Szabó György, a Mazsök elnökének beszéde a munkaszolgálatos emlékmű avatásán

A betöltött űr

Szabó György, a Mazsök elnökének beszéde a munkaszolgálatos emlékmű avatásán

 

 

 

Tegnap este, amikor gondolkodtam a mai eseményen, némi olvasás után kiderült, a budapesti zsidóság emlékeiben, mindazokban az emlékekben, azokéban, akik munkaszolgálatra lettek hurcolva, a Teleki tér minden estben említésre került. Amikor lassan egy éve kiválasztottuk ezt a helyszínt, nem volta teljesen annak a tudatában, hogy mit jelent ez a hely, ez az útvonal, ahol ezerszámra vonult el a budapesti zsidóság férfi- és nótagjai a kilátástalan jövőbe.

A Teleki tér a budapesti zsidóság egyik fő központja volt, itt zajlott az ortodox zsidóság gyümölcsöző élete, ez nagyon rövid idő alatt megváltozott. Innen nem messze volt a nyilasház, a zsinagóga, a nyomorgó, éhező emberek éltek ott. Természetesen eszembe jutott a nagyanyám, aki a Nagyfuvaros utcai zsinagógában kötött házasságot nagyapámmal. Eszembe jutott édesanyám és nagymamám, akiket a Kun utca 10-ből vittek le a Duna partra. De eszembe jutott nagyapám is, aki feltehetőleg ezen az útvonalon vonult végig és, aki, ahogy ezt egy emlékezőtől megtudtam, azért halt meg, mert nem mert a vonatból kiugrani.

Ez az útvonal, ez a szobor, ez a helyszín mindazt mutatja, hogy ezek az ártatlan emberek, akik a vesztükbe rohantak, hátrahagyva egy életet, családokat, mentek a bizonytalanságba. Megkérdezték nagyapámat, miért ideges állandóan? Azt mondta: Fiam, ha háromszor álltál volna tizedelésen, te is ideges lennél.

Ezért az megszületett emlékműért köszönet Resinger úrnak, köszönet Kollár Csaba úrnak, Sessler György úrnak, Józsefváros önkormányzatának és mindenkinek, aki ebben részt vett. Ez egy olyan űrt tölt be, aminek köszönhetően megemlékezik a munkaszolgálatról, az elpusztítottakról, de a munkaszolgálatot túlélőkről és örök emléket állít azoknak az ezreknek, akik ezen az útvonalon vonultak a halálba, a bizonytalan jövőbe.