A Halljad Izrael! március 6-i adásának témái:

–

httphu.tdf-cdn.com/4638/_demand/007d438a_6699962.mp3

 

 

Heller Zsolt :

 

 

 

az a szombat…

Január tizedike, kint köd és hideg.

Talán az idő teszi, talán a helyzet

miközben a múlt az időt eszi, még elfogy a tér, eszét veszti.

el a nappal is…

beburkolja a délt utánba

ráfordítja fájdalmát az estére, mint a mában

jelenlévő jelenetben a jelent élő.

csak ülök és nézem az üres teret…

gondoltam ma rád, talán sokat is.

lehet sokat gondolni? sokat, ha nincs valaki?

gondolni szüntelen? unosba hajszolva minden idegen

érzést, mert zavar… ilyen az emlékezés.

azt mondtad,

a világ nem kerek, kisfiam,

nem ellenkeztem, igazad volt.

a világ addig mutatta kerekségét, még volt remény benned,

hogy túlélheted,

nem úgy, mint mások, akik aszott bőrüket lobogtatva vonulnak

kényes haraggal a semmibe.

te remélted, hogy egy elegáns kép megmarad

benned…és bennünk rólad.

hogy is lenne ez másképp. láttam,

mi módon emésztette fel a múltadat,

a jelen nagy zabálója.

azt mondtad, már jó lenne a vég,

és láttam, komolyan gondolod

nem volt ott a szemedben a huncutság, ami minden rosszat eddig elkísért.

de most is mosolyogtál, amikor azt mondtam, szeretlek,

és nem hagytam, hogy a szemedben megjelent könny a mosolyt utolérje,

én töröltem le, dacolva az érzéssel, ami nem akart elengedni téged,

dacolva mindennel, ami ott lebegett, – akkor a szobában, és ott létük

terhessé vált.

felemlegetett világ.

felesleges frázisa az időnek. inkább beszéljünk másról,

ne arról, mi kerek és mi nem.

így éreztem akkor.

azt mondtad, szeretsz, de ez már nem az, amit ember el tud viselni.

a fájdalom, – mint konok óriás, a kezdetektől ott volt melletted,

néha rád ült, és süket mélasággal figyelte, ahogy próbáljuk letolni rólad.

az óriás győzött. senki sem tudta elhitetni veled, hogy nem létezik többet.

azt mondtad, most már beszélnünk kell róla,

arról, hogy hova indulsz.

belül majd szétfeszített a düh, a tehetetlenség,

kerestem a gondolatokat – hogy mit nem mondtam még el

neked, hogy vidd magaddal, – mint útravalót,

és a hosszú úton, ahol pihenő biztos van,

hegyi út szélén kispad,

megállsz, öledbe helyezett táskád

szétnyitva kémleled,

keresed,

hol a hetven év,

s a hetvenben az én néhány szavam.

tudtam, akkor fillért sem ér, de mégis

valamit mondani akartam.

mondtam egy viccet, és mosolyogtál.

örültem, hogy érted, örültem, hogy a szád nem azt a kínoktól rajzolt ívet

fogja mutatni.

néhány pillanatig,

hanem a régi világot idézi meg.

de most nem volt harsány nevetés, most nem volt apás kacagás,

most mosoly volt, s egy könnycsepp újból, hagytam utolérni a szádig.

nehéz beszélgetés volt, emlékszel?

halkan szóltál, már-már suttogva,

én közel hajolva figyeltelek. miért ilyen ez a jelenet,

rájöttem később:

az utolsó apa fia beszélgetés volt.

ott ültem a lábadnál, mint egykor gyerekként,

emlékszel? a vasárnap délután úgy talált bennünket,

hogy lábadat ölelve feküdtünk,

vártuk a délután mélysárga színeit.

de most óvatos voltam, félve rátettem a kezemet a lábadra,

féltem, hogy porlik a csont.

porcelán féltés,

már nem bántott téged senki, hagyták, hogy te add fel.

azt mondtad:ez így nem jó… már erőd sincs,

a kezedet sem emelted, pedig milyen jó volt, amikor a fejemre tetted.

kohén dolog.

szombat volt, már kiment az ünnep,

nem tartottunk semmit, mert, mint a gyógyszeradagod, úgy folyt össze minden,

még a napok is.

hányszor akartad, csak magad miatt, csak magunk miatt,

de elmaradt, másként fogadtuk, és másként adtunk neki utat.

én még simogattalak, gondoltam, talán az érintés visszatart,

talán te sem akartál elengedni akkor, bevallom, azt hittem, lesz még nap,

talán egy, vagy kettő, de nem,

a másnap a te rohanásod lett

a világból el… el innen.

soha nem kérdeztük, miért lett így,

soha nem kértük számon senkin,

soha nem is éreztük,

hogy a múltra, jövő nem jön,

csak egy nagy lábnyom, ami a felszántott földbe beletapos, és mélyebb barázdát húz

mint a gép, ami karcolt, száraz feketébe, porzó kényszert.

azt mondtad, vigyázzak magamra,

mint kisgyerekként, mikor útra engedtél

azt nem mondtad, kisfiam, már felnőtt lettél.

én mondtam ki, egyszer,

valami megint dühös délután,

amikor azt néztem, a fájdalom miként rajzolja át

az arcod és a tested,

miként rándul görcsbe minden

a tehetetlenséggel megfeszítve.

odakint köd és hideg,január tizedike.

nem maradt más mára, csak a kádis öröme,

keserédes öröm…

Jiszgádál vejiszkádás sömé rábo böolmo

di vöro chiruszé vöjámlich málhuszé….

 

 

Dr. Bellák Tamás: Egy szerény koronaékszer –

újból megalakult a Weizmann Intézet magyarországi baráti köre
Dr. Bellák Tamás beszélt egy jelentős rendezvényről, a Weizmann Intézetről, valamint arról, hogy mennyire fontos az egészen fiatal tudóspalánták felfedezése, támogatása.

A Magyar Tudományos Akadémia Nagytermében találkoztunk először, mi is történt ott?

Egy egészen speciális eseménynek adott otthont az Akadémia, az apropóját az adta, hogy a Weizmann Tudományos Kutatóintézet baráti körei között a magyar kör is újjáéledt.

Ezek szerint valamikor már volt ilyen?

Az 1990-es években már működött egy baráti kör, közel tíz éven át, ezt Gergely János professzor úr, az immunológia doyenje fogta össze, sajnálatos módon, amikor ő meghalt, s a tudóspartnerei is nyugalomba vonultak, a baráti kör működése leült, majd meg is szűnt.

Ám sokkal érdemesebb most már az újjáalakulás után a jelenről és a jövőről beszélni.

Szerintem is ez a fontosabb. Az történt, hogy páran, akik még baráti viszonyban is vannak egymással és kapcsolatba kerültünk a Weizmann Intézettel, megismerkedtünk azzal a konstrukcióval, amiben ők dolgoznak, hogy a világon mindenhol, Európában a szignifikáns helyeken hoznak létre baráti köröket. Hangsúlyozni szeretném, ezek a baráti körök nonprofit alapúak, teljesen civil szerveződések, melyeknek alapvető feladata, kommunikációt építsenek a Weizmann Intézet és az adott ország lehetőségei között.

Ezen a rendezvényen, számomra meglepő módon gimnazisták, fiatalok, a jövő tudósai is jelen voltak. Egy ilyen esemény mit jelenthet nekik?

Ez egy kifejezett kérés volt felém, hogy ha találok fiatal tehetségeket, akkor igenis hívjuk meg őket. Nekik azt jelenthet ez, hogy a Weizmann Intézetnek van egy nyári, egy hónapos, a campuson eltölthető képzése, ahol leendő tudós tehetségeket keresgélnek. Velük eleve úgy veszik fel a kapcsolatot, hogy a későbbiek folyamán majd kooperáljanak. A Weizmann Intézet alapvető tevékenysége, fő iránya, hogy az emberi agyat keresi.

Pontosabban?

Keresi a tudást, a tehetséget, azaz nem projektekben gondolkodik alapvetően. Tudni kell, hogy az izraeli tudomány koronaékszere a Weizmann Intézet, de éppen ezért, vagy ennek ellenére, ennél a társaságnál szerényebb, földönjáró embereknél kedvesebbeket, legalábbis én magam nem ismertem.

(Az interjú a 2015. március 6-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.)

 

Az oda-vissza ható látogatások haszna Izraelben és Magyarországon –
Hoppál Péter kulturális államtitkár legutóbbi izraeli látogatásáról adott tájékoztatást
Ön nemrégiben járt Izraelben, milyen célból járt ott?

Nagy Andor, hazánk nagykövete egy egész csomó megnyitnivaló csomagot állított össze. Először arról volt szó, hogy az Operett Színház bemutatójára kell kimennem, azt a rendezvényt megnyitni. A tel-avivi Operában került bemutatásra Kálmán Imre Bajadér című műve. Ám kiderült, hogy a premier mellett más, egészen rangos kulturális vonatkozású események is erre a hétre szerveződtek. Így alakult az, hogy három napra, három megnyitó is jutott, nagy örömömre szolgált, hogy több időt tölthettem a Szentföldön.

Melyek voltak ezek az események?

A másik fontos rendezvény, a jeruzsálemi hagyományos könyvvásár volt, itt a magyar standnál számos magyar íróval találkozhattam. A másik ilyen rendezvény a tel-avivi Mediterrán Nemzetközi Turisztikai Vásár volt, itt az izraeli turisztikai miniszter úrral jártuk végig ezt a hatalmas területet, és együtt nyithattuk meg a magyar standot.

Milyen benyomásokkal tért vissza, sikerült-e magyarajkúakkal is találkoznia?

Erre az útra kellemes érzésekkel készültem, hiszen már harmadik alkalommal volt lehetőségem Izraelbe utazni, minden alkalommal újabb és újabb élményekhez jutok. Elmondhatom, a kinti magyarajkú polgártársaink olyan szeretettel fogadják a Magyarországból érkezőket minden alkalommal, hogy ez most is erősen meghatározta a találkozásaimat. Külön örömömre szolgált, hogy az ottani magyar újság, az Új Kelet szerkesztőivel is sikerült egy beszélgetést folytatnom, sőt egy írás is megjelent, miért is fontosak az oda-vissza ható látogatások, találkozások. Szerencsére egyre több izraeli jön Magyarországra, de fontos, hogy minél több magyar polgár is ellátogasson a Szentföldre, lássák Izrael látnivalóit, menjenek el a több ezer éves szent helyekre, amelyek mindannyiunkat elkápráztatnak.

(Az interjú a 2015. március 6-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.)

Purim után –

 

Az egyenlőségről, a bennünk meglévő bölcsességről is beszélt
Darvas István rabbi a hetiszakasz kapcsán
Most ünnepeltük Purim ünnepét, de mit is lehet tudni róla?

Szerda este kezdődött el Purim, amikor is minden zsinagógában felolvasásra kerül Eszter könyve, azaz a Megila, amit másnap reggel meg kell ismételni, a legfontosabb parancsa Purimnak, hogy ezt a Megilát kétszer kell elolvasnunk, meghallgatnunk. Emellett azonban minden közösségben, ezt az ünnepet jókedv, vagy inkább féktelen jókedv jellemzi.

Ez mit jelent, leisszuk magunkat és pont a zsinagógában?

Igen, bármilyen furcsa is, ez az egyik kapcsolódó szokása Purimnak, s ezt sokan micvaként, parancsolatként értelmeznek. Ez a nem mindenki által támogatott szokás rögzült a zsidó közösségekben, azaz, hogy fokozott alkoholfogyasztással kell hozzájárulni az ünnep még ünnepélyesebb lebonyolításában. Persze ez is csak a 18 év felettiekre vonatkozik, rájuk is a fokozatosság legyen a mérvadó.

És így olvassuk fel, ilyen állapotban a Megilat Esztert?

Nem igazán a felolvasásnak kell jókedvvel történnie, a felfokozott hangulatot a felolvasáson résztvevő gyerekek garantálják, hiszen amikor a negatív főhős, Hámán nevét olvassuk, akkor ők ezt hangos kiáltozással, pfújolással, kereplővel hangoskodnak, így elnyomva a mindenkori Hámánok hangját. Az alkoholt illetően a felolvasás után veszi kezdetét ez az ellentmondásos szokás, de azért azt is tudni kell, hogy ennek a célja, hogy Eszter könyvének a negatív és pozitív főszereplőjét, Hámánt és Mordechájt össze tudjuk téveszteni, ehhez valóban sok alkoholra lesz szükség. Van egy másik magyarázat is, ezt az egyik kedves tanárom mesélte, hogy ő egy pohár bortól elaludt, s álmában már össze tudta téveszteni ezt a két jellemében, személyében nagyon is különböző alakot. tehát, akár egy pohárral is lehet teljesíteni.

Nem szerencsés állandóan aktualizálni, de hol is játszódik Eszter könyve?

Perzsiában játszódik, azon belül is Susan városában, ez volt abban a korban a főváros. Itt bontakoztak ki azok az események, amelyekről Purim története, csodája, a zsidóság megmenekülése szól.

Ám Purim mellett is van hetiszakasz, miről is szól a mostani?

Ki tiszá a hetiszakasz címe, ugye ezen a héten kétszer is felolvastuk a Megilát, ami nem rövid olvasmány, s ehhez jön a most szomabton felolvasásra kerülő, egyik leghosszabb hetiszakasz, a Ki tiszá. Ennek a középpontjában, sok más fontos téma mellett, az aranyborjúnak az elkészítése, ennek a bűne áll. Ezzel kapcsolatban azonban érdemes egy dolgot megjegyezni, Mózes felmegy és 40 napig ott van az Örökkévalónál, és ezt az időt a zsidóság a hegy lábánál, arra használja ki, hogy elkészítse ezt az aranyborjút. Ezt a cselekedetet a kommentátorok jelentős része nem rosszindulattal, sőt éppen ellenkezőleg egyfajta megértéssel fogadják, annak ellenére, hogy a Tóraadás után vagyunk 40 nappal, hiszen ilyenkor már a bálványimádás bűnét sokkal súlyosabbnak gondolnánk. A kommentátorok többsége mind a nép cselekedetét, mind Mózes reakcióját, hogy összetöri a kőtáblát, megértéssel kezeli. Egyikük szerint nem is az aranyborjú készítése volt a legnagyobb bűn, hanem ahogy a Tóra írja, azt mondja az Örökkévaló Mózesnek: Látom ezt a népet, s íme, keménynyakú nép. Ez a makacsság volt az, amelyik úrrá lett a zsidó népen és ennek a makacsságnak a következményeként, ahogy ezt Áron, a főpap is mondja, szinte magától kijött a borjú. Egyébként ez a hetiszakasz Istennek a parancsával indul, mely szerint minden 20 évesnél idősebb férfi hozzon fél sékelt, s ezáltal végzik el a népszámlálást. Azt mondja a Tóra, hogy a gazdag ne adjon többet és a szegény ne adjon kevesebbet ennél a fél sékelnél.

Ez akár az egyenlőség jele?

Tulajdonképpen igen. Ezt az egyenlőséget sokféleképpen érthetjük, hiszen ehhez a mondathoz Ráv Moshe Feinstein a következő kommentárt fűzi: Egészen más élethelyzetben, ő akkor a XX. századra gondolt, de ez igaz a mostani korra is, ha megkérdeznek egy átlagembert, miért nem tanul több Tórát, vagy tartja meg nagyobb százalékban a micvákat, akkor rendszerint az a válasz, hogy ki vagyok én? Hiszen képtelen vagyok igazi Tóra tudóssá, vagy igaz emberré, cádikká válni. Ez a rossz értelemben vett alázat a kommentátor szerint nem helyes, és az általam is idézett verssel is ki lehet küszöbölni, hiszen minden embernek pontosan ugyanannyit kell nyújtani Isten felé. Legalábbis meg kell próbálni. A verset olvasók rájöhetnek, ők is a nagy Tóra tudósok közé emelkedhetnek, ehhez csupán erőfeszítésre és elkötelezettségre van szükség. Van egy olyan mondat, ami látszólag ellentmond ennek a mondatnak: Minden bölcsnek a szívébe adtam bölcsességet. E szerint nem egyforma eséllyel indulunk az életbe, hiszen alapvetően bölcsnek kell lenni, hogy további bölcsességet szerezzen. Egy másik magyarázat, Ráv Blochtól, úgy értelmezi, a Talmudban azt olvassuk, az anyaméhben a magzatnak megtanítják az egész Tórát, amit születésekor elfelejt. Ez azt is jelentheti, a bölcsesség nem csak külső személytől, az oktatás színvonalától függ elsősorban, hanem attól, mennyire bölcs valakinek a szíve. Az ember elsődleges feladata, hogy megtalálja, felébressze magában ezt a magzatkorban beléplántált bölcsességet. Ennek megfelelően az a felvetés, miszerint csak bölcs ember kaphat Istentől bölcsességet, nem valamilyen ördögi körről van szó, hanem arról, hogy amekkora hajlandósággal keressük saját magunkban a Tórát, a zsidóság iránti elkötelezettséget, annál nagyobb támogatást kapunk a Jóteremtőtől.

(Az interjú a 2015. március 6-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.)

Szerkesztő-műsorvezető: Breuer Péter