Fel kell lépni a terroristákkal szemben

Fel kell lépni a terroristákkal szemben – hangsúlyozta a kormányfő, kedden, hozzátéve: az eset tanulsága, hogy az európai belbiztonsági szervek között erősíteni kell a kapcsolatot.

Orbán Viktor részvétét fejezte ki a brüsszeli terrortámadás miatt a Modern Városok Program tatabányai állomásán. A miniszterelnök elmondta, eddig két magyar sérültről érkezett hír, de miután a repülőtérről jelenleg semmilyen megbízható információ nem érkezik a hírzárlat miatt, az „eddig szónak van jelentősége”.

„A MINISZTERELNÖK ELRENDELTE IDEIGLENESEN A KETTES FOKÚ TERRORKÉSZÜLTSÉGET.”

Reménykedünk abban, hogy nem lesz több magyar érintett – fogalmazott. A részletekről annyit mondott, a két sérültből az egyiknek nem súlyosak a sérülései, de ő is kórházba került.

Orbán Viktor hangsúlyozta, a terror minden formáját vissza kell utasítani, és küzdeni kell ellene.

Fel kell lépni a terroristákkal szemben – mondta,hozzátéve, az eset tanulsága, hogy az európai belbiztonsági szervek között erősíteni kell a kapcsolatot.

A hazai helyzetről szólva arról tájékoztatott, hogy ideiglenesen elrendelte a kettes fokú terrorkészültséget, és a Terrorelhárító Központ teljes állományának készültségét. Hozzátette, ha helyreáll a kommunikáció Brüsszellel, döntenek arról, fent kell-e tartani ezt a szintű készültséget, amely egy négyfokú skála középső foka.

A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson történt kedd reggeli robbantásoknak a legfrissebb közlések szerint 26 halálos áldozata és számos sebesültje van.