A kormányfő a Jövő autói című konferencián

2010 óta dolgozunk annak érdekében, hogy Magyarországot Közép-Európa járműipari innovációs központjává tegyük – jelentette ki Orbán Viktor, aki egyúttal arról is tájékoztatott, járműipari tesztpálya épül Zalaegerszegen.

A kormányfő a Jövő autói című konferencián mondott beszédében emlékeztetett arra, hogy a Műegyetemen tanulók közül sokan részt vettek az 1956-os forradalomban, illetve a rendszerváltásban. A magyar demokráciának továbbra is szüksége van fiatal demokratákra – jegyezte meg Orbán Viktor, arra biztatva a mostani diákokat, hogy vegyenek részt ők is a közéletben.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a határok megváltoztatása csak úgy lehetséges, ahogy az unió teszi: átlép felettük, „légiesíti” őket, és ezáltal lehetővé válik a páneurópai együttműködés. A magyar nemzeti aspirációk és az Európai Unió távlati célja egybeesnek; Magyarország mindig is támogatni fogja azokat az európai törekvéseket, amelyek nagy földrajzi egységek kialakítását tűzik ki célul – húzta alá.

Leszögezte, a digitalizáció következtében olyan új szabályozást lehet létrehozni Európában, amely már nem szenved a versenyképességet rontó nemzeti korlátoktól. Létrehozhatunk egy páneurópai digitális szabályozási rendszert, és ezzel talán az első igazán sikeres, világméretekben is versenyképes iparágunkat tudjuk létrehozni Európában – jelentette ki.

Fotó: fidesz.hu
„MINDEN FELTÉTEL ADOTT AHHOZ, HOGY HELYTÁLLJUNK EBBEN AZ ÚJ KORSZAKBAN.”

Hangsúlyozta, Európa hátrálásban van a demográfiai mutatók, valamint a világ össztermékének előállításában való hozzájárulás tekintetében is.

A digitalizáció és az ipar 4.0 lehet az a kő, amit, ha megtalál a talpunk, megvethetjük a lábunkat, ahol a hátrálásunknak véget vethetünk, és megindulhatunk előre – fűzte hozzá. Leszögezte, nem egyszerűen egy iparági sikerről beszélünk, hanem Európa hátrasorolódását eredményező folyamatok megállításáról is.

Ha nem találunk jó válaszokat, az állások tízezreibe kerülhet Magyarországon – fogalmazott az autóipar előtt álló kihívások kapcsán. Úgy fogalmazott, kevés csak lépést tartanunk, jó lenne azok közé tartozni, akik a tempót diktálják, ehhez határozott iparpolitikára van szükség. 2025-re az összes újonnan eladott gépjármű 25 százaléka részlegesen vagy teljesen automatizált lesz, ha ennek a folyamatnak a részesei akarunk lenni, gyors és határozott lépéseket kell tennünk – emelte ki.

A miniszterelnök kifejtette, Európának, amely több mint 500 millió embert foglal magában, a nehézségek ellenére is van jövője. Meggyőződésem, ha az előnyöket sikerül egy európai szintű politikává összeszervezni, akkor Európa előtt szép jövő áll, és térnyerési terveink is lehetnek – tette hozzá.

Szólt arról is, napjaink egyik nagy kérdése, hogy melyik az az iparág, ami extraprofitot, plusznövekedést ad. Mint mondta, erre nincs biztos válasz, de úgy tűnik, a digitalizáció jó irány. Magyarországnak jó lenne, ha a választ itt találhatnánk meg, mert vannak erősségeink, amelyeket használni tudnánk egy ilyen versenyben – utalt Orbán Viktor arra, hogy hazánkban komoly hagyományai vannak az autógyártásnak és az innovatív találmányoknak egyaránt. Közölte, a magyar fiatalok ott vannak a világ legjobb feltalálói között, jó helyezést érnek el azokon a megmérettetéseken is, ahol a jövő autótervezői mérik össze tudásukat.

2010 óta dolgozunk annak érdekében, hogy Magyarországot Közép-Európa járműipari innovációs központjává tegyük – jelentette ki. Hangsúlyozta, ennek érdekében szükséges, hogy a nagy autógyártó cégek fejlesztési kapacitásaik egy részét hazánkba hozzák. A kormányfő szavai szerint ebben a versenyben jól állunk, még akár meg is nyerhetjük.

Az Audi győri központja mellé járműipari központot létesítettünk Kecskeméten, a Szombathely, Szentgotthárd, Zalaegerszeg háromszögben, Tatabányán és Esztergomban – sorolta. Tájékoztatott arról is, hogy 67 stratégiai megállapodása van a magyar kormánynak, ebből 23-at járműipari szereplőkkel kötöttek, a világ 20 legnagyobb autóipari beszállítójából 15 jelen van az országban. Orbán Viktor kulcskérdésnek nevezte a szakemberképzést.

A keretszámokat növeltük, elsőbbséget élveznek a műszaki képzés fejlesztését szolgáló tervek, a 2015/16-os tanévben 18 felsőoktatási intézményben 29 karon 40 hallgató vesz rész duális képzésben, 12 felsőoktatási intézmény karain folyik műszaki, 7-ben pedig informatikai vagy mérnök-informatikai duális képzés – ismertette az eddigi döntéseket.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, „minden, ami a járműgyártáshoz kapcsolódik, az Magyarországon nő és emelkedik”. Ha a járműipar ismét magára talál, az a nemzeti össztermékünket is növelni fogja – jegyezte meg az első negyedéves adatok kapcsán. Ugyanakkor megjegyezte, a járműgyártás bruttó hozzáadott értéke nő, a termelési értéke több mint 17 százalékkal nőtt az előző évben, 2014 és 2015 között 16 százalékos emelkedést rögzítettek az export tekintetében is. 2015 utolsó negyedévében 149 540 fő dolgozott a szektorban – fűzte hozzá, rámutatva, ez egy 13,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Emlékeztetett arra is, hogy tavaly átlépte a félmilliót a legyártott személygépkocsik száma.

Minden feltétel adott ahhoz, hogy helytálljunk ebben az új korszakban – jelentette ki. Elmondta, fontosnak tartja a német iparhoz való kapcsolódást, amely nem alárendeltségre épül majd, hanem a jövőben egyre több autóipari fejlesztésben veszünk részt mi is.

Szólt arról is, a járműiparban két fő iránya van az innovációnak: a hagyományos üzemanyagok helyett az alternatív és kombinált megoldások előtérbe kerülése, valamint az autonóm járművek térnyerése. Az elmúlt hónapokban hozott kormányzati döntések jól illeszkednek ehhez – fejtette ki.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 6,4 milliárd forintot adott a győri Széchenyi István Egyetemen létrehozandó felsőoktatási és ipari együttműködési központra; a kecskeméti főiskolának is megítéltek 5,9 milliárd forintot egy kutatás-fejlesztési központ létrehozására – emelte ki. Hozzátette: a kormány úgy döntött, járműipari tesztpálya épül Zalaegerszegen, ahol egyebek mellett önjáró, vezető nélküli autókat tesztelnek majd mesterséges körülmények között. Nincs ehhez hasonló Magyarország 500 kilométeres körzetében – jegyezte meg.

Elmondta azt is, az áfát az internet szolgáltatásoknál 27 százalékról 18 százalékra csökkentik jövőre. Jelezte, a GDP adatok függvényében 2018 januárjától 5 százalékra mérsékelnék az áfát, ami komoly támogatást jelenthet az iparág számára.

A miniszterelnök arra biztatta a tudományos élet résztvevőit és a politikusokat, ne csak a technológiai kihívást lássák maguk előtt, hanem egy óriási lehetőséget is. Ha a kihívásokat nem veszélyként, hanem lehetőségként fogjuk fel, akkor a digitalizációnak Magyarország a közép-európai térséggel együtt nyertese lehet – jelentette ki Orbán Viktor, aki leszögezte, ennek érdekében a régió országainak együttműködésére van szükség. Magyarország szívesen ad otthont egy ilyen megbeszélésnek – zárta szavait.