Jövőre lesz 100 éves a Magyar Zsidó Múzeum

 

Jövőre lesz 100 éves a Magyar Zsidó Múzeum

 

 

 

 

 

 

toronyi zsuzsa

1915 augusztusában, amikor éppen zajlott az I. világháború, nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Magyar Zsidó Múzeum. Jelenlegi helyén, a Dohány utcai zsinagóga mellett már 83 éve működik. A múltról és a jövőről, a hagyományról és a megújulás együttéléséről beszélgettünk Toronyi Zsuzsa igazgatóval.

Ez az ünnep a megújulásra is alkalmat ad. Persze sok alkalom adódhat a megújulásra, de az évforduló kapcsán, ha lehet ilyet mondani, a szükség is alkalmat teremt erre.

Ez mit jelent?

Példának okáért az állandó kiállításunk már 30 éves, úgy gondolom, egy megújuló és megújulni is vágyó zsidó közösségnek szüksége van arra is, hogy egy megújult állandó reprezentációs intézményre van szüksége. Egy olyanra, ahol elmondhatja azt, amit saját magáról gondol. Azt hiszem, hogy ez ma nem az, amit az állandó kiállítás mutat. Szeretném azt, hogy oly módon újulhatnánk meg, hogy ezt a 100 éves ünnepséget akként ünnepeljük meg, amihez egy megújult kiállítás, megújult struktúra, megújult online és offline jelenlét is társuljon. Ezzel a múzeum valóban részévé válhat a közösség identitásépítésének is.

Miként válhat a közösség identitásépítése részévé?

Gondolok elsősorban arra, hogy a múzeumot ne csak a turisták látogassák, hanem azok a családok is, akik ezt az intézményt magukénak érzik, és azt lássák benne, amit a tükörtől is elvárnak.

Ön eddig a levéltárat vezette, ahol megvalósította ezt a gondolatot, azaz a levéltárat és a magyar zsidóságot összehozta. Akkor ezt tervezi a múzeumban is?

Ezt várja el tőlem a fenntartó is, hogy azt a tevékenységet, azt a munkát, amit a levéltárban elvégeztünk, azt itt, a Magyar Zsidó Múzeumban is megvalósítsuk. Be kell vallanom, hogy nekem szakmailag nagyobb kihívás volt a levéltárat közönségbaráttá tenni, hiszen ott ez kevésbé volt hétköznapi gyakorlat. Úgy gondolom, hogy ez a feladat itt könnyebb lesz, hiszen a háromdimenziós tárgyakhoz mindenkinek, aki ide belép, van egyfajta személyes viszonya, ezt kell kihozni a látogatókból, ami a poros levéltári iratok esetében sikerült. Persze nem mindenben van könnyebbség, hiszen a látogató meggyőződhet arról, hogy a múzeum erősen lelakott állapotban van, tehát a megújulás részévé kell váljon az épület felújítása is. Nagyobb terek, nagyobb igények, nagyobb figyelem, mint a levéltár esetében. Tudomásul kell vennünk, mi egy kirakatban dolgozunk, hiszen egy ilyen múzeum az adott közösség kirakata, amin keresztül a közösség életébe nyerhet a látogató bepillantást. Bízom abban, hogy az előttünk álló élvek termékenyek, eredményesek lesznek, ahogy abban is bízom, hogy erre a financiális háttér is biztosított lesz. Szükség lesz rá, hiszen megfelelő helyet kell teremteni, amikor ez a múzeum 100 éves lesz és a magyar zsidóság még jobban öntudatára ébred.

Ön tanított is a Wesselényi utcai iskolában, nyilvánvalóan járatos a zsidó liturgiában. Rövidesen csodát ünnepel a zsidóság. A múzeum miként veszi ki részét a csodavárásból, a csoda megünnepléséből?

A múzeumban vannak olyan gyertyatartók, Hanukkiák, amelyekkel az eleink emlékeztek a csodára, vannak köztük igen régiek is. Mi a harmadik gyertyát közösen gyújtjuk meg itt. Egy egészen különleges darabot ráadásul, ami Darányi András és Hajdú Eszter design díjas termékét, ami egy kortárs, XXI. századi hanukai menóra. Most úgy kapcsolódunk a zsidó közösség világban elszórt tagjainak az ünnepségéhez, hogy egy olyan tárgyat használunk a gyertya meggyújtásához, amit már New Yorkban is bemutattak már, használnak ilyet Amerikában és Izraelben egyaránt.

Akkor ezek szerint a százéves múzeum életre kel?

A Magyar Zsidó Múzeum most is a jelenben él, a múzeum egy kortárs műfaj, itt minden lehet régi, kivéve azt a szemléletmódot, amihez a tárgyakhoz közelítünk. Persze itt is vannak „régiségek”, például, ahogy mi a sokezer éves zsidó tradícióhoz közelítünk, de ezt nekünk itt és most kell értelmeznünk! Ezt kortárs módon kell megtennünk, már ahogy ezt tálaljuk és ezt kommunikáljuk a közönséggel.

Nem olyan régen, a Jad Vashem Múzeum azzal a szlogennel állt elő, hogy: „Söpörd le a padlást!” Azaz arra biztattak mindenkit, hogy a régi értékeket mindenki vegye elő, hívja a szakembereket, akik ezeket dokumentálják, hogy megőrizzék az utókornak. Ez a gyakorlat itthon is megvalósul?

Már eddig is bevett gyakorlat volt ez Magyarországon is. 2014-ben emlékeztünk meg a Holokauszt 70. évfordulójáról, azt is tudjuk, hogy megemlékezés kissé félresiklott, ám sokan vették elő újra az emlékeket. Nagyon sokan tekintettek ránk úgy, mint a zsidó múlt megőrzésének és reprezentálásának egyik autentikus intézményére, emiatt is mi már eddig is nagyon sok tárgyi és iratanyagot vettünk és veszünk át, dolgozunk fel és teszünk közkinccsé. Természetesen ezt is nagyobb léptékben szeretnénk folytatni a közeljövőben. Továbbra is nagy örömmel fogadunk minden olyan értéket, vagy értéknek nem is gondolt, a múltból itt maradt emléket, amit kortárs módon, okosan interpretálunk, akkor azt mai tartalommal is el tudunk látni.

Aki ezen felbuzdulva is szeretné megosztani Önökkel, a közösséggel, a közönséggel megosztani emlékeit, az hogyan teheti meg?

Ez ugyan nem a reklám helye, de várjuk őket is a harmadik gyertyagyújtáson, hogy megismerjen bennünket, megismerjük egymást, de lehet jelentkezni az éppen megújuló honlapunkon keresztül is, ahol erről is igyekszünk tájékoztatást nyújtani, van egy olyan menüpontunk, aminek az a neve, hogy: „Légy része!”, azaz mindenki, legyen zsidó, nem zsidó, részévé válhat annak a munkának, amit itt végzünk. Behozhatja azokat az örökségrészeket, ami a családban megmaradt, elmondhat nekünk történeteket, megoszthatja velünk szabadidejét és önkéntes munkát végezhet a levéltárban, de akár támogathat is bennünket.

A támogatásokkal kapcsolatban, Ön többször is beszélt már arról, hogy a mecenatúrának, ezen belül a zsidó mecenatúrának is meg kell újulnia. Mit gondol, most hogy állunk ezzel?

Ezt most nem tudom megmondani, de például, itt a Magyar Zsidó Múzeumban is vannak olyan részek, amelyek komoly támogatással valósultak meg, példának okáért a különlegesen szép üvegablakok, amelyek méltán lettek híresek a múzeum történetében. Szeretném, ha ez pozitív példaként szolgálna ma nekünk is, azzal, hogy ma is nagy szüksége van a múzeumnak és a közösségnek is támogatásra.

Közeledik a naptári év vége, ez a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe, a Magyar Zsidó Múzeum és annak vezetője tud valamit üzenni nekik is?

Erre is csak történészként, muzeológusként tudok válaszolni. Eleink már gondoltak erre, a múzeumunkat annak idején azért hozták létre, hogy a közösségnek egyfajta belső identitás megerősítést jelentsen, ugyanakkor a külvilág számára is kommunikálni tudja mindazt, amit mi meg szeretnénk mutatni magunkból. Tehát, ha találkozni szeretnének a zsidó kultúrával, akkor ne úgy tekintsenek a Magyar Zsidó Múzeumra, mint egy szentélyre, hanem mint egy fórumra. Jöjjenek el, beszélgessünk, nézzék meg, hogy mit őriztünk meg, ők is adjanak ötleteket, nézzük meg, hogy mink van.

Köszönöm a beszélgetést.

breuer és a mik

 

 

 

 

Breuer Péter