XVII. Eötvös Konferencia

XVII. Eötvös Konferencia

 

Engedje meg, hogy a figyelmébe ajánljam a XVII. Eötvös Konferenciát amely 2011-ben, 2012-ben és 2014-ben is elnyerte az ELTE-n az Év Tudományos Rendezvénye díjat. A konferencián a hagyományokhoz híven a bölcsészet‑, társadalom‑ és természettudományok, illetve az informatika minden területéről adnak elő a graduális (alap- és mesterképzésen részt vevő) hallgatók, összesen 18 szekcióban.

Ez a háromnapos rendezvénysorozat lehetőséget kínál arra, hogy tehetséges diákok kutatási területükről 15-20 percben előadást tartsanak, majd a közönség azt rövid vitára bocsássa. A legjobbnak ítélt előadások írásos formában megjelennek a Collegium konferenciakötetében, az Adsumusban. A konferencia nyitott, az ország egész területéről, és a határon túlról is fogadunk előadókat.

A pénteki plenáris előadást dr. Marton Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa tartja Összesküvés-elméletek, kontrafaktualitás, plauzibilitás címmel, szombatra pedig Tehetséggondozás a közoktatásban címmel szerveztünk kerekasztal-beszélgetést tudós tanárok részvételével.

A konferenciára a következő hétvégén, április 22-24. között kerül sor az Eötvös József Collegiumban.
További részletek: ek.eotvos.elte.hu