Avigdor Liberman a Bild című német lapban csütörtökön megjelent interjúban

Liberman német vezetésű uniós küldetést sürget

liberman3333333 Az izraeli külügyminiszter szerint egy német vezetésű európai uniós megfigyelő misszió szükséges a gázai konfliktus rendezéséhez.     Avigdor Liberman a Bild című német lapban csütörtökön megjelent interjúban kiemelte, hogy a konfliktus rendezésében „a németeknek Európa vezető nemzeteként meghatározó szerepük van”. Berlinnek szerinte tárgyalást kell kezdenie az uniós tagállamokkal arról, hogy miként lehet elkerülni a gazdasági és humanitárius katasztrófát a Gázai övezetben, és miként lehet leállítani az övezetbe irányuló fegyvercsempészetet. 

    A megoldás egy német vezetésű uniós megfigyelő misszió, amely ellenőrzi a palesztinok és a szomszédos országok közötti kereskedelmet – mondta az izraeli külügyminiszter. 
    Izrael nem akar ismét közigazgatási feladatokat ellátni a Gázai övezetben, „de megoldást kell találni az övezet lakossága számára”, ezért „Németországnak vállalnia kellene egy ilyen küldetés vezetésének a felelősségét” – hangsúlyozta Avigdor Liberman.
    Elmondta, hogy az izraeli hadművelet sikeres volt, mert megsemmisítették az övezetből Izraelbe vezető valamennyi „terroralagutat” és meggyengítették a Hamász szélsőséges palesztin szervezetet. Hozzátette, hogy a közel-keleti régióban a tartós béke nem Izraeltől függ, hanem attól, hogy az arab államoknak sikerül-e megoldani a társadalmat feszítő gazdasági gondokat. 
    Az arab tavasz „a szegénységből fakadó robbanás volt”, és ha ezekben az országokban nem sikerül kialakítani stabil középosztályt és megnyitni a jobb élet kilátását, akkor „mindig lesz hely a gyűlöletnek, az erőszaknak és a háborúnak” – mondta Avigdor Liberman.
    Német diplomáciai források szerint Berlin, Párizs és London támogatja a határellenőrzést segítő európai uniós misszió újraélesztését a Gázai övezet és Egyiptom közötti Rafah átkelőhelyen, amely a világra nyíló kaput jelenti az övezet lakosságának.
    Az Európai Unió 2005-ben indította el az EUBAM Rafah (Az Európai Unió Rafah-i Határtámogató Missziója) nevű küldetést, de a munkát 2007-ben felfüggesztették, miután a Hamász megnyerte a választásokat Gázában, és a mérsékelt palesztin politikai erővel, a Fatahhal kialakult fegyveres konfliktust követően átvette az irányítást az övezetben. Azóta Izrael és Egyiptom blokád alatt tartja az övezetet, az emberek és a létfontosságú termékek forgalma így erősen korlátozott a gázai határon.