Révay András: Nem voltak tétlenek
„Aki megment egy életet, egy egész világot ment meg.” Ez áll azon a kitüntetésen, melyet az izraeli Jad Vasem Intézet 1956 óta azoknak a nem zsidó embereknek ad, akik életük kockáztatásával zsidókat mentettek a vészkorszak alatt. A „Világ Igaza” az egyik legmagasabb állami kitüntetés Izraelben.
A Jad Vasem Intézet Jeruzsálemben, az Emlékezés hegyén található. Aki tud megmentőről, ide nyújthat be ajánlást a kitüntetésre. Ajánlást tehet a megmentett vagy maga a segítő, illetve bármelyikük túlélő rokonai. A javaslatot két tanúval hitelesíttetni kell. Az ajánlásokat az intézetben bizottság vizsgálja felül és megkönnyíti az eljárást, ha a szöveget kellően járatos ügyvéd fogalmazza meg. A kitüntetést már eddig is nyolcszáznál több magyar kapta meg, most pedig újabb kilenc egykori megmentő ma még élő hozzátartozói vehették át – a magyar „Bátorságért” kitüntetéssel együtt – Budapesten, a Belügyminisztérium épületében dr. Pintér Sándor belügyminiszter és Ilan Mor Izrael állam magyarországi nagykövete kezéből.
A kitüntetetteket először dr. Pintér Sándor belügyminiszter köszöntötte. Beszédében a figyelmes hallgató napjaink problémáira is talált utalásokat és ez jól jelezte: a humanizmus alapvető értékei történelmi koroktól függetlenül változatlanok vagy legalább is annak kellene maradniuk! A miniszter szólt arról, hogy ma, több mint hetven évvel a történtek után, azokra a bátrakra emlékezünk, akik életük kockáztatásával, gyakran feláldozásával mentettek zsidó embereket és mindenkit, aki arra rászorult. Azokra emlékezünk, akik nem fordították el a fejüket, és bátran kiálltak az üldözöttek mellett. Nem hagyták megfélemlíteni magukat, és tétlenségükkel nem kívántak egy szörnyű korszak bűnrészesévé válni. Nem voltak restek, és megmutatták, hogy egyszerű emberek mit tehetnek az embertársaikért. Máig érvényes példát adtak nekünk, amikor a halálra szánt embertársaikat bújtatták. Példát adtak a ma és a jövő nemzedéke számára egyaránt. De emlékezünk azokra is, akiket megmentettek. Azokra, akiknek elvették a megélhetését, akiket az élet peremére szorítottak. Azokra, akik rengeteg szenvedés után végül megmenekültek és folytathatták az életüket. Ma is van feladatunk! Kötelességünk, hogy fellépjünk minden olyan törekvéssel szemben, ami veszélyezteti a demokratikus társadalmat. Nem tűrhetjük és nem is tűrjük, hogy bárkit etnikai vagy vallási hovatartozása okán megbélyegezzenek, megalázzanak vagy bántalmazzanak!
Ugyanezek az utalások még világosabban kaptak hangot Őexcellenciája Ilan Mor, Izrael állam magyarországi nagykövetének beszédében. Ő ezeket mondta. Bár már nem 1939-et írunk, de a szabadság ismét veszélyben forog. Iszlamista szélsőségesek masíroznak végig a Közel-Keleten és Észak-Afrikán, miközben Európában és máshol is ősi, ám mégis új kihívásokkal kell szembenéznünk. Európa nem csupán egy hely, hanem egy eszme is: a liberális elveket, toleranciát és nyitottságot hirdető demokratikus jogállamok ideája. Az EU vezetőinek el kell fogadniuk, hogy az antiszemitizmus nem puszta ideológia, hanem egy vírus, és kötelességük küzdeni ellene. Az antiszemitizmus által képviselt elvakult gyűlölet széles körben terjed, az utcai bandák brutalitásától az internetes zaklatók csoportjáig.
Ezt a zsidók és Izrael elleni régi, esztelen gyűlöletet látjuk újraéledni mindig, amikor valaki azt kérdezi, hogy mivel érdemelte ki a zsidóság, ami vele történik? Nem szabad elhinnünk, hogy az antiszemitizmus oka olyasvalami, amit a zsidók tesznek, mondanak vagy hisznek.
Jonathan Sacks rabbi, az Egyesült Királyság volt főrabbija ezt a jelenséget a következőképpen magyarázta:
„A zsidókat utálják azért, mert gazdagok, és azért, mert szegények, mert kapitalisták, és mert kommunisták, mert hagyománykövetők, és mert gyökértelen kozmopoliták, mert maguknak valók és mert mindenhol ott vannak.” Sacks rabbi végkövetkeztetése, hogy az antiszemitizmus „nem eszme, hanem vírus”. A tény, hogy újra fellángolt a zsidóság és Izrael gyűlölete, valamint megnövekedett az ilyen indíttatású támadások száma, nem pusztán a zsidó közösségekre jelent veszélyt. Ez a jelenség a világon mindenhol fenyegetést jelent a demokrácia, szabadság, egyenlőség és a pluralizmus elveire. Fel kell ismernünk ezeket a figyelmeztető jeleket, és gyorsan, határozottan cselekednünk kell ellenük. Nem maradhatunk némák, amikor szembesülünk velük, de ami még fontosabb, nem szabad megadnunk magunkat a közönynek. Az ír politikus és államférfi, Edmund Burke szavaival: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.”
A most kitüntetettek közül Mózsa Ödön, Ács András és Julianna, a lányuk Margit, valamint Csáki Katalin, a monori gettó kiürítésekor az Auschwitzba szállítástól, tehát a szinte biztos haláltól mentette meg a hattagú Rozinger családot és Goldstein Sándort. Az akkori hangulatra jellemző, hogy Monoron mindössze két bújtatási eset történt, az elhurcolt zsidók otthonait viszont a városka lakói teljesen kifosztották, még a bútorokat is elvitték. Balla Alajos a magyar hadsereg tisztje volt 1944-ben. Ő a békéscsabai gettóból mentett ki öt embert, a Tevan családot. Bozsik Rozália a szlovákiai Kassáról mentette át a háromtagú Guttmann családot Budapestre. Gedei István, feleségének két családtagját a saját otthonában bújtatta el.
Gosztonyi Ervinné felfedezte, hogy a fürdőszobája felett egy 4×4 méteres üreg van. Több családtagját és néhány – ma már ismeretlen – zsidó ember itt rejtett el, majd a bombázások megindulásakor hatvanhárom napig a szenespincében bújtatta őket. Nemes Tiborné egy Franka Barel nevű lengyel nőt hat, tizenéves gyerekkel, előbb Budapesten, majd Nyíregyházán rejtett el. Mindkét helyen katolikus lengyel menekülteknek mondta őket, áthidalva ezzel a nyelvi akadályokat is. Vági Margitnak Weinberger Gábor és édesanyja köszönhetik az életüket. Szintén a saját lakásában bújtatta őket. A kárpitos mester Víg József és felesége nem is rokont, csak egy ismerőst, Feuer Gusztávnét fogadta be és mentette meg. A kapcsolatot a háború után is sokáig tartották – még a leszármazók is. Az összes megmentő neve ott olvasható már Jeruzsálemben a Világ Igazainak Becsület Falán.
