Reflektorfényben Magyarország – üzletember találkozó New Yorkban

A New York-i Főkonzulátus az amerikai és magyar üzleti vállalkozások számára egyaránt fontos üzletember találkozót szervezett a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel közösen. Helyszíni tudósítónk jelenti.

 

„Innovation in the Enterprise: Spotlight on Hungary” címmel került megrendezésre az az üzletember találkozó, amelyen több, mint hatvan amerikai és magyar üzletember vett részt. Az üzleti találkozó szervezésében komoly szerepet játszott egy budapesti székhellyel rendelkező amerikai cég a Sichenzia Ross Friedman Ference, LLP.

A találkozó kimondott célja, hogy az amerikai és a magyar üzletemberek kötetlen beszélgetés,  egy-egy pohár finom magyar bor kóstolása közben megismerkedhessenek egymással. A találkozó ki nem mondott célja, hogy az üzletemberek névjegyet  cseréljenek. Volt olyan üzletember, aki tudósítónknak arra panaszkodott, hogy kevés névjegyet hozott magával, így „nem tudtam minden érdekelttel névjegyet cseréni, pedig voltak itt olyan lehetséges partnerek, akikkel a kapcsolatfelvétel a jövő üzletei szempontjából fontos, ígéretes lehet.”

Az eseményre érkező amerikai és magyar üzletembereket Kumin Ferenc Nagykövet, New York-i Főkonzul, illetve Takács J. Gábor a Főkonzulátus első titkára üdvözölte.

Az eseményen Czakó Judit Kereskedelmi attaché mutatta be Magyarországot, mint üzleti partnert, s beszélt főként arról, hogy mely cégek fektettek be már Magyarországon, s milyen területeken, illetve miért is jó üzleti partner,  milyen üzleti előnyöket tud kínálni az amerikai cégek számára Magyarország,

A találkozón több olyan üzletember is lehetőséget kapott arra, hogy bemutassa cégét, akik már régebben  jelen vannak Magyarországon, illetve az Egyesült Államokban. Így például üdvözölte a jelenlévőket, az új az amerikai piacra törekvő magyar cégeket az Ernst and Young, vagy a Centric Digital képviselője.  Öt olyan új start-up cég is bemutatkozhatott, amelyek már „megérkeztek” Amerikába és megkezdték tevékenységüket. Ezek a cégek a Balabit, a Lensa, a Maven7, Mobilengine és a Tresorit voltak. Mindezen cégeket nagy örömmel üdvözölték a már Amerikában működő cégek képviselői.

Tudósítónk kérdésére, hogy miszerint lesz-e folytatása ennek a sikeres rendezvénynek, Kumin Ferenc Főkonzul, Nagykövet örömmel válaszolt. „Természetesen, az eseménysorozat következő találkozóját 2016 áprilisában tervezzük.”

WBPI – New York