EGYMILLIÁRDOS TÁMOGATÁST KAPTAK A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKET FOGLALKOZTATÓ CÉGEK

EGYMILLIÁRDOS TÁMOGATÁST KAPTAK A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKET FOGLALKOZTATÓ CÉGEK

Csaknem egymilliárd forintos egyszeri támogatásban részesülnek a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégek a munkakörülmények javítására, eszközeik fejlesztésére – jelentette be Czibere Károly.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten elmondta, a kormány december 31-én döntött a támogatásról, amelyet már át is utaltak az érintett vállalatoknak. Hozzátette, az egyszeri támogatásban másodjára részesültek a cégek, 2014 végén ugyanis 2,6 milliárd forintos támogatást folyósított a kormány.

„AZ ÚJ KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNYNEK KÖSZÖNHETŐEN A FOGVATARTOTTAKHOZ HASONLÓAN MENTESÜLNEK A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS ALÓL A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ EMBEREK IS, UGYANIS AZ UNIÓS KÖZBESZERZÉSI ÉRTÉKHATÁR ALATT NEM KELL AZ ELJÁRÁST LEFOLYTATNI, HA MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ EMBEREKET FOGLALKOZTAT AZ ADOTT CÉG.”

Kiemelte, mivel ez a támogatási forma rendkívül népszerű, és jelentősen segíti a megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedési esélyeit és munkakörülményeit, a kormány úgy döntött: rendszeressé teszi a támogatást, és jogszabályban garantálja, hogy minden év végén folyósítja azoknak a cégeknek, amelyek a következő évben is vállalják megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását.

Az összeg nagyságát a foglalkoztatottak számának arányában határozták meg – közölte, hozzátéve, a támogatást november 30-ig lehet felhasználni olyan fejlesztésekre, beruházásokra, eszközbeszerzésekre, amelyek segítik a megváltozott munkaképességű emberek munkavégzését.

Ilyen beruházás volt például a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft.-nek a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló, XIV. kerületi telephelyén kialakított személylift, amellyel teljessé vált az épület akadálymentesítése – hangsúlyozta.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy tavaly ősszel kiírták már azt a pályázatot, amely – egyfajta bértámogatásként – 2016-ban egész évre biztosítja a munkáltatóknak a foglalkoztatás költségeit. Erre a tavalyi 29 milliárddal szemben idén 34 milliárd forintot biztosítanak, így a múlt évi 30 300 támogatott foglalkoztatott után az idén már több mint 30 700 megváltozott munkaképességű ember tud valamilyen foglalkoztatási formában elhelyezkedni. Nőtt a programban részt vevő munkáltatók száma is: tavaly 325 munkáltató vett részt a programban, az idén 350.

Czibere Károly beszélt arról is, hogy az új közbeszerzési törvénynek köszönhetően a fogvatartottakhoz hasonlóan mentesülnek a közbeszerzési eljárás alól a megváltozott munkaképességű emberek is, ugyanis az uniós közbeszerzési értékhatár alatt nem kell az eljárást lefolytatni, ha megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztat az adott cég.

Fotó: Árvai Károly – kormany.hu

Beszámolt továbbá arról, hogy a bürokráciacsökkentő intézkedéseknek köszönhetően ettől az évtől 60-ról 21 napra csökken a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók akkreditációs eljárásának hossza, valamint változott a lakóingatlan átalakításához kapcsolódó akadálymentesítési támogatás összege és igénybevételének lehetősége is. A támogatást már nemcsak egyszer lehet igényelni, hanem tízévente újra, összege pedig az eddigi 150 ezerről január elsejével 300 ezer forintra nőtt.

Czibere Károly közölte azt is, hogy tervben van a rehabilitációs ellátások folyósításának átalakítása is. Eddig a munkaórák számához kötötték a jogosultságot, a jövőben azonban felső jövedelmi korlátot vezetnének be.

Az államtitkár úgy fogalmazott, a kormány célja, hogy a passzivitásra kárhoztató segély helyett arra ösztönözze a megváltozott munkaképességű embereket, hogy bebizonyítsák, ők is tudnak értékteremtő munkát végezni, s ezek az emberek és a munkáltatók egymásra találjanak.

Szabó György, a Főkefe ügyvezető igazgatója elmondta, az épületet 1949-ben adták át, tehát 67 éve vártak a most üzembe helyezett liftre, amely 640 ember életét könnyíti meg.

A teljes egészében állami tulajdonban lévő Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. foglalkoztatja a legtöbb megváltozott munkaképességű embert az országban, négyezer dolgozója közül 3400-an megváltozott munkaképességűek. Az 1949-ben a fővárosi látássérültek foglalkoztatására alakult társaságnak ma ötven telephelye van az országban, ahol látás-, hallás- és értelmi sérülteket egyaránt foglalkoztatnak.