Az Országgyűlés hétfői döntése alapján önálló minisztériumként létrejön a Miniszterelnöki Kabinetiroda

Az Országgyűlés hétfői döntése alapján önálló minisztériumként létrejön a Miniszterelnöki Kabinetiroda mint az általános politikai koordinációért felelős tárca.

Rogán_Antal

A parlament 110 igen szavazattal, 30 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el a kormányzati törvénymódosításokat, amelyeket Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezett.

„A KABINETIRODA KERETEIN BELÜL EGY NEMZETI KONZULTÁCIÓS KÖZPONT IS MŰKÖDHET A JÖVŐBEN.”

A harmadik Orbán-kormány tizedik tárcáját, a Miniszterelnöki Kabinetirodát a kormányfő kabinetfőnökeként, miniszteri rangban Rogán Antal, a Fidesz korábbi frakcióvezetője irányítja majd.
A kihirdetését követő napon hatályba lépő törvénymódosítás azt is rögzíti, hogy a kormányfő munkáját a Miniszterelnöki Kabinetirodán működő Miniszterelnöki Programiroda segíti.

A főosztályokra és osztályokra tagozódó programirodát államtitkár vezeti, akinek tevékenységét a miniszterelnök közvetlenül irányítja.

Lázár János kezdeményezése alapján az idei költségvetés módosítását is jóváhagyták a képviselők 111 igen szavazattal, 52 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett. Ez alapján a büdzsé kiegészül a Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezettel. A módosítás szerint a felmerülő források biztosítását a kormány saját hatáskörben rendezi.

Az előterjesztések benyújtásakor Rogán Antal azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda nem egy szakminisztérium, hanem a kormányfő munkáját segítő kormányzati szerv, „elsődleges dolga az, amit a miniszterelnök feladatként meghatároz”. A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormányzati kommunikációért is felel majd.

Emellett – mint arról Rogán Antal a múlt héten az M1 aktuális csatornának beszélt – a kabinetiroda keretein belül egy nemzeti konzultációs központ is működhet a jövőben.