Trollkodás a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen?

 

Trollkodás a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen?

Interjú a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott sajtótájékoztatón megjelenő „újságíróval”, aki a Kurucinfot képviselte. Megjelenésével, kérdéseivel igyekezett megzavarni a sajtótájékoztatót, ami nem sikerült neki. Most igyekeztünk megtudni, hogy ki is ő valójában. Döntsék el, hogy sikerült-e…

 

 

 

Mi járatban van itt?

A sajtótájékoztatót jöttem megtekinteni, láttam a felhívást, jelentkeztem a kuruc.info.hu-n, hogy szívesen tudósítanék a rendezvényről. Eljöttem, hogy meghallgassam, mit mondanak majd a megjelölt kérdésekről, mely szerint az itteni hallgatók nem végezhetik el tanulmányaikat, ameddig le nem tesz egy meg nem nevezett kreditmennyiségű vizsgát a Holokauszt borzalmairól.

Első alkalommal tudósítja a Kurucinfot?

Igen.

Ezek szerint Ön nem a Kurucinfo tudósítója?

Alapvetően nem.

Mivel foglalkozik?

Mos tanuló vagyok, ezt a munkát szórakozásból vállaltam el.

Hol tanul?

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen vegyészmérnöknek tanulok.

Mi késztette arra, hogy a Kurucinfo munkatársa legyen?

Gondoltam, hogy ott leközölhetem, mit gondolok erről az eseményről.

Próbálkozott már más médiumnál is?

Nem, mert a meghívót egy ismerősöm a Kurucinfon keresztül linkelte be, s gondoltam, így kényelmes lesz.

Mit érez a Katolikus Egyetem iránt?

Én nagyon tisztelem a katolikusokat, én magam is az voltam sokáig, amíg a hittantanárom meg nem győzött ennek az ellenkezőjéről, de most is tisztelem a katolikusok társadalomépítő és szellemépítő munkásságát. Rengeteg kiváló katolikust ismerek, nagyon jók a benyomásaim.

Jól láttam, hogy ehhez a mai eseményhez Ön negatívan áll hozzá?

Alapvetően igen, viszont talán nem azon okok miatt, amiért az átlagnak kitűnhet, én ugyanis – és ez kicsit elrugaszkodott lehet egy Kurucinfos munkatárstól – teljes mértékben hiszek a Holokausztról tanított összes tényben, csupán azzal nem értek egyet, hogy erről szakképesítés közben, külön óraszámban kelljen terhelni az amúgy sem könnyű élettel rendelkező diákokat, főként úgy, hogy ez nem választható, hanem kötelező.

De Ön a Műszaki Egyetem hallgatója, nem pedig a Pázmányé.

Igen, meg is szerettem volna kérdezni, hogy ez csak a Pázmányon lesz így, vagy másutt is tervezik ennek bevezetését.

Azért emlékeztetni szeretném arra, hogy a meghívó a Pázmány Péter Katolikus Egyetem volt, s róla is volt szó a sajtótájékoztatón.

Én meg arra emlékeztetném, hogy a kérdésem elméleti kérdés lett volna.

Nem fél attól, hogy provokációnak tűnhet az Ön ittléte?

Úgy vélem, egy kulturált ember ottléte sehol nem tűnhet provokációnak, sem politikainak, sem másfélének.

Ön mennyi időt tölt el naponta a Kurucinfo olvasásával?

Hetente 10 percet, így naponta 1 és 3/7 percet.

Még honnan tájékozódik?

Indexről a legtöbbet, de Origoról, különböző internetes hírportálokról.

Hallott már az ATV internetes oldaláról?

Még nem.

A Heti Tv-ről hallott már?

Hallottam, bár nem sokat.

Vannak Önnek zsidó ismerősei?

Vannak.

Ők mit szólnak ahhoz, hogy Ön a Kurucinfo egyik híve?

Nem vagyok a Krurucinfo híve.

Tudósítója?

Per pillanat.

Sok sikert, köszönöm.

Breuer Péter