A Mazsök komoly feladatai

A Mazsök komoly feladatai

Szabó György, a Mazsök kuratóriumának elnöke a nemrégiben vendégül látott izraeli fogyatékkal élő gyermekek vendéglátásáról és az alapítvány legújabb, jelentős projektjéről beszélt, ami Kőszegen zajlik éppen.

szabó.szakál

A Mazsök szervezésében nem mindennapi vendégek jöttek Magyarországra. Mi volt ez az esemény?

Két héttel ezelőtt egy egészen speciális csoportot hoztunk el Izraelből, ennek a szervezése igen hosszú időt vett igénybe, közel fél éven keresztül dolgoztunk ezen. Fogyatékkal élő gyerekeket, a nevelőiket hoztuk el Magyarországra. Egyrészt azért, hogy megismerjék az országot, másrészt azért, hogy ellátogathassanak abba az intézetbe, amelynek a módszereivel őket is gyógyítják, ez a Pető Intézet. Mellette az is célunk volt, hogy ennek az osztálynak, mert ez egy osztály volt, az álmát valósítsuk meg, azaz hogy eljuthassanak külföldre. Már 4 éve ezen álmodoztak. Az is a kirándulás jelentőségét adta, hogy ebben a csoportban voltak olyan gyerekek, akik az életútjuk végéhez közelednek, így nekik is tudtunk egy nagyszerű élményt nyújtani.

Ennek a csoportnak az útjáról az izraeli média részletesen beszámolt, Ön többször is nyilatkozott, ezzel is javítva az ország megítélését. Ám mellette szó volt az itteni kerítésekről is. Most nemrégiben egy kőszegi tömegsírról is beszámoltak, mit lehet erről tudni?

Itt található Magyarország és az Európai Unió legnagyobb tömegsírja, a város határában található erdőben. Itt 1944 végén, 1945 elején egyrészt a két kőszegi gyűjtőtáborban elhunytakat, a környező kórházakban a betegségben meghaltakat, illetve az út szélén fellelt, kivégzettek holttestét temették el. A tömegsír elhunytjait 1946-ban részlegesen exhumálták, közel 2500 holttestet helyeztek nyugalomra a Kozma utcai temetőben, de még mindig 1500 holttest található ebben a tömegsírban, amelyeknek az azonosítása már nem lehetséges, így őket a helyükön kell hagyni. Ez a tömegsír hetven éve méltatlan állapotban van, nem volt semmilyen megemlékezés, nincsen semmilyen emléktábla, nyilvánosan elérhető anyag nem utal arra Kőszegen, hogy a város határában ilyen tömegsír található.

Ebben az ügyben is kezdeményezett tárgyalásokat Fogarasi Katalinnal, a Nemzeti örökség Intézete elnökével.

Valóban így van, meggyőződésem, hogy ez a történet többszereplős, annak ellenére, hogy a Mazsök vállalta a lebonyolítást, már azért is, mert mi kaptuk meg a támogatást a Miniszterelnökségtől erre a projektre. Azonban miután ez egy komoly szervezést, nagy tudást igényel, a lebonyolításba több szervezet is belépett, az egyik legfontosabb a NÖRI, amellyel a közeljövőben egy együttműködési megállapodást kötünk. Mellette még a Holokauszt Dokumentációs Központ, az Élet Menete Alapítvány és a Muszoe is közreműködik. Természetesen Kőszeg városa is csatlakozott, a város vezetői, a polgármester úr, az alpolgármester urak igen nagy lelkesedéssel, tenniakarással vesznek részt a projektben.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú a 2015. november 6-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.