Újra lesz kóser tokaji bor?

Újra lesz kóser tokaji bor

A jó bornak nem kell cégér, tartja a mondás, de nem árt neki, teszik hozzá a borral foglalkozók. Egy új vállalkozás indul, amelynek elsődleges célja a tokaji kóser borkultúra feltámasztása. Ilan Mor, Izrael Állam nagykövete Tállyán járt, s ott vázolta fel a piaci lehetőségeket.

 

 

 

Tokaj térségében már harmadik alkalommal vagyok, de most először jutottam el Tállyára. Amikor Szabó György, a Mazsök elnöke, a Főkefe ügyvezetője említette nekem, hogy ide is el kéne jönnöm, akkor 5 percnél többet nem is kellett győzködnie, mert idejönnöm az országnak ebbe a csodálatos részébe, elhagyni Budapestet, a napi robotot, ez mindenképpen egy ajándék. Arról nem is beszélve, hogy nem csak jó emberekkel találkozom, jól érzem magam, de az is lehetőség, hogy támogathatok egy nagyon fontos vállalkozást, kezdeményezést. Tudniillik a világ közvéleményének a tudatában újból elhelyezzük azt a tényt, hogy voltak, vannak olyan elképzelések, hogy újból kóser bort állítsanak itt elő.

Azt gondolom, hogy ez még nem eléggé ismert tény, hogy Tokaj és térsége egykor sok-sok zsidó vállalkozónak volt a lakhelye, akik egyébkén északról, Lengyelországból érkeztek ide. Szerencsére ők elég hamar beilleszkedtek az itteni életbe, a kultúrába, a gazdasági, üzleti életbe. Nagyon sokan kezdtek el foglalkozni bortermeléssel, kereskedelemmel és a termékük re4ndkívül ismert lett a környéken.

Az elmúlt 70 év történései, a Soá, majd a kommunizmus évtizedei miatt ez az örökség némileg megfakult. Csak gratulálni tudok minden kísérlethez, a támogatásokhoz, jöjjenek azok akár kormányzati oldalról, akár magántámogatók, befektetők részéről. Szükség van arra, hogy ezt a vállalkozást fellendítsék, már azért is, mert ez is csak Magyarország javát szolgálja. Azt nem gondolnám, hogy az itteni zsidók csak zsidók, azt gondolom, ők mindenekelőtt magyarok, s ők, ahogy egykor, úgy ma is a társadalom részét képezik, alkotják. Ők magyar hazafiak, akik miközben sikeres vállalkozást vezetnek, közben Magyarország jó hírnevét öregbítik.

Amennyiben a kóser borról beszélünk, kétség nem fér hozzá, hogy az ebből a térségből származó kóser bor iránti igény bőven meghaladhatja a tervezettet. Ma Európában, az Egyesült Államokban, Izraelről nem is beszélve, nagyon sok zsidó él, akik igenis szeretnék ezt a bort fogyasztani, kóser bort, ami ráadásul olyan térségből származik, amelyiknek komoly hírneve van. Ez így mindenképpen egy szerencsés párosítás. A kóser ételek, italok rendkívül szigorú szabályzata ellenére Izraelben is így lehetne nagy kereslet. Már azért is, mert úgy látom, az izraeliek az elmúlt 20 évben gourmandokká váltak. Ez azt jelenti, hogy nem csak édesszájúak, nem csak enni szeretnek, hanem jókat inni is. Hiszem, hogy mindenképpen lenne piaca a tokaji bornak, ha az meg kóser, az annál jobb. Az izraeliek túlnyomó többsége nem vallásos szigorúan, képesek arra, hogy egy jó minőségű terméket elismerjenek annak ami. Tudom, hogy Izrael nem egy nagy piac, de annyira azért nagy, hogy érdemes lehet megvizsgálni a lehetőségét az innen való exportnak. Meg vagyok győződve, hogy többletértéket jelent az is, hogy a bor kóser.