Titkos adatgyűjtés – OGY – Benyújtotta vizsgálóbizottsági kezdeményezését a Fidesz

Titkos adatgyűjtés – OGY – Benyújtotta vizsgálóbizottsági kezdeményezését a Fidesz

A parlament elé terjesztette az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatos vizsgálóbizottsági kezdeményezését a Fidesz, csatolva a szükséges számú aláírást.

    A testület feladata – a javaslat címe alapján – az Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvések feltárása lesz.
    A parlamenti honlapon közzétett határozati javaslat szerint a bizottság vizsgálata tisztázni hivatott egyebek mellett azt: megállapítható-e, hogy Magyarországon a botrány keretében lehallgattak politikai, közéleti, gazdasági szereplőket, illetve, hogy Magyarország az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által lehallgatott országok közé tartozott-e vagy csak eszköze volt az NSA egyéb tevékenységének.
    Vizsgálnák, hogy a magyar elhárításnak, titkosszolgálatnak vannak-e megállapításai az ügyben – például a magyarországi információszerzés céljáról, illetve az ország szuverenitásának befolyásolására használt eszközökről. Tisztázni tervezik, hogy az információszerzés során a „befolyásolásra törekvő” országok milyen magyarországi adatokhoz férhettek hozzá, illetve milyen partnerségi viszonyban állnak Magyarországgal.
    A testület feltárná, hogy a magyar hírszerző szervezetek részéről érkeztek-e jelzések a külföldi befolyásolási szándékról. 
    Vizsgálnák továbbá, hogy milyen külföldi érdekcsoportok, szervezetek kiket és milyen céllal támogatnak Magyarországon saját érdekeik érvényesítésére.
    A bizottság az indítvány értelmében 2014. március 18-ig nyújtja be jelentését az Országgyűlésnek, elkülönítve a minősített adatot tartalmazó részeket.
    A nyolcfős testület tagja – ha az előterjesztést elfogadják – csak a legmagasabb szintű nemzetbiztonsági ellenőrzésen átesett és kockázati tényezőt nem tartalmazó szakvéleménnyel bíró képviselő lehet.
    Az előterjesztő Kocsis Máté, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagja indoklásában felidézte, hogy a WikiLeaks egész Európát érintő lehallgatási botrányról tett közzé adatokat. Egyes hírek szerint Németország, Franciaország, Spanyolország mellett Magyarország is érintett lehet, így magyarországi vezetőket, üzletembereket hallgathattak le és használták fel személyes adataikat. Indokolt – írta -, hogy kiderüljön, mi az igazságtartalma az ügynek: hallgattak-e le embereket Magyarországon, illetve vannak-e befolyásszerzési kísérletek külföldi érdekcsoportok részéről a magyar köz- és gazdasági életben. 
    Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerdán a Facebookon közzétett videóban reményét fejezte ki, hogy a vizsgálóbizottság még karácsony előtt létrejön.
    A miniszterelnök korábban külön-külön is egyeztetett a lehallgatási botrányról a parlamenti képviselőcsoportok vezetőivel. Hétfőn az Országgyűlésben – Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője érdeklődésére – Orbán Viktor megígérte egy olyan bizottság létrehozását, amely a külföldi befolyásolási kísérletek felderítésével foglalkozik.
    Az ügy – mintegy egy hónappal ezelőtt – szerepelt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának napirendjén is. Kocsis Máté az akkori zárt tanácskozás után jelentette be, hogy ha a miniszterelnök és a frakcióvezetők közötti konzultációk lezárultak, a Fidesz javaslatot tesz a lehallgatási botránnyal foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság felállítására.