Heisler: A korábbi kerekasztalok nem működtek elég hatékonyan

Heisler: A korábbi kerekasztalok nem működtek elég hatékonyan

 

Forrás: atv.hu

A kormány feladata a témaválasztás, mi csak azt kérjük, hogy tudassák, miről lesz szó, hogy fel tudjunk készülni rá, esetleg egyeztetni tudjunk más zsidó szervezetekkel – mondta Heisler András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedden.


heisler_egyenesbeszéd_08_1_1.jpg

Lázár János ugyanis szeptemberre hívta össze a Zsidó Közösségi Kerekasztalt és a MAZSIHISZ elnöke erre korábban úgy reagált, csak akkor tud a meghívásra válaszolni, ha előbb megkapja Lázártól az ülés tervezett, pontos napirendjét.

A levélben Heisler arra is kitért, hogy „mély csalódás volt számukra az elmúlt háromnegyed év” a kormány emlékezetpolitikája, a zsidó szervezetek véleményének, kéréseinek figyelmen kívül hagyása miatt, és azért, mert „nem volt érdemi kapcsolat” a Mazsihisz és a kormány között.

Heisler szerint a korábbi kerekasztalok nem működtek elég hatékonyan, ezért szeretnék előre megvitatni a többi zsidó szervezettel a napirendet. A Sorsok Házáról azt mondta, bár az elnevezéssel nem értenek egyet, a MAZSIHISZ továbbra is abban érdekelt, hogy az oda betérő diákok valós történelmi képet kapjanak.

A teljes beszélgetést ide kattintva tudja megtekinteni