Szükséges az önmagáért és az országért felelősséget vállaló roma értelmiség

Szükséges az önmagáért és az országért felelősséget vállaló roma értelmiség

Szükség van egy önmagért és az országért is felelősséget vállaló roma értelmiségre – mondta az emberi erőforrások minisztere a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat konferenciáján szombaton Balatonszárszón.

Balog Zoltán a Melyik a Te utad? címmel rendezett tanácskozáson hangsúlyozta: a kormány azért támogatja ezt az egyházi kezdeményezést, hogy legyenek Magyarországon roma-magyar kettős identitású keresztény értelmiségiek.

A miniszter fontosnak nevezte, hogy „legyen egy olyan rétege a magyarországi cigányságnak, amelyik önmagáért is felelősséget vállal, meg az egész országnak az ügyét is figyelembe veszi”.

 

Szerinte olyan értelmiségieknek kell lenniük, akik az együttműködésben érdekeltek, nem pedig a konfrontációban.

A szakkollégiumok jelentőségről szólva hangsúlyozta: „ez egy kis laboratórium, ahol kipróbáljuk azt, ami sajnos társadalmi méretekben sok helyen nem megy”.

Az elmúlt három év alatt, amióta működnek a szakkollégiumok, rengeteget értek el ezek a fiatalok, és mivel csaknem egyharmad részben nem cigány fiatalok is tagjai ezeknek a közösségeknek, gyakorolják az együttélést, jól érzik magukat együtt, kölcsönösen segítik egymást – értékelte a jelenleg öt szakkollégiumban folyó munkát a miniszter.

A miniszter szólt arról is, „sokan úgy gondolják, hogy a roma vagy a cigány felzárkózás, az a cigányoknak az érdeke, meg az ügye, de ez abszolút nem így van, ez a mi érdekünk, a többségi magyaroknak az érdeke”.

A miniszter szerint a jelenlegi problémahalmazból kivezető „egyetlen út, hogy a munkába és a tanulásba kell invesztálni”, és akkor azok, akik ma problémát jelentenek, „azok majd potenciális erőforrásként bekapcsolódnak a közteherviselésbe”.

Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke szerint a roma szakkollégium léte egyenértékű a roma integráció sikerével.

„Ha nem lesz roma értelmisége a magyarországi cigányságnak, akkor az integráció is megkérdőjeleződik” – mondta Farkas Flórián, aki a visszajelzések alapján nagyon sikeresnek nevezte az egyházak és a kormány együttműködését, és példaértékűnek azt, hogy az egyházak ilyen szinten szerepet vállalnak a roma fiatalok tanulásának segítésében.

A konferencián résztvevő fiatalokat a szakkollégiumi hálózatot fenntartó egyházak képviselői is köszöntötték, hangsúlyozva, a jelenlévők legfontosabb döntése, hogy a keresztény utat választották. Arra bíztatták a fiatalokat, hogy éljenek a szakkollégium adta lehetőséggel, amely kitágítja a világot számukra, értelmiségiként legyenek aktív és felelősségteljes tagjai a közösségüknek, az országnak.

2011-ben Debrecenben református, Nyíregyházán evangélikus, Miskolcon görög katolikus, Budapesten pedig jezsuita fenntartó működtetésével indult Keresztény Roma Szakkollégium, majd 2012-ben Szegeden a Római Katolikus Egyház fenntartásában. A szakkollégiumoknak 130 diákja van.

A szakkollégiumok célja, hogy olyan, cigány identitásukat megőrző keresztény értelmiségieket neveljenek, akik sokoldalúan képzettek, szakmai munkájukban magas szintre törekednek, nyitottak a fejlődésre, és elkötelezettek egyházi közösségeik képviseletére. Működésüket a kormány 120 millió forinttal támogatja, és segíti az Új Széchenyi Terv keretében további 1,15 milliárd forint uniós támogatás is.