Darvas István rabbi Napi Tóra

K”K,

Pekudé hetiszakasz 2. kommentár, 5776. Ádár 27.

darvas 2“Ezek a könyvelései a Hajléknak, a bizonyság hajlékának, amelyeket elszámoltak Mózes parancsa szerint. A leviták feladata volt, Itámár, Áron, a pap fia által” (38:21). Mózes és Itámár együtt “könyveltek”, ahogy az építkezést irányító Becalélnak is volt segítsége, Oholiáv személyében. “Becálél, Uri fia, Húr fia, Júda törzséből elkészítette mindazt, amit parancsolt az Örökkévaló Mózesnek. Vele együtt Oholiáv, Ahiszámáh fia, Dán törzséből” (uo. 22-23). Mások mellett Rabbi Pinhász Hurvitz számára sem egyértelmű a tórai szöveg alapján, hogy mi volt Oholiov szerepe a munkálatok során. Kizárólag Becálél aktivitásáról olvashatunk, társa mintha felszívódott volna. Valójában nem ez történt, mindössze arról van szó, hogy más volt a feladata. Ő biztosította, hogy a szent célra felajánlott ékszerek megfelelő módon kerüljenek felhasználásra. Ez megegyezik a Talmudban (Bává Bátrá 8b) álló alapelvvel, mely szerint a közösség anyagi ügyeit legalább két embernek kell felügyelnie. Ez volt az oka, hogy még Mózes sem egyedül, hanem együtt Itámárral készítette el a Hajlék számadását.

Szép napot mindenkinek!