A Halljad Izrael! november 20.-i adása

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere beszélt az 1956-os megemlékezések előkészítéséről, de szóba került még a szociális munkások képzésének fontossága, valamint az egyházügyi törvény új változatának a sorsa is.

Jövőre emlékezünk meg az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójáról. Már megalakult az emlékbizottság is, mely szervezi a megemlékezéseket is. Mi is lesz a konkrét feladata ennek a testületnek?

Számunkra, a magyar kormány számára egy erkölcsi kötelesség, meg egy méltóság is, hogy mi ünnepelhetjük meg az 1956-os forradalom hatvanadaik évfordulóját. Az új magyar demokrácia egyik legelső döntése volt 1990-ben, amit a 2011-es új alkotmány is megerősített, országunk erre az örökségre épül, arra a forradalomra, arra a szabadságharcra, amelyért oly sokan, a hősök és az áldozatok küzdöttek. Ez a küzdelem nem csak az ország, hanem Európa szabadságáért, szabadságeszméért folyt, mert nem tűrte el a magyar nép, hogy egy mindenfajta külső döntés következtében rab legyen, hiszen emiatt a szovjet megszállási övezet részévé váltunk. A magyar nép nem csak kifejezte a szabadság iránti vágyát, hanem azt meg is valósította, hiszen volt néhány olyan nap, amit ténylegesen szabadságban töltöttünk, s ha nincs szovjet hadsereg, akkor Magyarország másként képzelte el a jövőjét, másként gondolkodott magáról.

A forradalom alatt nagyon sok zsidó honfitársunk megtalálható volt a barikádon. Sokan elmenekültek a forradalom után az országból, sokukat kivégeztek. Ők, a leszármazottaik is megkapják az őket megillető megemlékezést jövőre?

Tettünk már lépéseket, de valóban így van, a Hungarian Freedom Fighter, aki annak idején felkerült a Times címlapjára annak idején, szintén zsidó származású volt. Nagyon sokan figyelték a hazai eseményeket, az Egyesült Államoktól Ausztráliáig, de Izraelt is ide lehet sorolni erős szimpátiával. Azt kevesen tudják, a szimpátia szó eredeti jelentése, együtt szenvedni, így figyelték azt a határon kívül, hogy mi történik Magyarországon. Általában az a kép nálunk, hogy a magyarországi zsidóság inkább baloldali, de egyrészt tisztességes baloldaliak is álltak a forradalom mellett, de olyanok is, akik egyrészt polgári szemléletből, nemzeti érzéstől hajtva álltak ki zsidóként a magyar szabadság mellett. Az ő, a leszármazottaik megszólítása, az emlékek összegyűjtése, hogy mit is tettek, miként emlékeztek később, ez is a feladatunk. Nagyon sokan gyűjtöttek eddig is, de most alkalom nyílik arra, hogy bemutassuk mi történt, hogy mekkora volt a szolidaritás mellettünk, ennek bemutatása a legfontosabb célkitűzése az 56-os emlékbizottságnak. Ennek a testületnek a Magyar Tudományos Akadémiától elkezdve, a Művészeti Akadémián át, a történész kutatóműhelyeken keresztül a társadalmi szervezetekig, az 56-os szervezetekig sokan dolgozna, így Boross Péter volt miniszterelnök úr is, tehát mindenki, akinek mondanivalója lehet az 1956-os szabadságharcról.

Ezek szerint a megemlékezések nem csak itthon zajlanak majd?

Mindenképpen ezt szeretnénk, a nagykövetségeink, a külföldi partnereink, de az itteni diplomáciai kirendeltségek is tudnak majd segíteni. Szeretnénk majd utóbbikat meghívni egy januári tanácskozásra, hogy vigyék a hírt, van lehetőség jelentkezni, 1956 barátainak helye van a magyar nép emlékezetében. Szeretnénk majd egy szép nagy könyvet kiadni, amiben mindenkinek a neve szerepel, aki bármit is tett a forradalom ügyéért, akár akkor, akár később.

Magyarországon több helyen képeznek szociális munkásokat, ezek egyike az OR-ZSE. Most rendezték meg a Szociális Munkások Napját, Ön elismeréseket adott át. Az ünnepségen arról is beszélt, hogy milyen volt, amikor még teológushallgató volt dolgozni egy szociális otthonban. Miről beszélt még?

Valóban, az OR-ZSE az egyik legkiemelkedőbb intézménye a szociális munkások képzésének. Engedje meg, hogy kiemeljem a zsidó irgalmasság fontos szerepét. Köztudott, hogy a mai európai rendszerek ezen a példán alapulnak, hiszen az egyik legrégebbi, leghatékonyabb, legemberközelibb szegénygondozás, a bajba jutott emberek gondozása az éppen a zsidósághoz, a zsidó valláshoz kötődik. Erre egyrészt rá is kényszerült, hiszen a diaszpórában nagy szükség volt arra, hogy a saját hitsorsosaikat felkutassák, gondoskodjanak róluk. Ebből a példából indult ki később a keresztény, majd a szekuláris gondoskodás is, tehát van mit tanulni, és az OR-ZSE-n, ha olyan szociális munkásokat képeznek, akik ezt a felelősségteljes lelkületet viszik, akkor azzal sokat tesznek az egész országért. Én magam is vallásos indíttatásból szolgáltam a szociális rendszerben, egy teljes évet dolgoztam egy titkos kolostorban, hiszen akkor még be voltak tiltva a szerzetesrendek, idősek otthonaként szerepelt, én ott voltam szociális munkás, de dolgoztam fogyatékkal élők otthonában is. Azt gondolom, ilyen tapasztalatok kellenek, erről szólna az önkéntesség, ezért is szeretnénk, ha az érettségi előtt néhány órát töltenek el a fiatalok ilyen típusú munkában. Azért csináljuk ezt, hogy olyan tapasztalataik legyenek, ami kifejezi, a bajbajutott ember, a rászoruló emberek fontosak, mindezzel nem csak kapni akarnak, hanem adni is, hogy az emberi minőségünk nélkül nem végezhetünk emberekkel kapcsolatos munkát, mert ha ez nincs, akkor csak szöveg van. Amennyiben tudjuk, hogy mit jelent segíteni, akkor lehet, hogy szavak nélkül, tettekkel teszünk. Lehet, hogy egy etetés, egy pelenkázás többet jelenthet, mintha az ember száz könyvet elolvasna erről.

Magyarországon, ahogy a világ többi demokratikus országában is, nagy szükség van az egyházakra, az összetartozás egyik jelképére. Most itthon egy új egyházügyi törvény készül, hiszen a működésüknek a törvényi feladatait biztosítani kell. Most hogy áll a törvény előkészítésének folyamata?

Nagyon fontos ez a törvény, de előtte megemlíteném azt is, hogy a kormány most tárgyal a legnagyobb felekezetekkel, így a zsidó egyházakkal is arról, hogy miként tudnánk átadni minél több szociális intézményt egyházi fenntartásba, mert meggyőződésünk, az emberek ott kapják a legjobb gondoskodást. Ami a törvényt illeti, ennek az alapelvei nem változtak, az Európai Bíróság döntése miatt kell ezen újra és újra módosítanunk. Az alapelvek a következők: a tartósság, a begyökerezettség, a társadalmi súly, az elismertség. Ez az egyik legfontosabb szempont a szabályozásnál, a másik pedig az, hogy bárki Magyarországon öttől, akár másfél millió emberig, ha a vallását közösségi formában szeretné gyakorolni, annak erre minden lehetősége meglegyen. A teljes szabadságot, a választás szabadságát biztosítjuk.

Lelkészként nem tartaná fontosnak, hogy olyan egyházak működjenek nálunk, amelyek a legfontosabb alapelveket hirdetik?

Lelkészként ragaszkodnék ehhez, mint miniszter, mint kormánytisztviselő, azt kell mondanom, minden állampolgár számára biztosítani kell a jogegyenlőséget, mindenki élhesse a saját hitét, a saját gondolatát, mindaddig, amíg a törvényeket betartja, nem jelent veszélyt a társadalomra, tehát addig virágozzék minden virág. Más kérdés, hogy kinek van társadalmi súlya, történelmi teljesítménye Magyarországon, hogy az hozzájárul a magyar nemzet javához. Velük az állam kész olyan megállapodásokat, szerződéseket kötni, amiben az együttműködés, a közösség kifejeződik. Ez azt jelenti, hogy minden, a történelmi egyházakkal kötött szerződés él a továbbiakban is.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú a 2015. november 20-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

A kihívások ellenére ez egy nagyon varázslatos világ

Szabó György, a Mazsök kuratóriumának elnöke az új feladatokról beszélt, de szóba került az is, hogy milyen ma vallásos zsidónak lenni Magyarországon, Budapesten.

Hamarosan újjáalakul a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány, a Mazsök kuratóriuma. Melyek a legfontosabb feladatok, melyeket maguk elé tűztek 2016-ra?

Az első és legfontosabb feladat, hogy behozzuk azokat a lemaradásokat, hiányokat, amit eddig a kuratórium újbóli meg nem alakulása okozott. Ezek közé tartozik a 2015-ös kiírt pályázatok elbírálása, elfogadása, illetve a 2014-es évi pályázatok közül párnak az elszámolása, annak elfogadása. Több olyan operatív feladat is előttünk van, amit a kuratórium hiánya miatt nem tudtunk megcsinálni. Természetesen tovább folytatódnak azok a folyamatok, amiket már elkezdtünk az elmúlt három évben. Ezek közé tartozik a badacsonytomaji üdülővel való további foglalkozás, a felújítási munkálatok folytatása. Ide sorolhatók még azon projekteknek a folytatása, amelyeket jelenleg is csinálunk, ilyen a kőszegi tömegsír helyreállítása, emlékhely kialakítása, de szintén fontos a munkaszolgálatosok emlékművének az ügye, amelyik a Teleki téren lesz látható.

Most személyeset is kérdeznék Öntől. Ha valaki személyes tragédián megy keresztül, akkor nekiáll megkeresni az Örökkévalót. De ugyanígy tesznek sokan mások is, akik az őseik gyökeréhez szeretne ismét eljutni. Így van ezzel Ön is. Minek köszönhető, hogy valaki a XXI. században újra vallásos lesz, újra kutatva, megtalálva saját múltját, saját zsidóságát?

Ezek egyike valóban az, hogy újra lehet élni a múltat, újra lehet élni a zsidóságot. Lehet ettől távolodni, lehet ezt akár idejétmúltnak nevezni, lehet puhítani azokon a tényeken, amelyek már 5000 éve működnek, ám szerintem nagyon fontos a gyökerekhez való visszatérés akkor, amikor az ember egyre idősebbé válik. Ha az ember családja is közeledik a vallásos léthez, akkor az az embert is magával tudja ragadni. Szerintem nagyon fontosak azok az értékrendek, amelyek a ma inkább Szodomához és Gomorrához hasonlító világban, amelyek a vallásos zsidó értékrendet jelentik, ez egy biztos és stabil pontot jelentenek.

Milyen ma a XXI. század Magyarországán, annak fővárosában zsidónak lenni, ami nem csak lélekben, hanem a mindennapokban, öltözködésben, étkezésben, viselkedésben is látszik.

Érdekes élmény, miután nagyon érdekes behatások érik az embert, többnyire pozitív reakciókat kapok, meg kell jegyeznem, ez már egy több éve tartó folyamat. Megvannak ennek az életnek a maga napi kihívásai, problémái, de mindezek ellenére ez egy nagyon varázslatos világ, már csak a hovatartozás tekintetében is.

Ön egy nagyobb céget vezet. Mit szóltak a munkatársai ezekhez a változásokhoz?

Már mondtam, nem egyik napról a másikra történt meg ez, ez egy hosszú, úgy másfél éves folyamat volt. Azt láttam, a munkatársaim ezt az egészet elfogadták, maximális empátiával álltak ehhez is hozzá.

Cégvezetőként, kuratóriumi elnökként, közéleti emberként hogyan fér bele a mindennapjába a vallásos zsidó ember élete, a parancsolatok teljesítése?

Okos időbeosztással megoldható ez, ha az ember ezt az életmódot képes beilleszteni a napirendjébe, akkor ez nem okoz problémát.

Étkezésben is szigorú kósersági szabályoknak kell megfelelni, erre van mós a magyar fővárosban?

Azért vannak Budapesten kóser éttermek, az otthoni háztartásban is fel lehet készülni a kóser ellátásra. Más a helyzet, ha vidékre kell menni, ilyenkor csomagolnom kell otthonról.

Akkor amilyen nehéz, olyan jó zsidónak lenni 2015-ben?

Semmivel sem nehezebb, semmivel sem könnyebb, semmivel sem nagyobb kihívás, mint az elmúlt 5776 évben.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú a 2015. november 20-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

A könyv, amelynek 140 szerzője és rengeteg szereplője volt

Büchler András egy különleges kezdeményezésből született könyv, a Holokauszt és a családom című kötet kapcsán beszélt.

Önnel általában frissen megjelent könyvekről beszélgetek, de most arról kérdezem, könyvvé válik-e egy közösségi oldal és miként?

Valóban megjelenhet könyvként, hiszen pár nappal ezelőtt jelent meg a Holokauszt és a családom című kötet, am,i egy Facebook közösség volt, amit még 2014-ben hívott életre Eörsi Mátyás. Ide erre az oldalra a hétköznapi emberek, a Facebook népe írták meg a saját történeteiket. Itt nagyon röviden azt írták le, hogy mi történt velük, a családjukkal, a felmenőikkel.  Erre a csoportra figyelt fel először a Par Kiadó, majd előbb Eörsi Mátyás, később Szalai Mariann és Fenyves Katalin közreműködésével, szerkesztésével jött létre ebből egy könyv.

Mekkora munka volt ez?

Nagyon nehéz volt, hiszen ebben a Facebook csoportban több száz történet volt található, ezekből került 140 ebbe a kötetbe. A történetek több csoportba lettek sorolva, vannak pesti, vidéki, női, zsidó, nem zsidó, vegyes családok, embermentők történetei. Így ez a könyv egy tág képet ad arról, hogy a ma élő emberek milyen történeteket osztanak meg a közösségi hálón, ebből ők mit tartanak fontosnak kiemelni. Érdekes azt látni ebben a kötetben, hogy holokauszt túlélők, azok leszármazottai, a harmadik generációs érintettek hogyan fogalmazzák mindazt, ami a saját családjukkal történt. Nagyon jól látszik, melyek azok a traumák, azok a narratívák, amik csak a második, harmadik generációban jelennek meg. Látszik az is, hogy miben más egy felnőttként és gyerekként a Holokausztot átélt ember, az ő emlékezeti struktúrája, hogyan is szeretne felejteni, hallgatni erről és 70 évvel később, épp a Facebookon hogyan szeretné mindezt megosztani másokkal. Így lett, hogy a Holokauszt és a családom csoport történeteinek a lenyomata könyvben is olvasható.

Most, hogy közelednek az ünnepek, mennyire tudja elképzelni, hogy ajándékba megveszik ezt a könyvet, ami a Holokauszt borzalmairól szól?

Szerintem ez a könyv nem elsősorban a Holokauszt történetekről, hanem azok sokszínűségéről szól, arról, hogy milyen is volt ezt megélni. Szerepelnek benne olyan történetek, amelyek szülők, gyerekek elvesztéséről szólnak, olyanok, hogy milyen volt ehhez nem zsidóként asszisztálni, tenni ellene valamiit. Annyiféle választási lehetőséget, sorsot ír le a könyv, hogy ez nem igazán a hagyományos holokausztirodalom része, már azért is, mert ennek a kötetnek gyakorlatilag 140 szerzője van. Nem beszélve arról, hogy ők, hasonlóan a többiekhez a Facebookon akarták megosztani a történetüket, így ezek rövid, velős történetek, nem teljes életutakat, az oral historyban ismert, körülírt, hosszas holokauszt történeteket, hanem röviden, sokszor kihegyezve a mai világunkra, társadalmi kérdésekre reflektálva hoznak elő történeteket. Ezért is más ez a könyv, mint a holokausztirodalom más, egyébként becses darabja.

Egyébként van ma az embereknek ideje olvasni?

Mi már meglepődtünk azon is, még a könyv kiadása előtt, hogy ezen a Facebook csoporton milyen hihetetlen tömegek mozognak, mennyien osztják meg a történeteiket. Mi kell ahhoz, hogy miután megosztunk pár cicás képet, politikai írásokat, lájkolunk, majd megosszuk a család legintimebb titkát a Holokausztról? Ez egy nagyon izgalmas pillanat, ezért azt gondolom, igen, olvasnak. Ha sokan most érezték úgy, hogy „tollat”, klaviatúrát ragadnak, hogy nem a saját gyerekeiknek írják meg, hanem a közösségi hálón, így ezeket az intim történeteket a nyilvánossággal osztják meg, akkor ezek olyan kinyilatkoztatások, helyzetek, amit érdemes könyvben kiadni.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú a 2015. november 20-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Kérdezni kell, hogy meglegyen a válasz…

Radnóti Zoltán rabbi, a Rabbitestület elnöke a hetiszakasz, valamint az munkái kapcsán is beszélt arról, hogy milyen is zsidónak lenni 2015-ben.

Legelőször arra vagyok kíváncsi, hogy mi mindent csinál mostanában, hiszen az újbudai körzet rabbi teendői mellett más elfoglaltságai is vannak.

Valóban két olyan munkám lett az utóbbi hónapokban, amit előtte a tanárom és mesterem, az áldott emlékű Deutsch Róbert végzett el. A Rabbitestületnek lettem az elnöke, ennek a feladata, hogy az összes magyarországi rabbinak a szavát érvényesítse valamilyen módon. Ez egy megtisztelő és nehéz funkció.

Mi a másik feladat?

A budapesti rabbiság igazgatói posztja, ez a gyakorlati munkát jelenti, a budapesti zsidóság életének szervezését, a vallási élet erősítését.

Ez mit jelent konkrétan?

Mondok példákat. Azok, akik a következő hetekben szeretne mezüzét, talitot, könyveket venni, az már megteheti nálunk az irodában. Rövidesen megalakítjuk a Magyarországi Kóser Tanácsot, járjuk majd a gyárakat, így lesz majd a termékeken a mi kósersági pecsétünk. Tehát ez egy gyakorlati munka, nagy kihívás, itt nagyon sokat kell dolgozni, de a cél az nagyon szép. Hasonlítható akár a mostani hetiszakaszhoz is, amely így kezdődik: „Elindult Jákob Beer Shevából, s ment Haram felé.” Azaz a Tóra megemlíti az elindulás helyét és a végcélt is. Nem szabad elfelednünk, hogy honnan indultunk, ahogy azt sem, hogy hova megyünk. Útközben mindig van lehetőség a javításra, ez a munkánk, ezt tesszük az összes többi rabbikollégával. Ezt mindenképpen szeretném kiemelni, ez nem egy one man show, nagyon szoros kapcsolatban vagyok dr. Frölich Róberttel, az országos főrabbival. Mindennap egyeztetünk, hogyan is tudnánk segíteni a magyarországi zsidóságon, a zsidó embereken. Mindezt úgy, hogy kijelöljük a célokat, ahova el szeretnénk jutni, megnézzük, hogy mi is van most. Mindehhez várjuk mindenkinek a tanácsait abban, hogyan is lehet Magyarországon még szebb, még virágzóbb zsidó életet csinálni.

Könnyű zsidónak lenni 2015-ben?

Sose volt könnyű zsidónak lenni, viszont nagyon szép. Ki kell próbálni, milyen az a zsidóság, amikor ezt a zsidóságot megélem. Például a saját konyhámban, mit viszek be, mit nem. Van fent és lent, van magasság és mélység. Szintén ebben a hetiszakaszban olvashatunk a létráról, ami megjelenik Jákobnak, amin angyalok mennek fel és le. A kommentárok azt mondják erre, hogy előfordul, hogy az ember fent van, ahogy az is, hogy lent van, de sosem szabad feladni. Amikor lent vagyunk, akkor felfelé kell törekedni, amikor fent vagyunk, akkor nem szabad elfeledni, hogy lent is voltunk. A zsidóság is ilyen, most 2015. novemberében, avagy 5776 Kiszlév hónapjában békében, nyugalomban élünk Magyarországon. A mi generációnknak olyan szerencséje van, hogy nem volt pogrom, nem volt holokauszt, nem volt üldözés, nem kellett elmenni az orosz frontra sorkatonának. Nyugodtan tudunk élni, nyugodtan tudunk zsidók lenni, ezelőtt ezer, vagy ötszáz évvel sokkal nehezebb volt, de az őseink akkor is tudtak zsidók lenni. Most mi, ebben a kényelemben, a nyugalomban vállaljuk be, hogy zsidóként öntudatos, büszke, a hagyományát ismerő és tisztelő zsidóként éljünk. Van választásunk, itt vagyunk a létra alján, az út elején. Ki kell tűzni célokat szép lassan, hogy eljussunk valahova. Akár a héber betűk, szoktam mondani, ha valaki egy nap csupán egy betűt tanul meg, akkor huszonkét nap alatt megtanul olvasni. Gondoljon csak bele, itt vagyunk Kiszlév havában, a Chanuka hónapjában, ami az öntudat ünnepe. Nem kell mást tenni, mint ebben a hónapban megtanuljuk a héber betűket! Nagyon szép, hogy ilyen kultúránk van, erre legyünk büszkék!

Mostanában lehet látni, hogy a zsidók egyre inkább visszatérnek a gyökereikhez, az ősök gyökereihez. Mi a véleménye erről a folyamatról?

Hál’ Istennek! Én magam is ilyen vagyok. A mi korosztályunk nem azért nem volt egy ideig zsidó, mert nem akartunk zsidók lenni, hanem egyszerűen a szüleink féltettek minket. Akik visszatérnek, azok szerintem megtalálják a zsidóság azon értékeit, amit lehet követni. Azt szoktam mondani, bárcsak annyian örülnének egy Szimchat Tóra ünnepen, mint egy MTK bajnoki címnek. Ha egy zsidó tud rajongani az MTK-ért, akkor tudjon a Szimchat Tóra ünnepért. Ki kell alakítani, hogy mit ismer, hogyan is áll hozzá, ehhez pedig az út a tanulás. Ha valamit nem ismerek, akkor azt nem tudom szeretni, ezért is van, hogy én a lehető legtöbb fórumon tanítok, blogot írok, beszélek, mesélek, remélem, hogy a Mazsihisz mostani vezetése ebben támogat bennünket. Feladat, hogy minél többet tudjunk hirdetni a zsidóságból. Ez nem csak a Mazsihisz feladata, hanem másoké is, mint a Mazsöké is. Azok, akik eltávolodtak a zsidóságtól, segítsük őket megtanítani arra, hogy valamilyen módon visszataláljanak ide. A megtérés, visszatérés szava, az hogy tsuva. Ez azt jelenti, kérdés. Azaz, kérdezni kell, hogy meglegyen a válasz. Nekünk, a szakembereknek a dolgunk, hogy kinyissuk az ajtókat, megmutassuk azokat a könyveket, amik segítenek. Ez a dolgunk, könyvkiadás, oktatás, pozitív zsidó szemlélet.

Sokakban felmerül a kérdés, főleg mostanában, ez a vegyes házasság. Mit lehet tenni, mi a véleménye?

Sokat kell tanulni. A Mazsihisz kapui mindenki előtt nyitva állnak, aki a zsidó sorsot választja. Lehet beszélgetni a vegyes házasságról is, hiszen a zsidóságban létezik a betérés. Ebben az esetben ez nem azt jelenti, hogy – már bocsánat – kikóseroljuk a házasságot, sokkal inkább azt jelenti ebben az esetben a betérés, hogy valaki úgy érzi, ő zsidó szeretne lenni. A hagyomány szerint neki zsidó lelke van, ami furcsa módon egy olyan testbe, ami vallásilag nem zsidó. Nem probléáma, megoldható, a testet kicsit átváltoztatjuk, mikvével, tanulással, tudással. Több olyan család jár hozzám, ahol a gyermek bar micvo előtt áll, apuka zsidó, a gyerek zsidó iskolába jár, anyuka akár félzsidó, akár nem, de kijelentik, úgy szeretnének élni, hogy bar micvo után zsidó családként kívánnak élni. A neológ rabbiságnak ebben minden segítséget meg kell adni, abban az esetben, ha azoknak a feltételeknek, amiket a zsidó hagyomány elvár, ők teljesítik. Ilyenkor az ajtót mindenképpen ki kell nyitni, mert tudjuk, a magyar zsidóságnak szüksége van lelkes, tudó, alázatos fiatalokra, majd zsidó szülőkre is.

Akkor szülői felelősség is nagy?

Igen, komoly felelőssége van a szülőknek, hiszen a gyermek nevelhető. Van egy kedves barátom, akinek amikor születésnapja volt, akkor mondott egy beszédet a zsinagógában. Én ebből később sokszor idéztem. Elmondta, hogy amikor az ő édesapja gyerekként megtudta, hogy zsidó, akkor gettóba vitték, ő amikor megtudta, hogy zsidó, akkor kivitték a zsidó temetőbe, az ő gyereke megtudta a saját zsidóságát amikor félévesen elvitte a zsinagógába.  Ez a felelősség! Az én gyermekeim, a két lányom, három hónapos koruk óta minden pénteken, minden szombaton a zsinagógában vannak. A Lecha dodi dallamaival nőttek fel, a Tórát, a betűket ismerik, számukra a zsinagóga egy komfortzóna, nem egy idegen terep. A szülő, hogy mikor és hogyan viszi el a gyereket, pénteken, szombaton, ez alapvetése a zsidóságnak. A gyereket így kell nevelni. Egyszer egy rabbinak feltette a kérdést egy anyuka: Itt van a gyerekem, egy éves, mikor kezdjem el nevelni a zsidóságra? Azt mondta a rabbi, hölgyem, egy évvel és kilenc hónnap elkésett a kezdéssel. A zsidóságra való nevelést már az anyaméhben kell elkezdeni, amikor a gyerek megszületik, akkor olyan helyet kell neki megteremteni a lakásban, ahol érezheti, ő zsidó. Legyen mezüze a gyerekszoba falán, úgy kell válogatni a játékait, mesekönyveit, hogy érdeklődjenek. Amikor a gyerekeim születésnapja volt, mindketten megkapták héber betűkkel kirakva a nevüket egy festményben. Az ágyuk felett van kirakva, így amikor felkelnek, a saját nevüket látják héberül. Minden a szülőn múlik, amikor a gyerek elmegy a bar micvojára, akkor már a zsidóság számára evidencia.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú a 2015. november 20-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.