Magyarország egyre népszerűbb az izraeli utazók körében

Magyarország egyre népszerűbb az izraeli utazók körében

hungaria-izrael degel

 Magyarország egyre népszerűbb úti cél az izraeli utazók körében: 2015 első 11 hónapjában több mint 256 ezer vendégéjszakát töltöttek el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken az ázsiai országból érkezők, ami közel 10 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának adatát – hívta fel a figyelmet a Magyar Turizmus (MT) Zrt. az MTI-hez kedden eljuttatott hírlevelében.

    Kiemelik, hogy az izraeli lakosság utazási kedve évek óta nő, míg 2000-ben 3,5 millió, 2011-ben közel 4,5 millió, 2013-ban pedig már közel 5 millió kiutazást tartott nyilván az izraeli statisztikai hivatal. Az utazások számának növekedésével a turisztikai kiadások összege is folyamatosan emelkedik, 2013-ban megközelítőleg 6 millió dollárt tett ki. 
    Az izraeli utazók fő motivációja a tengerparti pihenés, a városlátogatás és az egészségturizmus.  
    A tájékoztatás szerint kedden a magyar nemzeti stand is megnyílt a tel-avivi IMTM (International Mediterranean Tourism Market) kiállításon, ami az idén 22. alkalommal, február 9-10. között várja a látogatókat.  Magyarország már négy éve folyamatosan részt vesz a térség legnagyobb turisztikai rendezvényén, az idén a Magyar Turizmus Zrt. mellett négy társkiállító mutatja be az ország turisztikai vonzerőit. 
    A cél Magyarország ismertségének növelése az izraeli turisztikai piacon. Fontos célcsoport a fiataloké, valamint az orosz nyelvű izraeli közönség is. További cél a Budapest-központúság oldása, amely az egészségturisztikai szolgáltatások mellett az aktív és ökoturizmusra alapulhat. Kiemelt szerepet kap az ország gasztronómiai sokféleségének bemutatása is – ismertette az MT Zrt.
    Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese az MTI tudósítójának a helyszínen arról számolt be, hogy az utóbbi években bővült a Tel-Aviv és Budapest közötti, kilencven százalék fölötti telítettséggel utazó repülőjáratok száma. Ez azt jelzi, hogy mindkét országból óriási az érdeklődés, ezért Magyarország fokozottan próbál jelen lenni turisztikai termékeivel az izraeli piacon – tette hozzá. 
    Elmondta, hogy a Magyarországra látogató izraeliek átlagosan három-négy napra érkeznek, általában szabadidős kikapcsolódást keresnek. Értékelik a kulturális programokat, a zenei előadásokat, a wellness- és gyógyfürdő-turizmust, a városnézéseket.
    Az utazásban gyakran vallási és családlátogatási motivációk is szerepet kapnak.
    Glázer Tamás kihasználatlan lehetőségeket is lát ezen a piacon, ezért elmondása szerint szeretnék Magyarországot sokkal láthatóbbá tenni, hogy az izraeliek számára kiváló ár-érték arány és a nagyon magas szolgáltatási színvonal még több vendéget vonzzon.