Kósa Lajos a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában

A Fidesz frakcióvezetője szerint a közoktatás rendszere korántsem tökéletes, ezért meg kell hallani a javító szándékú javaslatokat. Kósa Lajos, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn hangsúlyozta, a kerekasztalnál megfogalmazott tapasztalatokat, az ott kötött kompromisszumokat be kell építeni a szabályozásba.kosa

kossuthradio_logo

A béremelésre vonatkozó követelésekről azt mondta, a pedagógusok esetében a rendszerváltás óta legnagyobb béremelést hajtották végre, most másoknak is kell adni.

„A PEDAGÓGUSOK ESETÉBEN A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA LEGNAGYOBB BÉREMELÉST HAJTOTTÁK VÉGRE.”

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (Klik) kapcsolatban kiemelte, fenntartóra szükség van, mindegy hogyan nevezik.

Az önkormányzati fenntartás 2010-ben csődbe ment, az állam által átvett 1300 milliárd forintos adósság nagy része ugyanis az oktatási feladatok ellátása miatt halmozódott fel.

Kósa Lajos a múlt heti Fidesz frakcióülésen bejelentett, migrációról szóló parlamenti vitanapról elmondta, célja, hogy felmérjék milyen eszközökkel lehet fellépni a kötelező betelepítési kvóta ellen.

A frakcióvezető a terrorveszélyhelyzet bevezetéséről szóló alkotmánymódosítási javaslattal kapcsolatban megjegyezte, az Európai Unió más országaiban jelenleg is van hasonló szabályozás, ám ezzel sehol sem vezettek be diktatúrát, csak megpróbálnak védekezni a terrorizmus és a migráció veszélyei ellen. Hozzátette, nem értik, miért kell az ellenzéknek „vérfürdő” ahhoz, hogy ráébredjenek, a „veszély velünk van”.