Az örökség folytatásának nehézségei-Schweitzer Józsefről

 

Az örökség folytatásának nehézségei-Schweitzer Józsefről

Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere II.rész

 

balog.schweitzer

 

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának első embere, református lelkipásztor hallgatóként ismerte meg Schweitzer József professzort. Az ő tanításai egy életre utat mutattak neki, s – meggyőződése szerint – ez az útmutatás segíti az ő politikusi és lelkipásztori pályafutását. Ahogy azt a hatalmas tudású professzortól megtanulta, Jeremiás alapján is, ami embertelen, az istentelen és ami istentelen, az embertelen.

 

Nemrégiben távozott az élők sorából, Magyarország volt országos főrabbija, Schweitzer József professzor, Ön személyesen ismerte ő. Milyen emlékeket hordoz magában Schweitzer professzorról?

Nagyon szívesen emlékszem rá, mert a magyar közművelődésnek, a magyar vallástörténetnek, ha azt mondom, hogy magyar, akkor ebben a benne van a zsidó is, ha azt mondom, hogy zsidó, akkor ebben benne van a magyar is, olyan alakja ment el közülünk – hála a Mindenhatónak hosszú élet adatott meg neki -, akit nem szabad elfelejteni, nehéz lesz pótolni. Nagyon fontos lenne, valamilyen módon nagyon fontos lenne azt az egészen különleges örökséget, ami sajnos kihalóban van Magyarországon, a magyar és zsidó kultúra vonatkozásában legyenek kik folytassák.

Ön nevezetes arról is, hogy alapítványokat hoz létre, megőrzi az emberek emlékét, például az évente átadásra kerülő Scheiber díjakkal. Elképzelhető, hogy Schweitzer József emlékére is alapít majd egy díjat?

Nem kizárt, ez egy lehetősége annak, hogy valakinek megőrizzük az emlékét, még akár kettejük neve is szerepelhet egy díjban. Schweitzer József mindig azt mondta, hogy azért vagyok itt, mert fontos vagyok, de azért vagyok fontos, mert az igazán nagyok, azok ottmaradtak, ahol nem lett volna szabad ottmaradniuk, Auschwitzban. Mindig megvolt benne a szerénység, Scheibert is nagy tanítónak tartotta. Személyes emlékeim közé tartozik, amikor a református teológián tanultam, mi tanulgattunk héberül, hiszen a mi Bibliánk első felének a nyelve ez, Tanachnak hívják héberül, szóval a nyelvet olyanoktól tanultunk, akik szintén a teológián tanultak, így azt gondoltam, hogy miért ne mennék el a forráshoz. Így be-beszökdöstem a Rabbiképzőbe az óráira, sőt még Scheiber Sándort is volt lehetőségem hallgatni, ezek nagy élmények voltak. A megőrzése annak a tradíciónak, amit ő képvisel, azt többször is úgy mondtam, még az utolsó születésnapján is, a nyolcvanötödiken, ahol ott lehettem, fel is szólalhattam, elmondtam, s ennek nagyon örült is, hogy Schweitzer József az a tudós, akinek minden Talmud idézetről egy Arany János idézet jut eszébe, s minden Arany János idézetről egy Talmud idézet. Azaz olyan egységben van benne a zsidó és a magyar kultúra, amihez nehéz felnőni és nehéz lesz folytatni, pedig ez adja az életerejét ennek az országnak, ha vannak, akik a sajátost, a különöst, az általánost, a közöst így tudják az életükben együtt tartani. Mert a sajátos és a különös nélkül, s most itt a zsidóság mellett felsorolhatnék nem csak etnikailag, hanem kulturálisan, vagy vallásilag is más csoportokat, felsorolhatnám a reformátust, a katolikust is, ami szintén egy őskülönbségtétel legalább 4-500 éve az országban. Tehát ha ezek a sajátos dolgok nincsenek benne a színben, az ízben, a kultúrában, akkor szegényebbek vagyunk. Viszont ha szeparálódnak, ha kizárjuk őket, nem jó, ha azt mondjuk, ami zsidó, az nem lehet magyar, mert zsidó, ami református, az nem lehet katolikus, a szó eredeti értelmében, hogy nem lehet egyetemes, vagy éppen fordítva, hogy a katolikusban nincsen benne a reformálás szemlélete, hát hogyne lenne benne! Tehát ami közös és különös, azt együtt előhozni az embernek, úgy hogy az egységben van, ráadásul úgy, hogy az egységben van, nem szétválasztható, az nagy tudás, ahhoz több tudás és személyiség kell. Schweitzer József ilyen személyiség volt.

Ön református lelkész eredetileg. Segítsen nekem, napjainkban az emberek nagyon vallásosak, de mégsem ismerik sem az Ó-, sem pedig az Újszövetséget. Azt látom, hogy az emberek a templomokban csetlenek, botlanak, a hívek idegenül viselkednek. Van erre és ha igen, akkor mi lehet a megoldás?

Két megoldás van, az egyik az oktatás-nevelés, ami az iskolában történik, nem véletlenül vezettük a kötelezően választható hit- és erkölcstant az egyik oldalon, a másik oldalon szeptembertől ezt etikának hívjuk, erről még nem beszéltünk nyilvánosan, most először itt beszélek róla, a világi erkölcstant szeptembertől etikának hívjuk majd. Ezt meg kell tanulni! A másik pedig, a közösség. A közösség szervezése, erősítése az, amelyiknek olyannak kell lennie, mint a fizikában a félig áteresztő hártya, tehát olyan ereje kell legyen egy közösségnek, hogy új tagokat vegyen fel, integrálja őket, hogy senki sem érezze azt belépve egy templomba, zsinagógába, hogy mit keresek én itt, kinéznek engem, mert nem tudom, hogy mikor mit kell csinálni. A fontos az, hogy bevegyék, segítsék, de ennek a közösségnek azért legyenek világos kontúrjai, az ember biztonságban érezze magát, mi itt együtt tartozunk ide, nem átjáróház ez az egész, ennek a kettőnek tehát együtt kell lennie! Ismételten csak Schweitzer Józsefre szeretnék hivatkozni, nekem mindig nagy megtiszteltetés volt, hogy akárhol találkoztunk, a politikában, s most provokatívan is hadd hozzam ide, nagyon sokan tisztelték, sőt senkit sem tiszteltek annyira a jobboldalról, a keresztény, nemzeti oldalról, mint Schweitzer Józsefet, még a miniszterelnök is. Még én ismertettem őket össze, közel 20 éve. Még emlékszem is arra a december 30-i délutánra, elmentünk egy kóser vendéglőbe, akkor is mondta, később is, tudja miniszterelnök úr, mi papok vagyunk a Balog Zolival, megértjük egymást. A papok megértik egymást. Tisztában volt vele, tudta, a tudós és a lelkipásztori szál összeköt bennünket, hihetetlenül izgalmas beszélgetéseket lehetett vele összehozni a Bibliáról is, aminek az első fele a nagyobb, már mennyiségben is. Én magam, a politikától teljesen függetlenül, abban a kis közösségben, ahol lelkész lehettem, vagyok, amikor ezt engedélyezik a törvények, a Hold utcai németajkú közösségben, 20 éve szervezek zsidó-keresztény találkozókat. Az egyik első rendezvényre Schweitzer József jött el, soha nem felejtem el azt a beszédét, én úgy mondom, prédikációját, amit Jeremiás prófétáról mondott. Azt mondta– miközben ott voltak politikusok, sőt Orbán Viktor is, több miniszter is az első Fidesz kormányból – a Jeremiásoknak mindig oda kell állni a király elé, s meg kell mondani a szemükbe azt is, amikor istentelenséget, amikor embertelenséget követnek el. Mert ami embertelen, az istentelen, ami istentelen, az embertelen. A prófétai tisztséget azt sohasem lehet elhanyagolni, ez független politikai ellenzéktől, ez független hatalmi manipulációktól, a prófétának mondani kell, amit az Úr az ő szájába ad! Nagyon nagy erejű megszólalás volt, s azért hívok oda újra és újra zsidó tanítókat a templomomba, hogy igenis ráébredjünk a közösre és tiszteljük a különöst.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter