Oscar nyolcvannyolcadszor – magyar sikerrel

Vasárnap este immár 88. alkalommal adták át a világ filmiparában, de az amerikai filmiparban biztosan a legjelentősebbnek számító OSCAR néven közismert Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia díjait, amelyen magyar siker született. A Saul fia című magyar alkotás a legjobb idegen nyelvű kategóriában nyerte el az Oscar-díjat. Tudósítónk jelenti.

Az 1929-ben alapított Oscar-díjakat egy látványos gála keretében minden év februárja utolsó vasárnapján adják át. Ez történt most is.

Egy esemény tudósítójától elvárt követelmény, hogy arra szorítkozzon ami megtörtént. Egy Oscar-díjról szóló tudósításban kiemelt helye van a „vörös szőnyegnek”, annak, hogy kik jelentek meg az eseményen, milyen ruhában voltak, s persze az is fontos része a tudósításnak, hogy ki, milyen kategóriában kapott díjat. A vasárnap estéről szóló beszámolóban azonban a tudósító nem tud csak az eseményekre szorítkozni, kénytelen szubjektív érzéseit is leírni tudósításában. Ennek oka az elfogultság. A tudósító elfogult, nagyon szorított a Saul fia sikerének, egyrészt mert – akár tetszik sokaknak, akár nem – de a film magyar, másrészt mert a film főszereplőjével személyesen kiváló kapcsolatban van.

Vörös szőnyeg

Egy Oscar-díjról szóló tudósításban természetesen a „vörös szőnyeget”, az azon végigvonuló hírességek sorát, s azok ruhakölteményeit illik az első helyen említeni. A vasárnap esti vörös szőnyeg a tudósító megítélése szerint részben a hagyományos formát hozta, de új jelenség is megjelent. A felvonulás a hagyományoknak megfelelő volt. A sztárok, természetesen a hölgyek, szebbnél-szebb ruhákban pózoltak a fotósoknak. Ami az érdekesség, hogy kevesebb volt az un. extravagáns ruhaköltemény, s ami természetes, a férfiak szmokingban, s a hölgyek közül szinte mindenki estélyiruhát viselt. S a legtöbb hordhatatlan, na jó nehezen viselhető, használható uszállyal rendelkezett. Bár volt olyan sztár, Lady Gaga, aki az estélyi ruha szoknyás uszálya helyett nadrágban jelent meg. Meg is nézték, sőt sokan fotózták is a vörös szőnyeg korlátokkal lezárt oldaláról. Meg is volt az eredménye, hiszen a tudósító is erre a ruhára emlékszik vissza leginkább, mivel ez teljesen eltért a többitől. S, ami még a tudósító számára feltűnt, az Whoopi Goldberg estélyiruhája volt, hiszen olyant mutatott meg, amit nem szokott. Fedetlenül hagyta tetoválásait.

Természetesen voltak – a sztárok személyes marketingjéhez hozzátartozó – ilyenkor elmaradhatatlan villantások, fedetlen, vagy kevésbé fedett hátak, mellek, combok. Ami azonban új jelenség volt, hogy számos óriási nagy sztár nem vonult végig a vörös szőnyegen, viszont új „nevek”, új sztárok megjelentek.

 

Saul fia – a magyar siker

Korábban nyolc magyar filmet jelöltek már a díjra. Korábban egy kisfilm, Rófusz Ferenc „Légy” című filmje és 1982-ben Szabó István Mephisto című játékfilmje kapta meg a filmvilág legfontosabbnak tartott elismerését.

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia a legjobb idegen nyelvű film kategóriában a Saul fia című magyar alkotást díjazta.

A Nemes Jeles László rendezte Saul fia óriási sikersorozatot tud maga mögött. A cannes-i világpremier és az ottani díj óta a film számtalan díjat kapott meg, csak a legfontosabbat említve, megkapta az Aranyglóbuszt és most az Oscar-díjat. S csak halkan jegyzem meg, hogy az Oscar-díj előestéjén, szombaton a film megkapta a független Oscar-nak is nevezett Independent Spirit Awards díjat is. Ezt a díjat nem a gíga-produkciók, hanem az olcsóbb költségvetésű, ámde jelentős alkotások számára ítélik oda. Ennek az átadása nem olyan körülmények között történik, mint az Oscar-díj átadása, nincsenek ruhaköltemények, a ruhát hétköznapiak, itt nincs rongyrázás, a hangulat nem ünnepélyes,hanem teljesen közvetlen, amolyan filmes hangulat.

A legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat átvevő Nemes jeles László hangja megremegett, amikor a köszönőbeszédét mondta, amelyben kiemelte Röhrig Gézát, a film főszereplőjét. A beszéd legfontosabb gondolata az volt amikor kiemelte, hogy abban reménykedik, hogy Az emberiség legsötétebb óráiban is van bennünk egy hang, ami segít abban, hogy emberek maradjunk.”

A Saul fia teljesen új látásmóddal dolgozta fel a különben sokat látott témát, a Holokauszt borzalmait. Amit a film főszereplőjétől Saultól láttunk a vásznon, az, mind, emberi megnyilvánulás. Mert egyértelműen emberi megnyilvánulás az, hogy valaki a pokolban, ahhoz, hogy élni tudjon, megpróbál amennyire csak lehet szenvtelen lenni. Megpróbál harcolni a maga módján, a lehetőségek határáig. Megpróbál túlélni.

A tudósító – sokakkal együtt – nagyon szorított a film sikeréért, s most nagyon örül, hogy a film megkapta a legnagyobb elismerést, az Oscar-díjat. Megérdemelte. A tudósító ezúton is szeretne gratulálni az alkotóknak a megérdemelt sikerhez.

 

A legfontosabb díjak

Az idei Oscar-díj talán legnagyobb nyertese a Mad Max, amely hat díjat vihetett haza. Megkapta a legjobb díszlet, a legjobb smink, a legjobb vágó, a legjobb hangvágás és a legjobb hangkeverés díját is.

A 88. Oscar-díj legfontosabb díjai közül „A visszatérő” kapta a legtöbbet. A film operatőre Emmanuel Lubezki kapta a legjobb operatőr díját. A legjobb színész díja Leonardo DiCaprio -é lett, s a film rendezője Alejandro G Innaritú kapta a legjobb rendezésért járó szobrocskát.

A legjobb színésznő díját Brie Larson vehett át „A szoba” című filmben nyújtott alakításáért.

A 88. Oscar-díj legjobb filmje díját a Spotlight kapta, amely az oknyomozó újságírás fontosságára hívta fel a figyelmet.

 

Fehérek – afro-amerikaik

A tudósító a vasárnap esti Oscar-díjátadóról szóló beszámolójában a legfontosabb díjakon és a magyar díjon kívül még egy érdekességet szeretne megemlíteni. Azt, ami itt az USA-ban is érdekességnek számít. Nevezetesen azt, hogy a díjátadó házigazdája, az USA-ban afro-amerikainak (a fekete kifejezés bántónak számít) nevezett Chris Rock, közismert amerikai komikus (s nem mellesleg író, rendező és producer is), aki a 77. díjátadó után, most a 88.-at is vezette, nyitóbeszédében szimplán fehér emberek választásának nevezte az Oscart. „Ha jelölni kéne a műsorvezetőket, nem is kaptam meg volna meg ezt a melót! Majd Chris Rock arról beszélt, hogy „a feketék csak ugyanolyan lehetőségeket akarnak kapni, mint a fehérek.” S hozzátette azt is, hogy „van egy fekete Rockynk egy olyan világban, ahol egy fehér sportoló lehet olyan jó, mint egy fekete.”

Alejandro G. Innaritu, a Visszatérő rendezője erre „rátett egy lapáttal”. Amikor megköszönte a neki ítélt Oscar-díjat arról beszélt, hogy filmje „talán lehetőséget biztosít majd arra, hogy megszabaduljunk minden előítélettől, és egyszer és mindenkorra a bőr színe annyit jelentsen csak, mint a haj hossza.”

WBPI / Barát Tamás