Heller Tamás színművész megírta élete történetét, aki a könyv születéséről beszélt.

A megengedhető őszinteség

Heller Tamás színművész megírta élete történetét, aki a könyv születéséről beszélt.

 

Heller Tamás

Színészként már 50 éve a színpadon van, de most egy olvasnivalóval jelentkezett. Mi történt?

A Mikroszkóp Színpad bezárt, 2012 júliusában megszűntem ott lenni, arra gondoltam, hogy ennek az egésznek a lezárásaként, miután annyi minden történt velem, és ez a könyv előszavában is olvasható, bementem egy könyvesboltba, nézegettem jobbra-balra, milyen új könyvek vannak. Láttam, hogy a portrékönyveknél egymás mellett sorakoztak az úgynevezett celebek könyvei, olyanoké, akik egy valóságshowban megjelentek. Azon morfondíroztam, hogy ezek mit tettek le az asztalra? Szerintem nem sokat és egyáltalán érdekelnek valakit is ezek? Nyilván, mert ha megjelenik egy könyv, meg is veszik, akkor tényleg érdekli az olvasókat. Akkor gondoltam, hogy annyi minden történt velem ezalatt a pár év alatt, miért nem lehetne ez papíron is lefektetve?

Ebből a könyvből kiderül-e, hogy mennyire zsidó, hányszor járt az Ígéret Földjén, az, hogy Debrecenben egy zsidó családban született?

Abszolút kiderül. Amikor hozzáfogtam Sáfrán István barátommal, aki gyerekkori barátom, együtt nőttünk fel, először úgy volt, hogy nem ő írja a könyvet, de aztán rájöttem, olyan kell, aki ismer engem gyerekkorom óta, így esett a választás rá. Leültünk, megbeszéltük, ha bármi történik, akkor is őszintén az életem, ahogy történt, le fogom írni. Ebben benne van az én zsidóságom. Egyébként is 69 éves leszek ebben az évben, én már megengedhetem magamnak ebben a korban, hogy őszinte legyek és beszéljek nyíltan bármiről.

Napjainkban egy portrékönyv után sokan megsértődnek. Ennek a könyvnek a megjelenése után is lesznek ilyenek?

A könyvet háromszor írtuk át, először benne volt a düh is. Dühből nem jó könyvet írni. Háromszor átírtuk, így nyilván kevesebben sértődnek majd meg, de lesz ilyen.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú a 2015. június 19-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.