Hanuka, Hanuka: Idén is házhoz repül Verő Tamás, a Szuper Rabbi!

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is útra kel a Szuper Rabbi, hogy minél több családhoz elrepüljön meggyújtani a hanuka gyertyákat! Sőt! Idén a Szarvasi Tábor csapata fogja fuvarozni és szolgáltatni a gyújtáshoz szükséges eszközöket!
2014. december 16-án kedden este gyújtjuk meg az első gyertyát.
FELTÉTEL
A Szuper Rabbi látogatásának feltétele: legalább 10 gyerek részvétele a gyújtáson!
Nem, nem kell, hogy testvérek legyenek Hívjatok meg barátokat, rokonokat, így hamar összejön a 10 gyerek!
(És kérjük, ne mondjátok, hogy lesz 10 gyerek, de végül csak 6 tudott jönni … bocsi, tavalyi tapasztalat).
ZSIDÓ OTTHON
A program célja – a gyerekek érdeklődésének felkeltésén kívül -, hogy minél több zsidó család otthon, vagy baráti körben töltse az ünnepet. A gyerekek a zsidóságukat és az ünnep hangulatát otthon éljék meg, de pedig különböző intézményekben, esetleg utcai gyújtásokon. Ehhez szeretnénk megadni minden segítséget, mert tudjuk, hogy sok szülő számára ez egy nagy feladat.
JELENTKEZÉS
Ha szeretnétek, hogy hozzátok is ellátogasson a Szuper Rabbi, akkor írjatok egy emailt az [email protected] címre.
Írjátok meg kik vagytok, hol laktok, és milyen korosztályú gyerekek lesznek nálatok (min.10)!
Írjatok legalább 2 időpontot, ami alkalmas nektek a gyújtáshoz! Ha lehet, az egyik ne szombat este legyen, mert akkor nagyon sűrű a program, de azért nem lehetetlen.
A Szuper Rabbi minden családnál csak a gyújtás idejére marad, aztán repül is tovább!
Tavaly egészen Jeruzsálemig eljutott a Szuper Rabbi híre: Jpost
Vajon idén meddig jut el?
Photo: Hanuka, Hanuka: Idén is házhoz repül Verő Tamás, a Szuper Rabbi!
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is útra kel a Szuper Rabbi, hogy minél több családhoz elrepüljön meggyújtani a hanuka gyertyákat! Sőt! Idén a Szarvasi Tábor csapata fogja fuvarozni és szolgáltatni a gyújtáshoz szükséges eszközöket!
2014. december 16-án kedden este gyújtjuk meg az első gyertyát.
FELTÉTEL
A Szuper Rabbi látogatásának feltétele: legalább 10 gyerek részvétele a gyújtáson!
Nem, nem kell, hogy testvérek legyenek  Hívjatok meg barátokat, rokonokat, így hamar összejön a 10 gyerek!
(És kérjük, ne mondjátok, hogy lesz 10 gyerek, de végül csak 6 tudott jönni … bocsi, tavalyi tapasztalat).
ZSIDÓ OTTHON
A program célja – a gyerekek érdeklődésének felkeltésén kívül -, hogy minél több zsidó család otthon, vagy baráti körben töltse az ünnepet. A gyerekek a zsidóságukat és az ünnep hangulatát otthon éljék meg, de pedig különböző intézményekben, esetleg utcai gyújtásokon. Ehhez szeretnénk megadni minden segítséget, mert tudjuk, hogy sok szülő számára ez egy nagy feladat.
JELENTKEZÉS
Ha szeretnétek, hogy hozzátok is ellátogasson a Szuper Rabbi, akkor írjatok egy emailt az info@hillel.hu címre.