Heisler András: Vajon lehet-e együtt élni az állandó fenyegetettséggel?
Ugye borzasztó volt. Rettenetes hang ez. Izraeli testvéreink nap mint nap erre a hangra riadnak. A nagyvárosokban naponta többször, a déli megyékben, Gázához közel pedig több tucatszor. Ezt hallja a holokauszt borzalmait átélt nagynéném, a nyilasok által a Dunába lőtt, sebeit túlélő nagybátyám, erre ébred Tel Avivban fiam, ezt hallgatja még anyja hasában unokám, s talán erre a rettenetre fog megszületni, néhány órán, vagy napon belül, mint családunk első szabre tagja.
Tisztelt Nagykövet Úr! Tisztelt Vezető Lelkész Úr! Zsidó és keresztény Barátaim!
Vajon lehet-e együtt élni az állandó fenyegetettséggel? Vajon képes az ember elviselni a tartós bizonytalanságot? Tudjuk, az izraeliek erősek! A mocsarakat hetven éve már lecsapolták, a futó homokot embertelen erőfeszítéssel megállították, a sivatagból termő gyümölcsösöket, a tengervízből édes ivóvizet varázsoltak, autópályák kilométerei hálózzák be az országot, a technológiai fejlődés szakadatlan, s bizony erősek az izraeliek, mert közben meg kellett nyerni nekik minden háborút. Mert Izrael nem veszíthet el egyet sem: nincs hova visszavonulnia, neki mindig meg kell védenie magát. Így történt ez 1948-ban, mikor a környező arab országok mindegyike rátámadt az éppen akkor született zsidó államra. Így volt ez 1956-ban, mikor az európai hatalmak cserbenhagyták a békére vágyó országot, vagy 1967-ben a hat napos háború során, melyben Izraelt a tengerbe akarták szorítani arab szomszédai. De az 1973-as Jaum Kippuri háború alatt is, pedig akkor csak ezrek egyéni hősiessége és sok száz hős katona halála volt képes megmenteni az országot. S így van ez most is, Izraelnek nincs választása: meg kell nyernie a Hamasz terroristái ellen folytatott háborút. Be kell robbantania a gyilkos eszközök csempészésére kialakított alagutakat, meg kell semmisítenie a rakétabázisokat.
Vajon lehet-e együtt élni a háború veszélyeivel? Sokan jártunk kint Izraelben, szent föld ez zsidóknak, s keresztényeknek egyaránt. Mindig bámultuk, hogy a veszélyekkel milyen flegmán képesek szembe nézni ott. Néhány napja kint élő barátom beszámolóját hallgattam. Sábesz kimenetele után egy Tel Avivi kávéházban beszélgettek. Légiriadó volt. A kávéház vendégeit leterelték annak „miklat”-jába, a védett helységbe. Durranás, robbanás, az Iron Dom megint nem tévedett, majd fel lehetett menni újra teraszra. Milyen volt, izgultatok – kérdeztem az európai sztereotípiák megszokott agyaláltságával. Igen izgultunk – volt a válasz. Izgultunk: kihült-e a teraszon hagyott kávénk.
Fegyverek, harckocsik, repülők, vaskupola. Vasba, s acélba öntött eszközök, szilárdak, erősek, rettenthetetlenek. De mi magyarok az Egri csillagokból már régen tudjuk:” a vár ereje nem a falakban, hanem a védők szívében vagyon”. Izrael ereje sem csak hadseregében, hanem az ott élő zsidók hitében, s lelkében vagyon. Hetvenöt éve gyakorlatilag háborúban állnak. Hetvenöt éve kisebb nagyobb megszakítással lövik országukat, s ennek ellenére tudnak demokráciában és emberként élni. Tudnak tanulni, vagy tudnak építkezni, tudnak szerelmeskedni, tudnak gyermekeket szülni, tudnak örülni, bánkódni és tudnak ünnepelni.
Erősek az izraeliek! S ha kell, megvédik magukat. Nincs ember, nincs kormányfő, nincs ország és nincs nemzetközi szervezet, amely elveheti tőlük az önvédelem jogát! Izrael védelmi harcot folytat a terrorizmussal, a fundamentalizmussal, az emberi gonoszsággal és butasággal szemben. Izrael ma pajzs, a felvilágosult emberiség pajzsa.
Erősek az izraeliek. De vajon meddig bírja a lelkük? Lehet-e mentális sérülés nélkül elviselni a folytonos veszélyeztetettséget. Van ahol tizenöt másodperc, van ahol harminc, s van ahol akár másfél perc jelenti a biztonságot – mert ennyi idő alatt kell eljutni a rakétától védett helyekre. Ezt lehet bírni napokig, lehet akár hetekig, de valamikor állj kell parancsolni. Izraelben a folytonos rakétázások miatt sok száz gyermek mentálisan már megsérült. Segítünk, ahogy tudunk. A magyarországi zsidó szervezetek izraeli gyerekeket utaztatnak a Balatonhoz, hogy néhány napot pihenjenek, hogy szíréna nélkül feküdjenek, s anélkül keljenek. Nincs ma ország a földkerekségen, amely ennyit tolerált volna. Tűzszünetet javasolt, békét parancsolt – a Hamasznak azonban Izrael elpusztítása a definiált célja. Bármi áron! Akár a tűzvonalba terelt ártatlan palesztín gyermekek halála árán is. Izraelnek joga megvédeni saját országát, saját polgárait. Minden erejével, ám’ a lehető legkisebb saját és legalacsonyabb palesztin civil áldozatok mellett.
Mi, akik eljöttünk ide, kifejezzük szolidaritásunkat Izrael és a béke mellett, mi akik demonstrálunk elítéljük a fundamentalizmus minden formáját, s mi akik eleget tettünk a szervezők hívásának, elutasítjuk emberek és országok terrorizálását. Innen is kérjük a magyar kormányt, hogy a jelenleginél sokkal határozottabban ítélje el a Hamasz terrorcselekményeit és markánsabban álljon ki Izrael önvédelmi joga mellett.
Hölgyeim és Uraim, köszönöm figyelmüket.
Am Israel háj!
Heisler András
