„Régen volt? Hol is volt?”

Raoul Wallenberg Egyesület idén hetedik alkalommal rendezi meg a „Régen volt? Hol is volt?” címet viselő vetélkedőjét középiskolás diákok számára a holokauszt történéseiről, a zsidó-magyar együttélésről és kultúráról. 

  Raoul Wallenberg55             Az elődöntők az ország hat vidéki városában már lezajlottak, a döntőre

2016. március 31-én, csütörtök délután 14.00 órakor 

kerül sor a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM), melyre szívesen látjuk a Szerkesztőség munkatársát. A döntőbe jutott diákok – idén sok a határon túli magyar fiatal köztük – rövid tesztet írnak a főváros zsidó emlékhelyeiről, majd néhány perces műsort adnak elő a vészkorszakról. Ezután a zsűri szakmai szempontok alapján ítéli oda a díjakat. Köszöntőt mond Mikola István, a KKM biztonságpolitikáért és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára, zárszót mond és a díjakat átadja Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Niclas Trouvé, Svédország magyarországi nagykövete, valamint Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke. 

A vetélkedőt idén a KKM, a MAZSIHISZ, az Élet Menete Alapítvány, Svédország magyarországi nagykövetsége és a Bethlen Gábor Alap támogatta.