Balog Zoltán:A legutóbbi időszakban nem a megmaradás, hanem a növekedés a fő téma a hazai nemzetségekkel kapcsolatban

A legutóbbi időszakban nem a megmaradás, hanem a növekedés a fő téma a hazai nemzetségekkel kapcsolatban – hangsúlyozta Balog Zoltán.

balog99

Az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés nemzetiségi bizottságának csütörtöki ülésén a bizottság egyhangú szavazatával elfogadott éves beszámolójában arról beszélt: a kettős identitás vállalásának lehetőségével a korábbinál negyven százalékkal többen vallották magukat nemzetiséginek, jelentősen bővülő forrásokból a korábbinál több intézményt tarthatnak fenn a nemzetiségi képviseletek.

„A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP FORRÁSAI IS MEGNYÍLTAK A NEMZETISÉGI PÁLYÁZÓK ELŐTT.”

Balog Zoltán szólt arról is: a Nemzeti Együttműködési Alap forrásai is megnyíltak a nemzetiségi pályázók előtt, akiket 441 millió forintos keret segít az intézményfejlesztési pályázatok önrészének előteremtésében, mivel az intézményfelújítási keret felosztására rendelt keret e célra is fordítható.

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta: ősszel kerülhet a parlament elé a nemzetiségi törvény módosítása, amelyben változtatni kívánnak az önkormányzatok működésének szabályain, valamint az egyes szintek működésének összehangolásán, valamint az összeférhetetlenségre vonatkozó rendelkezéseken.

Balog Zoltán megjegyezte: az előterjesztésbe nem kerül majd olyasmi, amit előzőleg ne vitattak volna meg a nemzetiségek képviselőivel.