A Hajnali láztól az Életvizsgálatokig

A Hajnali láztól az Életvizsgálatokig

Büchler András a tavalyi év legnagyobb könyvsikeréről, valamint 2016 első jelentős kiadványáról is beszélt.

büchler

Mindig új olvasnivalót ajánl, most mit javasol, mit olvassunk? Mellette arra is kíváncsi vagyok, hogy mi volt a tavalyi év sikere?

A hazai könyvpiacon sok érdekesség jelent meg 2015-ben, de ha a legnagyobb sikerre kell gondolni, akkor Gárdos Péter Hajnali láz című könyvét mondanám.  Nem pusztán azért, mert a megjelenésétől a sikerlisták élén volt, hanem azért is, mert ez volt az első olyan könyv, ami egy magyar kiadótól 32 külföldi kiadóhoz került el, ami azt jelenti, hogy Vietnamtól Brazíliáig, Svédországtól Horvátországig döntött úgy ez a sok kiadó, hogy ki akarják adni ezt a könyvet. Ez egy különleges magyar zsidó történet, amiről az elején sokan nem is hitték, hogy ekkora siker lesz. Azt véltük, hogy Európában, Közép-Európában lesz néhány érdeklődő egy ilyen történet, ami két fiatalról szól, akik Auschwitz, Bergen-Belsen után egy svéd menekülttáborban döntenek arról, hogy újra akarják kezdeni az életet, hogy kíváncsiak arra, mi az a szerelem.

Mennyivel járult hozzá a könyv sikeréhez a film, amit a könyv alapján készült?

A film egy kicsit hozzájárult, különösen Magyarországon, hiszen december óta vetítik a filmet, külföldön azonban még nem kezdték vetíteni. Sok olyan ország van, Németország, Olaszország, ahol úgy futott be a könyv, hogy még nem is kezdték vetíteni a filmet, persze ott is bemutatásra kerül majd.

A mostani 2016-os évben mi várható?

Nemrégiben a Park Kiadónál jelent meg Stephen Grosz, azaz Grósz István Életvizsgálatok című könyve, ami azzal az alcímmel rendelkezik, Hogyan veszítsük és találjuk újra meg önmagunkat. A szerző gyakorló pszichoanalitikus, huszonöt éve dolgozik. Már Amerikában született, de erős magyar gyökerekkel rendelkezik, Kaliforniában, a Berkeley Egyetemen tanult, jelenleg Londonban dolgozik. Ez a könyve olyan pszichológiai tárcákat tartalmaz, melyeket Stephen Grosz egy-egy izgalmas, meghökkentő esetéről szólnak. Olyan bonyolult helyzetekben is tud tanácsot adni az olvasónak, amikor hazugságról, szeretetről, gyászmunkáról gondolkodunk, kicsit eltévelyedünk. Ezek a rövid tárcák nagyon jó ,útmutatást adnak számos élethelyzetben Stephen Grosztól.

Kinek ajánlja ezt a könyvet?

Miután sokféle tárca van a könyvben, azt gondolom, fiataloknak és időseknek is jól jöhet bármilyen élethelyzetben,m ha valamilyen iránytűt kapnak, mindezt egy nagyon jó könyvben.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú a 2016. február 5-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.