Radnóti Zoltán rabbi : születés, távozás, és sok apróság..

hírlevél 16-08-25 (születés, távozás, és sok apróság…)

Beérkező levelek x

Radnóti Zoltán

Tiszteltjeink,

—- az élet ——-
1)
A héten elhunyt közösségünk legidősebb tagja, Forrás Zoli bácsi, Jánkev ben Jehosuá. A 100. életévében volt.
Jámborsága, Istenfélelme, őszinte és érzelemmel teli élete példaként állt mindenki előtt.
Tettei és akaratereje adjon nekünk erőt, hiszen az ő jelenléte azt tanította, hogy zsidónak nem elég születni, hanem minden nap – még a legnehezebb időszakban is – meg kell erősíteni önmagunkban a tudatot.

2)
A héten (csütörtökön) megszületett közösségünk legfiatalabb tagja, Vadas Anna és Dési Tomi kisfia. Dési Éliás Pál.
A Talmud szerint azok a gyermekek különösen szeretettek Isten előtt, akik már az édesanyjuk méhében hallják a zsidó imák csodás hangját, az ünnepi dallamok végtelen tárházát és a tanulás hangját.
Ez a szülök szent kötelessége, hogy a gyermeküket elkezdjék a zsidóságra nevelni… már a születésük előtt 9 hónappal.
Éliás (Illés), azaz héberül Elijahu. A név csodás: az Örökkévaló (Jáhu) az én Istenem.
Élijahu, nagy küzdő volt. A legendák szerint a lelke végigkiséri a zsidó történelmet. Itt van velünk is. Sőt… a messiást is ő vezeti be ebbe a világba.
Itt a nagypapával az első napon:
fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xaf1/v/t1.0-9/14102528_1390893370938033_5136454582159352405_n.jpg?oh=0711f98c1c5727c5130a8625c54b9358&oe=5846FB0F&__gda__=1481281720_c899bbe442055a033cd2667254536695

3)
A héten elhunyt egy hölgy, aki sose mondta, hogy zsidónak lenni könnyű dolog… sőt… Kedvenc szava annyi volt: „hineni” – íme itt vagyok!
Elhivatott élet volt az ővé. Eszter volt a neve, mint a bibliai zsidó királynőé. A Dávid házig visszavezethető Jungreisz család leszármazottja.
Munkájának fő céljának a lelki kiüresedés elleni küzelmet tekintette.
Hogy megtanítsa, a felelősség, az adakozás, az imádkozás, a megbocsátás, a könyörületesség nem teher, hanem szárnyak az ember lelkének.
Eszter Jungreisz az életét szentelte arra, hogy a zsidó embereket visszavezesse ősiek hitéhez, hogy a hagyomány szépségét megmutassa mindenkinek, és hogy a zsidóság mindeni számára vállalható, sőt büszke élmény legyen.

4)
Az utóbbi időben szinte minden nap beszéltem (vitatkoztunk és nevettünk) Izsák Gábor barátommal, hogy a jövő héten nyomtatásra kerülő 5777. évi luách minnél szebb és jobb legyen. Ám Gábor emellett több tucatnyi zsidó témájú kiadványt, mesekönyvet, Talmudi könyvet, zsidó szakácskönyvet, zsidó regényt, történelemkönyvet adott ki.
Legutoljára a „tisa beávi” kinot ima-füzet teljes nyomdai munkájáta adományozta a zsidó közösségnek. Hogy mindenki tudjon imádkozni.
Gábornak ma reggel lánya született: Szandra.
Legyen benne sok boldogsága.
És Gábor tanítsa meg neki (és persze nekünk), hogy a „zsidó vallási és világi műveltség” számunkra nem csak a „szükséges plusz”, hanem legyen saját valónk – velünk élő része.

A gyermekeket és a szüleiket áldja meg a Fennvaló, míg az elhunytak emlékéből fakadjon áldás számunkra!

—- Sábát —–
hetiszakasz: Ékev
sábát: 19:17 – 20:22
rajzfilm:


Péntek este:
kb. 18.45: délutáni ima
19.00: szombatfogadás majd kiddus
Dvár Tóra: Megyeri András J. (remélem…)
szombat reggel:
8.30: ima tanulás –
9.00: reggeli ima, majd kiddus
Dvár Tóra: Radnóti Zoltán / Mogyorosi Ármin

A kiddus után: 
IRÁNYTŰ – aktuális, ám a hagyománynak megfelelő válaszok a modern világ kérdéseire…
aki a héten tartja: Radnóti Zoltán
Téma:
hetek óta a családi kapcsolatokról tanulunk.
Ezen a héten az adoptált gyermek kérdését nézzük meg.
A kérdésünk: Tóránál lehet-e őt felhívni az édesapja nevén?

—— programok a héten:
hétfő:7:00 reggeli ima
csütörtök 7.00: reggeli ima
A csütörtöki héberben és a vasárnapi tanulásban nyári szünet van szeptemberig.

——— Média
– Egy írásom a káddis és a nők kapcsolatáról
rabbi.zsinagoga.net/2016/08/23/rabbi-mi-az-igazsag-nok-es-a-gyaszolok-kaddisa-hagyomany/
– új hittan – tankönyv:
mazsihisz.hu/2016/08/25/megjelent-a-mazsihisz-uj-hittankonyve-9380.html
– Esther Jungreis – 2008
mazsihisz.hu/2008/09/26/az-elet-egy-probatetel—az-urania-moziban-jart-a-rebbetzin-195.html– Esther Jungreis – 2016
mazsihisz.hu/2016/08/25/egy-asszony-az-asszimilacio-ellen–elhunyt-esther-jungreis-9378.html
– Haver Alapítvány – jó dolog…
www.mozaikhub.hu/hu/community-portraits/kozossegiportre-desjulcsi

Bayerügy
– MAZSIHISZ megmondta a frankót
mazsihisz.hu/2016/08/21/a-mazsihisz–gratulal–bayer-zsolt-kituntetesehez-9363.html
– Heisler visszaadta
mazsihisz.hu/2016/08/22/heisler-andras,-a-mazsihisz-elnoke-visszaadja-allami-kitunteteset-9365.html
– Kardos visszaadta
mazsihisz.hu/2016/08/23/kardos-peter-forabbi-az-uj-elet-folyoirat-foszerkesztoje-is-visszaadja-allami-kitunteteset-9371.html
– Oberlander rabbi 2012-es írása az akkor megkapott kitüntetése kapcsán
zsido.com/fejezetek/zsido-jog-kereszt-es-rabbi/

sábát sálom


Radnóti Zoltán rabbi
skype: razo9999
www.zsinagoga.net
www.facebook.com/BetSalom
blog: rabbi.zsinagoga.netMellékletek területYouTube-videó (Szerinted hozzáférhetünk a saját szívünkhöz? – Ékev hetiszakasz) előnézeteSzerinted hozzáférhetünk a saját szívünkhöz? – Ékev hetiszakasz