz magában. Vitatkozik, az igazságot keresi. Milyen írónak lenni, szórakoztató, elgondolkodtató regényeket írni és milyen egy aktuálpolitikai havilap főszerkesztője lenni?
A Szombat az kulturális és közösségi folyóirat, foglalkozik politikai témákkal, irodalommal, a világ zsidóságának megannyi kulturális, közösségi kérdésével. Bizonyos értelemben az írói tevékenység kiegészíti a főszerkesztői tevékenységet, ahogy a Kafka naplóval és a prózájával kapcsolatban is felmerül az a kérdés, illetve ellentmondás, hogy a prózájában sosem szerepel a zsidó szó, egyetlen írásában szerepel a zsinagóga kifejezés, addig a naplójában gyakorta reflektál az identitására. Reflektál a zsidóságára, az útkeresésre, a cionizmusra, az alija kérdésére. Miközben én a regényeimben az identitásválságról, az identitáskeresésről írok és olyan individuális problémákról, amikkel mindannyian szembesülünk, addig szerkesztőként igyekszem reményt adni, vagy ha úgy tetszik, igyekszem pozitív alternatívákat és identitásopciókat felmutatni, így bizonyos értelemben nálam is kiegészíti egymást ez a két tevékenység.
Ennek ismeretében, sokan nem mernék feltenni a kérdést, én mégis megteszem, Ön milyen zsidó?
Olyan, mint a többiek, vívódó, útkereső, a múlt árnyékaival viaskodó, másodgenerációs élményekkel szembenéző, közben a mai életben pozitív kötődéseket kereső, közösségeket kereső, a zsidó kultúra újjáélesztésén dolgozó figura vagyok. Olyan, aki hol hullámvölgyeket él át, hol hullámhegyeket, aki hol örül annak, amit a közösségben átél, hol pedig elkeseredik, bírál, megpróbál a lehetőségekhez képest egy jobb állapotot elérni.
A magyar zsidóság hol tart az identitáskeresésben?
Azt hiszem, a mai magyar zsidóság kulturálisan nyitottabb, előrébb van, mint néhány évvel ezelőtt, különösen a fiatalabb nemzedékben tapasztalni több nyitottságot, bátorságot, útkeresést azok között, akik világjártabb nemzedékhez tartoznak, akik láttak működő, dinamikus közösséget szerte a világban, akár Izraelben, akár másutt. Ezt a fajta elmozdulást látom, tehát látok bizonyos kulturális újjáéledést, miközben vallási újjászületésnek kevés jelét lehet tapasztalni, noha ennek is lehet látni halvány jelét, de lényegesebben szerényebben, mint a kulturális önreflexió esetében, a szekuláris identitáskeresésnél.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter