A járatos ember
Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség frissen megválasztott elnöke sok mindenről beszélt. Szóba került a kultúra, az oktatás, ezen területek gazdasági háttere. De nem mehettünk el szó nélkül a zsidóság érdekében kifejtett munkásságáról, ahogy arról sem, hogy mostantól kezdve egy komoly, szinte teljes embert igénylő feladatot vállalt el. Ám, ahogy eddig is, úgy ezután is megmutatja képességeit, járatosságát.
A Ludwig Múzeumban, a Művészetek Palotájában találkoztunk. Önnek ehhez az épülethez, mindenhez, ami itt van, rengeteg köze van.
Amikor megszületett a gondolat, hogy ez a ház megépüljön, akkor én lettem ezért a beruházásért felelős, mint az akkor Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára.
Gondolom, hogy akkor nem is sejtette, hogy ebbe az épületbe jön dolgozni, mint a Ludwig Múzeum gazdasági vezetője.
Eszem ágába sem jutott, annak ellenére mondom ezt, hogy a kultúrához, a művészetekhez mindig is vonzódtam, az elmúlt húsz évben a szakmai pályafutásom mindig is kulturális intézményekhez kötődött. A mostani feladatom, a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum gazdasági vezetőjeként egy testhezálló és nagyon fontos feladat.
Hogyan kezdődött a pályafutása?
A fővárosban kezdtem el dolgozni, ahol az oktatási főosztályon dolgoztam, persze részben a beruházásokért voltam felelős. Innen kerültem el a rendszerváltozást követően különböző kulturális intézményekhez, így többek között a az Iparművészeti Főiskolához, majd a Természettudomány Múzeumba. Innen kerültem be a minisztériumba, kifejezetten kulturális területre. Itt 1998-tól kaptam a legkomolyabb feladatokat, főosztályvezetőként, majd helyettes államtitkárként.
Minden embernek van egy olyan pontja, projektje, amire a legbüszkébb eddigi élete során. Megkockáztatom, hogy ez az Ön esetében a Páva utcai múzeum.
Közel jár az igazsághoz. Még Pokorni Zoltán minisztersége idején született meg a döntés, hogy április 16-a a Holokauszt Emléknapja lett, s ez bekerült minden iskola programjába, innentől kezdve emlékeznek meg erről minden évben. Ennek a gondolatnak a folytatásaként ismertre fel az a kormányzat, hogy nincs Magyarországon egy olyan intézmény, amely a történelemnek ezt a szégyenteljes szakaszát feldolgozza. Egyszerűen nem volt még akkor egy Holokauszt emlékhely. Ennek a kiteljesedése volt, hogy megszületett az a kormánydöntés, hogy létrejöjjön a Holokauszt Dokumentációs Központ, ezt a Páva utcai zsinagógában lett megépítve. Az épület, a használaton kívüli zsinagóga megszerzése, a program kitalálása, az egész munka felügyelete, kitalálása – szerénytelenség nélkül – részben az én nevemhez kötődik.
Ez egy kormányzati szakaszokon átívelő elképzelés volt, mint azt a következő kormány minisztere, Hiller István is elmondta, minden párt részt vett az alapkő letételében, az átadáson is.
Nem csak minden párt, de minden miniszter, minden miniszterelnök is részt vett, az is, aki éppen a kormányt vezette, de az is, aki korábban döntött a beruházásról.
A megnyitón az Ön édesanyja gyújtotta meg az örökmécsest.
Így történt valóban. Kerestünk egy Holokauszt túlélőt, s miután édesanyám is megjárta Auschwitzot, így rá esett a választás. Ez azért is volt fontos, mert nem sokkal előtte halt meg édesapám, így ez egyben egy kegyeleti megemlékezés is volt.
Önnek ez a rendezvény azért is volt kiemelkedő, hiszen ennek hatására is kezdett el reggelenként zsinagógába járni, alaposabban elmélyülni a zsidóságban, míg végül egy állami zsidó intézményhez került.
Én magam, amikor a Páva utcai beruházás felmerült, már rendszeres kapcsolatba kerültem a Mazsihisz és a BZSH vezetőivel, hiszen a zsinagóga, mint ingatlan, az a BZSH tulajdona volt, ott voltam a tárgyalásokon és ennek is köszönhetően alakult úgy, hogy szinte észrevehetetlenül kezdtem el belefolyni a Hegedűs Gyula utcai zsinagógai körzet hitéletébe. Előtte, mint a budapesti neológ zsidóság nagy része, a nagy ünnepeken mentem el zsinagógába. Édesapám halálát követően vált ez rendszeressé, ez a mai napig is így van. Visszatérve a kérdésére, valóban a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványhoz kerültem dolgozni, itt lettem titkárságvezető 2009-ban. Azt kell tudni erről a közalapítványról, hogy annak idején a párizsi békeszerződés írta elő egy ilyen szervezet létrehozását a magyar állam számára, feladata a magyar Holokauszt túlélők kárpótlásának szervezése, lebonyolítása, ezen felül egy jelentős ingatlanállománnyal is rendelkezik, melynek a bevételeit köteles a túlélők szociális ellátására, támogatására fordítani. Négy éven át dolgoztam a közalapítványnál.
Innen tért vissza a régi területéhez.
Igazából én sosem szakadtam el az oktatás, a kultúra területétől, hiszen azért az itt eltöltött évtizedek nem múltak el nyomtalanul. Az valóban kétségtelen, hogy 2013-ban, amikor a Ludwig Múzeumban vezetőváltás volt, s Fabinyi Júlia lett az intézmény új vezetője. Ő kérdezte meg, hogy van-e kedvem mellette gazdasági igazgatói feladatokat ellátni, erre csak igent mondhattam, mégpedig örömmel.
Munkája mellett másokkal is foglalkozik, hiszen többek között, március 26-tól Ön lett a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke. Hitt a győzelemben, amikor belépett a terembe?
Amikor az ember egyáltalán a jelöltséget elfogadja, akkor végig kell gondolni, ezt a feladatot komolyan el szeretné-e vállalni, ellátni. Azt hiszem, ezen a folyamaton az összes jelölt átment, én magam is. Beszélgettem a régi vezetőkkel, beszélgettem másokkal is, a körzetemben, másutt is, és arra jutottam, ezt a feladatot örömmel vállalom el, megtiszteltetésnek érzem. A tisztújító közgyűlés nagyon izgalmas folyamat volt, hiszen itt egyfelől a jelölteknek el kellett mondani azt, amit fontosnak tartottak, s a grémiumnak ezek alapján kellett dönteni. Dönteni arról, hogy alkalmasnak tartják-e az illetőt, s szavazatukkal támogatják-e. Szoros versenyben, de én kaptam meg a megbízatást a közösségtől, hogy négy évig én vezessem a Budapesti Zsidó Hitközséget.
A közgyűlésen beszélt terveiről. Mik a tervei?
Én magam korábban már nyertem betekintést a BZSH és a Mazsihisz működésébe, hiszen előtte a Számvizsgáló Bizottságban tevékenykedtem tagként és elnökként egyaránt, így a szervezet gazdasági ügyet nagyjából ismertem. Nagyon fontos, hogy átlátható legyen a gazdálkodása a Budapesti Zsidó Hitközségnek. Mindazok az anomáliák, melyek részben valósak, részben pedig mesterségesen keltettek meg legyenek szüntetve! A szervezet gazdálkodását tehát átláthatóvá kell tenni, struktúráját korszerűsíteni kell, hiszen olyan struktúrával rendelkezik a BZSH, amely becsontosodott, a korábbi rendszerek minden hibáját, minden nyomát magán viseli. Éppen ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy a szervezet alapszabályát és választási szabályát minél gyorsabban módosítsuk, ehhez természetesen a tagság jóváhagyása is szükséges. Ez a hatékony és korszerű működés alapfeltétele. A másik, általam megfogalmazott kiemelt súlypont, a fiatalság bevonása a mindennapi életbe, a mindennapi hitéletbe. Azt kifejezetten örömmel láttam a közgyűlésen, hogy több körzetből is fiatalok vettek részt küldöttként. Akik ott voltak, azok szimpatikus, értelmes, valós zsidó identitással rendelkező fiatalok, őket, társaikat is minél nagyobb számban kell bevonni a mindennapi körzeti, hitközségi életbe, hiszen nélkülük nincsen jelene, nincsen jövője a Budapesti Zsidó Hitközségnek. Szintén elmondtam és ezt nagyon fontosnak tartom, hogy az egyes körzetek ne vetélkedjenek egymással, hanem együttműködjenek a BZSH-ban! Ez egy olyan értékközvetítő szervezet, ahol ha széthúzás van, akkor az egység kifelé, a társadalom felé sem képes megnyilvánulni. Helyre kell állítani az egységet, az egységes fellépést! Nagyon fontosnak tartom, hogy a vidéki hitközségekkel, hitéleti és kulturális szempontokból is, a BZSH, a hitközség szervezetei, tagjai szorosabbra fűzzék. Azt érzem, ahogy ez az élet, a kultúra más területein is időnként érezhető, Budapest egy kissé vízfej. Ez igaz a zsidó hit- és közéletre is. Ezen is változtatni kell. Vannak nagyon jó kezdeményezések a vidéki hitközségek részéről, elegendő csak Debrecenre, Pécsre gondolni. Az is fontos, hogy ez az együttműködés mindennapossá váljék, nem szabad, hogy ez egyedi legyen, ami mondjuk egy-egy Mazsihisz közgyűlésen valósul meg. Nagyjából ezek voltak azok a szempontok, általam megfogalmazott feladatok, amelyeket szóban és írásban fogalmaztam meg, ismertettem a közgyűlés tagjaival.
Akkor ezek szerint olyan BZSH-t szeretne, amely már nem a bulvársajtó címoldalain szerepel?
Én ezt elemi hibának tartom, tartottam akkor is, amikor az elmúlt egy-másfél évben a BZSH és a Mazsihisz körül egy bulvárkommunikáció és sajtókörnyezet alakult ki. A dolgainkat – nagyon helytelenül – kivittük a nyilvánosság elé, ez elemi hiba volt. A társadalom átlagos tagja abból vonja le a következtetéseit, amit az újságból olvas, ami a televízióban lát. Egy ilyen szervezetnek a hibáit magának kell feltárnia, magának kell fel- és megoldania. Nem kell a nyilvánosság elé vinni, nem kell kérni a nyilvánosság „segítségét”, hiszen az nem oldja meg a zsidóság problémáit, ez a zsidóságnak magának kell megoldania! Legyen itt szó személyi, anyagi, vagy egészen más problémákról.
A BZSH elnökének lenni társadalmi munka. Felkészült arra, hogy se éjjele, se nappala nem lesz?
Tisztában vagyok vele, egy társadalmi feladatot vállaltam, ám mellette nekem a Ludwig Múzeumban is helyt kell állnom, ez szintén nem kis része az életemnek. Úgy terveztem, ez persze további egyeztetéseket is igényel, a munkahelyi vezetőmmel, hogy össze tudom egyeztetni a két feladatot. Azt hiszem, erre képes leszek, a jövő megméri és bizonyítja majd, hogy ennek eleget tudtam-e tenni.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
