585,000 négyzetméter

Április 7 és 21 között látható a híres New York-i Soho, illetve Little Italy negyed közvetlen közelében található egyik bemutatóteremben, a WhiteBox-ban, az a kiállítás, amely Budapest VII. kerületének azt a részét mutatja be, amely „zsidónegyed” néven ismert. A látogatók 585,000 négyzetméter című kiállításon elsősorban fényképek, valamint videók segítségével ismerhetik meg a budapesti zsidónegyed múltját, de még inkább mai arcát. Tudósítónk a kiállítás megnyitóján járt.

A kiállítás, amelyen fiatal kortárs magyar művészek alkotásai láthatók, a zsidónegyed mai arcára koncentrál. Kilenc helyszínt választottak ki a művészek a sok száz lehetséges, bemutatható színhely közül, s ezek segítségével láttatják, hogy mi volt, s ma milyen funkciót töltenek be ezek az épületek.

A kiállítás több szervezet támogatásával jött létre. Talán a legfontosabb ezek közül a Balassi Intézet, amelyik a világ 23 országában van jelen. A Balassi Intézet hálózata – New Yorkban a Magyar Kulturális Központ szerepét tölti be – be kívánja mutatni a magyar multikulturális múltat és jelent, a magyar művészetet és társadalmat az amerikai közönségnek.

A kiállítás másik fontos támogatója a Tom Lantos Intézet, amely az egykori magyar származású amerikai szenátor Tom Lantos szemléletmódját, munkáját, küldetését szeretné folytatni azzal, hogy ember- és kisebbségi jogi szervezetként a zsidó, roma és más etnikai vagy nemzeti, nyelvi és vallási kisebbségekre koncentrál. Az intézet központi területe a zsidó élet és az antiszemitizmus; a roma polgári jogok; valamint az emberi és kisebbségi jogok érvényesítése.

A kiállítást és kísérőrendezvényeit a New York-i WhiteBox-ban látogathatják az érdeklődők. A WhiteBox rendszeresen helyt ad kortárs művészeknek, művészeti kísérleteknek, kiállításoknak, rendezvényeknek és művészeti oktatási programoknak.

A kiállítás megnyitóján a művészeket az érdeklődő közönségnek Romsics Gergely a Balassi Intézet - a Hungarian Cultural Center New York igazgatója mutatta be.

A kiállítás megnyitóján a művészeket az érdeklődő közönségnek Romsics Gergely a Balassi Intézet – a Hungarian Cultural Center New York igazgatója mutatta be.

A kiállítás és fiatal művészei

Szemző Zsófi fiatal fotóművész objektívjén keresztül látjuk a kiállítás első központi épületét, a korábban 1260 ülőhelyes Rumbach utcai zsinagógát, amely ma sajnos romos épület. Többször nekiálltak már ugyan, a korábban szép napokat látott Zsinagóga rendbehozatalának, de ma is a romok tűnnek fel a látogatók számára.

A kiállítás másik, a mai napig zsidó célokra használt épülete Kazinczy utca 16., a Mikve (rituális fürdő), amely 1928-1930 között épült. Az épületet Flohr Zsuzsa, egy Budapesten illetve Bécsben élő képzőművész szemével láthatjuk.

A kiállítás harmadik helyszíne, a Wesselényi utca 44. szám alatti, a mai MASORET Avot – Amerikai Alapítványi Iskola épülete, amely az első zsidó általános iskola Magyarországon. 1896-óta működik iskolaként, de dísztermét korábban Zsinagógaként is használták. A második világháborút követően szakiskolák működtek az épületben, egészen 1990-ig, amikor a Masoret Avot Amerikai Alapítványi Iskola megnyitotta kapuit. Az iskolát a magyar származású kanadai Albert Reichmann és amerikai Dr. David Moskovits alapították. Az új zsidó iskolában a rendszerváltást követően 500 tanuló tanult. Később az Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség Magyarország (MAOIH) átvette az iskola a fenntartását, és a közelmúltban zsidó bölcsődével és óvodával bővült az intézmény.

Az iskolát és környezetét Illés István mozgókép designer mutatta be a kiállításon. Videója felhívja a figyelmet egy, a Wesselényi utcában látható Orosz Richárd festette utcai freskóra, amely egy magyarországi verseny a “Mit jelent számodra a magyarnak lenni?” győztes freskója volt.

A kiállítás további részében a látogatók képet kaphatnak a zsidónegyed mai funkciójáról, amit úgy lehet leginkább leírni, hogy ez a környék Budapest „szórakoztató negyede”.

A Madách-házaknak nevezett épületegyüttesről, a Gozsdu-udvarról, a „Passzázsról”, a Klauzál tér 14. sz. alatt található fűszeres üzletről, a Kertész u. 36. sz alatt található Fészek Művészklubról, a Kis Diófa utca 2. sz alatti Kis Üzem bárról, valamint a Kazinczy utca 41-es házban található Kőleves étteremről készült képeket és videókat Csordás Levente, Tóth Varjú Balázs, Csiszár Mátyás, Halász Dániel, Szirmai Márton, valamint Kopasz Milán készítették. A kiállítás hangját a látogatók Kalotás Csaba zeneszerzőnek köszönhetik. A kiállítás szövegeit Cseh Viktor írta. Mindannyian rendkívül fiatal művészek. A legfiatalabb közülük 1990-ben, míg a legidősebb 1977-ben született. Látásmódjukat fiatalságuk határozza meg. Ahogyan a kiállítás két kurátorának – Vadász Zita Mara és Ausztrics Andrea – szemléletmódját is.

A kiállítás lényege

A kiállítás koncepciójáról Ausztrics Andreát kérdeztem. Elmondta, hogy „a kiállításon prezentált videók, fotók és zene által reményeim szerint sikerül elutaztatni a látogatókat egy olyan világba, amelyben a mindennapjaimat töltöttem, hogy együtt idézzük meg a történelem különböző rétegeit egy mai kortárs szemszögből.” Ausztrics Andrea ehhez hozzátette, hogy szerette volna azt bemutatni, hogy a tradicionális zsidó-negyed ma Budapest, ahogyan ő fogalmazott, „buli-negyede”.

Kérdésemre, miszerint mit jelent az a világ, ahol, ahogyan fogalmazott a „mindennapjait töltötte”, így válaszolt: „Ide jártam általános iskolába, nyolc éven keresztül a ma már történelmi zsidó negyednek nevezett területre sétáltam be és ki nap mint nap, jártam a Klauzál térre, ami a 80-as évek végén, 90-es évek elején főként játszótérként funkcionált. Itt nőttem fel, az egész gyermekkoromat meghatározta a környék minden rezdülése. A gimnáziumot más kerületben, az ország egyik legliberálisabb és legerősebb iskolájában töltöttem, de ide jártam haza. Ennek a térnek és a változásainak is a része vagyok, itt mindig úgy éreztem egyszerre vagyok szabad és tartozom valahova.”

Ausztrics Andrea a hagyományos zsidónegyed mai funkciójával kapcsolatosan azt válaszolta, hogy „a hely egyre csak lüktet, miközben egy másik jelenség is erőteljesen befolyásolta a hely szellemét, ez pedig a turistahad, akik minden percét ki akarják élvezni Budapest bulinegyedének. A zsidónegyed ma egy fontos múlttal rendelkező hely, amelynek rendkívül színes kulturális és művészeti törekvései mellett párhuzamosan jelen van a ‘diszkó’ és a ‘beerbike’ is. Együtt haladnak valamerre, én pedig kíváncsian figyelem, hogy tud-e még fokozódni ez az energia, ez a lüktetés.”

A kiállítás “beharangozó videója” ide kattintva megtekinthető: 585,000 m2 exhibition intro film

nyc_zsidokiallitas1_e

Vélemények a kiállításról

A kiállításon néhány látogatóval beszélgettem, tudakolva tőlük véleményüket a kiállításon látottakról.

Egy fiatal, a húszas évei közepén járó hölgy kérdésemre elmondta, hogy ő már Amerikában született, s csak szülei, nagyszülei elmeséléséből tudja, hogy milyen komoly zsidó élet volt a hetedik kerületben. Ő maga csak mint turista járt Budapesten, s természetesen kíváncsi volt a gyökereire, így ellátogatott a Klauzál tértől, a Dohány utcán keresztül, a Király utcáig, ahova csak tudott.

Számára nagy élmény volt ez a kirándulás, ahogyan ő fogalmazott, a „múltba”. Elmondta, hogy tudja magáról, hogy zsidó, de nem él vallásos életet. Ismeri az imákat, péntek esténként a család együtt eszi meg a vacsorát, de nem vallásosak, a szó hagyományos értelmében.

A kiállításról az volt a véleménye, hogy bár a zsidónegyedet mutatja be, de annak csak egy vetületét. A kiállítás számára azt sugallja, hogy mai szemmel nézve ez már nem zsidó negyed, hanem az új pesti szórakozóhelyek világa. Pesti látogatása során evett a Kádár étteremben, természetesen a hagyományos sóletet, de azt gondolja, hogy ez a negyed sokkal többről szól ma is, mint a szórakozásról.

Egy hölgy, aki elmondta, hogy Budapesten született, s 1959 óta él New Yorkban, bekapcsolódott a beszélgetésünkbe. Természetesen részben másként látja ezt a környéket. Számára a kiállítás legfontosabb része a Wesselényi utcai iskola bemutatása volt. Elmondta, hogy az édesanyja ebbe az iskolába járt. S, bár ő maga is csak elbeszélésekből ismeri, de tudja, hogy nagyon komoly zsidó élet folyt, ahogyan Ő fogalmazott a „volt Gettó környékén”. Éppen ennek a bemutatását hiányolta ebből a kiállításból.

A kiállítás túlzottan arra irányítja a figyelmet, hogy ma milyen ez a környék. Kevesli a zsidó gyökerek bemutatását. Számára visszatetsző, hogy ezt a környéket a szórakozóhelyek és az absztrakt graffitik világaként láttatják. Hiányolta a kiállításból a Dohány utcai templomot, amelyről tudja, hogy a New York-i Emanuel Zsinagóga után a világ második, s egyben Európa legnagyobb zsinagógája. A turisták számára is ez az első számú célpont. De, hiányzik a kiállításból a „zsinagóga háromszög” harmadik zsinagógája, a Kazinczy utcai is.

Egy idősebb úriember – beszélgetésünkből kiderült, hogy New Yorkban élő nyugdíjas mérnök – is elmondta nekem véleményét. Hasonlóan fogalmazott: számára a zsidóság hiányzik a zsidónegyed bemutatásából.

Ennél konkrétabban és erősebben fogalmazott egy a hetvenes évek eleje óta New Yorkban dolgozó orvos. Budapesten született, s bár Budapest más kerületében nőtt fel, de barátai közül kettő is a környék jó ismerője, hiszen ott voltak gyerekek, fiatalok. Részben saját, részben barátai tapasztalatából jól ismeri a pesti zsidónegyedet. A kiállítás rossz érzéseket váltott ki belőle. A kiállításon egy szó sem esik, egy kép sincsen arról, hogy a második világháború milyen pusztításokat okozott ezen a környéken is. A volt gettó területét mutatja be a kiállítás, s egy kép sincsen a gettóval kapcsolatosan. Mintha nem is létezett volna ez a korszak. “Ha nem ejtünk róla szót, ha nem mutatjuk meg, akkor nem is létezett?”– tette fel a kérdést. A kérdés költői maradt, hiszen válasz a kiállítás falain nincsen. Beszélgetőtársam azt a hasonlatot hozta, hogy „ez a kiállítás olyan, mintha itt Amerikában úgy mutatnának be egy területet, amely az indiánok bölcsője volt, hogy bemutatják, hogy ott egyetlen egy indián sem lakik már. Persze, hogy nem, mert kiirtották őket. Ez hasonlatos a pesti zsidónegyed szórakoztató negyedként történő aposztrofálásához. Persze, hogy ma már nem igazán zsidónegyed a környék, hiszen megölték a zsidókat.”

Ugyanakkor az is igaz, hogy Magyarországon, s ily módon a környéken is a háború óta soha nem látott reneszánsza van a zsidó életnek. Működnek zsinagógák. A Rumbach utcai kivételével, amelynek sorsáról senki sem tud semmit. S bár az is igaz, hogy – főként az ortodox – zsinagógában nincsen meg mindennap a minyen (a kötelezően minimum szükséges tíz férfi), de ígéretes az, hogy a fiatalok egyre nagyobb számban vesznek részt a zsidó vallási életben. Például a Király utcai Tikvában, amelyik péntek esténként és az ünnepeken is mindig megtelik, s nemcsak magyar, de külföldi fiatalokkal.

Másfél évtizede a mai zsidóság talán legnagyobb eseménye a „Zsidó Nyári Fesztivál”, aminek fő helyszíne a zsidónegyed. A kiállításból ez is kimaradt. Ahogyan fontos „szórakozóhely” is kimaradt. Ez a Spinóza Ház néven ismert Dob utcai Étterem és Kávéház, amely a zsidó kulturális élet egyik budapesti fellegvára.

A kiállítás egyoldalúan – csak egy szemszögből – mutatja be a pesti zsidónegyedet. Beszélgetőtársam rossz érzését talán az magyarázza, hogy a kiállítás címe volt számára (is) megtévesztő. Ugyanis a „585.000 négyzetméter” címből a kiállítás látogatói előzetesen mást várnak. A pesti zsidónegyed bemutatását, s helyette, a mai budapesti „buli-negyed” bemutatását kapják.

A kiállítás egyik New York-i látogatója feltette a kérdést: mekkora lehet ez a “585,000 négyzetméter? Szeretné tudni, hogy elképzelje, “hogyan viszonyul ez a híres New York-i Central Parkhoz?” A válasz nagyon egyszerű: a Central Park a négyszerese a budapesti hagyományos zsidónegyednek.

A kiállítás virtuálisan is megtekinthető: www.585000m2.com/en

W.B.P.I. New York