Rogán Antal:Arra kérjük az ellenzéki pártokat, hogy támogassák a határvédelemmel összefüggő, még hátralévő döntéseket

Arra kérjük az ellenzéki pártokat, hogy támogassák a határvédelemmel összefüggő, még hátralévő döntéseket az Országgyűlésben – hangsúlyozta Rogán Antal.

A Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a tegnapi események világosan bizonyították, hogy Orbán Viktornak igaza van, elsőként az ország és Európa határait kell megvédeni. Őszintén sajnálom, hogy Gyurcsány Ferencnek, illetve az ellenzék azon vezetőinek, akik tegnap Brüsszel megbukott bevándorláspolitikája mellett szerveztek tüntetéseket, elfelejtettek szólni Brüsszelből, hogy időközben az európai és különösképpen a berlini helyzet alapvetően megváltozott – jegyezte meg Rogán Antal.

Hangsúlyozta, Berlin döntése rámutat arra, hogy ha Európa nem képes a külső határok védelmére, akkor veszélyben van a legfontosabb belső szabadságjogát garantáló schengeni egyezmény, valamint ezzel együtt a magyarok mozgásszabadsága is. Európában is egyre több politikus gondolkodik el azon, hogy ki kell mondani: Európa nem tud mindenkit befogadni – húzta alá, leszögezve, ez lehet az alapja annak, hogy megváltozzon az óriási migrációs nyomás.

A fideszes politikus kifejtette, ahhoz, hogy Európa meg tudja védeni saját stabilitását, belső biztonságát, a schengeni egyezményt, arra van szükség, hogy a következő hetekben a vezetők minden segítséget megadjanak a külső határok megvédéséhez Magyarországon és más uniós országokban is, többek között Görögországban.
Kijelentette, jelenleg a magyar honvédség a határzár építésében, valamint humanitárius feladatok ellátásában vesz részt, azonban szükség van arra is, hogy külön jogkört kapjon az ország határának, illetve a határon szolgálatot teljesítő polgári alkalmazottak és rendőri erők megvédésére. Rogán Antal arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy a parlament jövő heti ülésén adják meg a szükséges felhatalmazást.

Fotó: fidesz.hu

Arra szeretnénk kérni mindenkit, hogy a következő napokban álljanak ki a magyar hatóságok és a magyar rendőrök mellett, akik a jogszabályok betartásával a munkájukat végzik. Arra szeretnénk kérni minden felelős politikust, legyenek tisztában azzal, hogy abban az esetben, ha a felelőtlen brüsszeli bevándorláspolitika nem változik meg, és nem leszünk képesek megvédeni a határokat, akkor ezzel a magyar polgárok is óriási kárt szenvednek – fogalmazott.

„A KÖVETKEZŐ NAPOKBAN MAGYARORSZÁG HATÁRAINÁL FOG ELDŐLNI, HOGY EURÓPA MEG TUDJA-E VÉDENI A SAJÁT HATÁRAIT.”

A következő napokban Magyarország határainál fog eldőlni, hogy Európa meg tudja-e védeni a saját határait – emelte ki. Jelezte, véleménye szerint a Dublin III-as rendelet ebben a formában megbukott, azt szinte csak hazánk tartja be az utóbbi időben.

Mindenképpen szükség van az Európa bevándorláspolitikájának alapjait jelentő egyezmények újragondolására – fűzte hozzá.

Jelezte, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja az Európai Néppárton keresztül is arra kér minden felelős európai politikai erőt, hogy ahol nincs a képesség a határok megvédésére, ott minden lehetséges erőforrást mozgósítson az EU.

Személyes véleményem és meggyőződésem, hogy Európa számára az a megoldás, ha a hotspotokat Európa határain kívül hozzuk létre, és ott születik meg a döntés, hogy a határainkon kit engedünk be – fejtette ki.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, az illegális határátlépők számára teljes ellátást biztosítanak a befogadóhelyeken a röszkei regisztrációt követően. Szavai szerint szeptember 15-től bűncselekmény lesz az illegális határátlépés, „Magyarország területéről való kitiltástól akár szabadságvesztésig bezárólag is” büntethető lesz.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a migránsoknak nem a zöldhatáron, hanem a befogadópontokon keresztül kell megközelíteni az országot, ahol elbírálják majd a kérelmüket. Betartható a rend ennek alapján, de csak akkor, ha be is akarják tartani – húzta alá.

„MEGÉRTJÜK NÉMETORSZÁG DÖNTÉSÉT, DE NEM AZ A MEGOLDÁS, HOGY EURÓPA SCHENGENT FÜGGESZTI FEL, HANEM AZ A MEGOLDÁS, HOGY EURÓPA A HATÁRAIT VÉDI MEG.”

Ha szigorúan vennénk Dublin III. minden betűjét és minden szavát, akkor azok az emberek nem számíthatnak a kérelmük pozitív elbírálására egy másik országban, akik nem mentek el a befogadóállomásokra, elhagyták azokat úgy, hogy erről nem tájékoztatták a hatóságokat – mondta. Hozzátette: erről természetesen azokban az országokban kell majd dönteni, ahova ezek az emberek „sokszor egyébként önkényesen is elmentek”.

Megértjük Németország döntését, de nem az a megoldás, hogy Európa Schengent függeszti fel, hanem az a megoldás, hogy Európa a határait védi meg – reagált az ezzel kapcsolatos felvetésre. Közölte, kvótáról csak akkor lehet beszélni, ha Európának megvan az a képessége, hogy maga döntse el, kit fogad be, és ki az, akit nem. Azok a számok, amelyekre a kvótákat alapozzák, légből kapottak – utalt arra, hogy idén csak hazánkon keresztül 200 ezren próbáltak átjutni illegálisan a határon.

A luxembourgi külügyminiszter, éppen úgy, ahogy tegnap a magyarországi ellenzéki tüntetők, egy lépéssel el van maradva – szögezte le.

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, ha nem tudjuk megvédeni a határokat, akkor a bevándorlók egy idő után nem fognak tudni továbbmenni, hazánkban fognak maradni, emellett továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy azokat, akik nem várták meg itt a kérelmük elbírálását, megpróbálják visszatoloncolni.

Az osztrák kancellár mondatai kapcsán kijelentette, „mi nem durva szavakat, hanem éppen ellenkezőleg: segítő meg támogató hozzáállást vártunk volna Ausztriától”. Jelezte, az osztrák politikusnak bocsánatot kellene tennie a kijelentéséért.

A Jobbik határőrizetre vonatkozó felvetése kapcsán kifejtette, Magyarországon ez a rendőrség feladata, a rendkívüli helyzetet jelentő migrációs nyomás miatt számos rendkívüli döntést hozott az Országgyűlés.

A politikus szólt arról is, hogy a bevándorlókkal együtt „terroristagyanús” személyek is érkezhetnek, a jelenlegi helyzetben akár az indulatok is elszabadulhatnak, ezért fontos lenne megvédeni a határokon szolgálatot teljesítő embereket. Leszögezte, a fokozatosság elve érvényesül: „senki nem fog fegyvert használni, hogyha velünk szemben nem használnak fegyvert”.