Utazás a történelemben egy fényképezőgéppel Bánkuti András fotóriporter, fotóművész

Mindig nehéz a megszólítás, Ön fotográfus, fotóriporter, vagy fotóművész?

 

 

Az utókor dönti el majd, hogy ki mennyire volt művész vagy sem. Én magamat fotóriporternek tartom, de elég nehéz eldönteni akár André Kertész, akár Robert Capa esetében is, hogy fotóriporterek voltak-e vagy inkább fotóművészek, szerintem mindketten egyszerre voltak azok. Mondhatnék még más hasonló nagy fotós neveket is.

 

Dolgozott a Közel-Keleten is. Visszavágyik oda?

 

Állandóan visszavágyódom, én magam a kollegámmal, Keresztes Imrével elég gyakran megfordultam a Közel-Keleten, így Izraelben is. Végigjártuk az országot, szinte az összes részét végig tudtuk nézni, fényképezni, ennek az összes örömével. Azt kell mondanom, nem tudtunk betelni vele. Bármikor, amikor alkalom adódik, visszamennék, fényképeznék. Az különösen érdekes, hogy rendkívül sokféle kultúra van jelen Izraelben, amire figyelni kell. Mondjuk egy ortodox zsidónál is, meg kell kérdezni, hogy lefényképezhetem-e, engedély nélkül csak a veszekedés lesz belőle. Beszélgetnek, barátkoznak az emberrel és akkor, abban a pillanatban kialakulhat egy baráti viszony, akkor már többet megengednek. Ugyanez vonatkozik az arabokra is, ott is illik megkérdezni, amit általában jónéven vesznek. Amennyiben valaki nemet mond, azt az ember megköszöni, tudomásul veszi és továbbmegy. Érdekes az is, hogy Izraelben elég gyakran találkozunk fegyveres emberekkel. Más világrészeken nem örülnek annak, ha fényképezik őket, itt ez nem okoz problémát. Persze az ő esetükben is megkérdezi az ember, hogy engedik-e, de utána gond nélkül teheti.

 

Most éppen hol dolgozik, Ön a HVG munkatársa volt egykor?

 

A Figyelőnek vagyok a fotóriportere, képszerkesztője, valamint a Digitális Fotó című lapnak vagyok a főszerkesztője. A régi munkámnak köszönhetően jártam sokszor a Közel-Keleten. Összességében ezek az utak nagyon érdekesek voltak, adtak egy jelentős plusztudást és kultúrát, hiszen az ókortól kezdve egészen a modern időkig végigutazhatjuk a történelmet, ahol a kultúrtörténet és a történelem emlékeit járhatjuk végig. Nagyon sok maradandót hagyott, hiszen olyan helyekre is el lehet jutni, ahova kelet-európai, európai szemmel érdekes betekinteni. Egészen más, mint a mienk.

 

Egy kép, ezer szó, tartja a mondás. Az Ön képeiben az a legérdekesebb, hogy a szemek szinte beszélnek.

 

Nagyon szeretem az embereket fényképezni, ez tulajdonképpen egy pszichológiai dolog, ha az ember elmegy valahova, a világ bármely tájára, akkor miképpen tud embert fényképezni. Ma már nehezebb, valahogy mindenki tart a fényképezőgépektől, ám ha az embert, jelen esetben engem elfogadnak, meg tudom győzni őket, hogy nem akarok rosszat, akkor mindenki hajlandó együttműködni. Hajlandóak hagyni, hogy fényképezzem őket és el tudom érni, ha sokat ott vagyok, hogy önfeledt pillanatokat is elkapjak, ne csak pózokat.

 

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú az ATV augusztus 10-i Hetiszakasz című adásának szerkesztett változata.