PURIM 5776 – 2016
A Purim (a. m. „sorsvetés”) a zsidó nép legszínesebb, legvidámabb ünnepe. Hálaadás-ünnep ez Istennek, amiért meghiúsította Izrael egy különösen gonosz és nagyhatalmú ellenségének, hogy az akkor babilóniai számûzetésében élõ zsidó népet mind egy szálig kiirtsa.
Ahogy azt a bibliai Eszter könyvében olvassuk, vagy 2600 évvel ezelőtt Hámán, az akkor perzsa birodalom nagyvezére azt a vádat terjesztette a király, Ahasvérus elõtt, hogy a zsidók elkülönülnek a többi néptől és a király személyét nem tisztelik, előtte térdet nem hajtanak. Ezért Hámán sorsot vetett arra a napra, amelyen a király megszerzett engedélyével a hatalmas ország mind a 127 tartományában élő zsidót — férfit és asszonyt, öreget és gyereket — kiirtsanak.
Hámán terve azonban a király előtt kedves Eszter és nagybátyja, Mordecháj által kudarcot vallott és a Mordecháj és családja számára felállított bitófákra magát Hámánt és tíz fiát húzták fel. A zsidók pedig a nagyhatalmú király engedélyével birodalomszerte megölhették azokat, akik ugyanezen a napon az ő hóhéraik lettek volna.
A jeles nap az akkori Közel-Keleten elterjedt naptár szerinti Ádár hónap 14-ére, illetve a fallal körülvett városokban (amilyen Jeruzsálem) másnapra esett.
A zsidóság a mai napig ezt az úgynevezett luniszoláris, vagyis a Hold és a Nap fázisait egyaránt figyelembe vevő naptárat használja, amely a Gergely naptárral csak hozzávetőlegesen esik egybe. Az idén Izrael népe és országa március 23, szerda este napnyugtától 24, csütörtök estéig ünnepli Purimot, míg Jeruzsálemben egy nappal későbben. Ez utóbbit a perzsa birodalom fővárosáról „Susán Púrimnak” nevezik.
Az előző nap (most: szerda) – bőjtnap, Eszter bőjtje, miután Eszter és az egész bábeli-perzsiai zsidóság a kritikus nap elõtt — ismervén a rá váró veszélyt, de nem tudván a másnap bekövetkező csodás fordulatról — bőjttel járult Isten elé a balítélet elhárításáért.
A vidám ünnepség a mediterrán farsangokra, tavaszköszöntő ünnepekre emlékeztet. Az újjászülető Izraelben már a brit mandátum alatt ismert volt az „ádlojádá” nevű vidám tavaszi felvonulás. Ezen a napon a Talmudot szerkesztő bölcsek rendelése szerint a zsidó embernek addig illik inni (alkoholos italt), ameddig nem tudja megkülönböztetni az „Átkozott Hámán” és az „Áldott Mordecháj” igehelyeket…
(Ád d’lo jád’á – עד דלא ידע – arameusul annyit tesz, hogy „ameddig nem tudja”.)
Ez az ünnep nem munkaszüneti nap, mint az Újév (Ros hasana), az Engesztelésnap (Jom Kippur), vagy akár a Húsvét (Pészach), a Sátoros ünnep (Szukkot) vagy a Hetek Ünnepe (Sávuot). Purimkor megjelennek az újságok, a tömegközlekedés hétköznapi menetrend szerint működik. A gyerekek már napokkal korábban színpompás maskarákban pompáznak; ugyanígy az utcák, terek is.
Régi szokás a „komatál” küldése is, aminek héber neve „mislóách mánot” (ezt a Gálutban az askenázi zsidók „sláchmónesz” néven ismerték). Ez többnyire édességeket, süteményeket tartalmaz, aminek elmaradhatatlan kelléke a „Hámán füle”-ként (héberül „Oznéj Hámán”) ismert háromszögletű sütemény. (Ezt Kelet-Európa jiddis zsargonja „Humentás”-ként tisztelte, ami „Hámán-táskát” jelent.)
A templomjárók az ünnepi istentiszteletbe külön igehelyeket iktatnak a zsidóság 2600 évvel ezelõtti csodás megmenekülése emlékére; az étkezési imákba ugyancsak.
Kellemes Purim-ünnepet! – חג פורים שמח
Halmos László
