Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Pesti Vigadóban

A szabadságharc és a kiegyezés a magyar történelem vezérfonala

A szabadságharc és a kiegyezés a magyar történelem azon vezérfonala, amelyet „napjainkban is követünk” – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Pesti Vigadóban, ahol a miniszter átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, a Magyar Arany, Magyar Ezüst és Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket.

 

A tárcavezető beszédében azt mondta, hogy az 1848-49-es szabadságharc teremtette meg a szabadság és az összetartozás távlatait a magyarságnak, amelynek alapján új nemzet születhetett.

balog.marc.15

Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Kiemelte: a szabadságharcot passzív ellenállás, majd a kiegyezés követte, amely lehetővé tette, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia ismét nagyhatalommá válhasson.

Ez is azt mutatja – tette hozzá -, hogy ha a nemzet érdekérvényesítése miatt szükséges, „vállaljuk a harcot, a konfliktusokat”, ugyanakkor „készen állunk mindenkivel együttműködni, aki a kölcsönös tisztelet és értékek jegyében a kölcsönös előnyök és közös érdekek mentén hajlandó dolgozni velünk”.

Balog Zoltán a díjazottakat méltatva hangsúlyozta, a kitüntetést átvevők munkájukkal hitet, tudást és bizalmat adnak, továbbá képesek elhárítani az akadályokat és közösséget építeni.A miniszter szerint az elismerés annak is kifejezője, „mennyi nagy teljesítmény tartja mozgásban a hazát”. „Önök a bizonyítékai ennek a nemzetnek a gazdagságára, hogy milyen jó állapotban van az emberi erőforrás” – hangsúlyozta Balog Zoltán, hozzátéve, a mai korban élők szerencsések, hiszen biztosított számukra az építkezés lehetősége, amelynek távlatait továbbra is a szabadságnak és az összetartozásnak kell alkotnia.