FRANKEL ZSINAGÓGA HETILAPJA Verő Tamás rabbitól

FRANKEL  ZSINAGÓGA HETILAPJA Verő Tamás rabbitól

 

2013. december 06. Péntek–5773. tévét hó 03. www.frankel.hu , [email protected]  33/12 szám

Szombat fogadása 18.00. gyertyagyújtás 15.35., szombat reggel ima 10.00. kimenetel 16.45.

 

HETISZAKASZ:

 

V Á J I G Á S       (I. Mózes 44.18– 47.31 ו י ג ש

És előlépett Jehuda. Bátran az alkirály szemébe mondja: nem erről volt szó. József megígérte annak idején, hogy Benjámin szabadon visszatérhet az apjához, mert „lelkük össze van kötve”. Még egy megpróbáltatást nem bírna ki az öregember. Szeretett felesége meghalt, az egyik fia eltűnt, talán széttépték a vadállatok, ha a másik fiát is elveszíti, búbánatában sírba száll. Kéri Jehuda, maradhasson Benjámin helyett, mert nem nézheti atyjának szerencsétlenségét, szenvedését. Jehuda szavai nem is hatástalanok. József nem bír uralkodni magán, leleplezi kilétét testvérei előtt. Megnyugtatja őket, hogy ne legyen lelkiismeret furdalásuk. Az egész kalandos történetnek így kellett lennie. Ily módon tudott Egyiptomba jutni, így volt képes megmenteni a fél világot az éhségtől, többek között apját és testvéreit is. Az Örökkévaló parancsa, hogy József családja is Egyiptomba jusson. Meg is hívja apját és testvéreit, valamint azok háza népét. Csomagoljanak és telepedjenek le a számukra kijelölt Gósem földjén. Ott el lesznek látva mindennel. Jákob nehezen hiszi el fia életben maradását, látva az ajándékkal megrakott szekereket, megnyugszik. Vállalja, hogy csatlakozik fiaihoz és lemegy Egyiptomba, mert Kánaánból, később a Szent Földről mindig lemegyünk, még ha a Kilimandzsáróra telepedünk le, akkor is. Felmenni csak a Szent Földre lehet. 70 férfi asszonyaikkal, gyerekeikkel útra keltek és elindultak Egyiptom felé. A fáraónak tetszett az ötlet és megerősítette a meghívást. A diaszpóra, vagy ha úgy tetszik, a Gálut, ezzel a momentummal kezdődött. „Izrael lakott Egyiptom országában Gosem földjén, birtokukba vették és nagyon megszaporodtak”. Lehet, hogy később ez lesz a konfliktus magja, de ne szaladjunk előre. Egyelőre nagy tisztelet veszi körül Jákobot és népes családját.
Vájigás élov Jehuda. És előlépett Jehuda. Lehet ezen mondatnak más olvasata is. Jehudáról nevezik majd el Salamon király halála után a Szent Föld déli részét, Judeát. Sokan nem tudják, 1948-ban, amikor Izrael független lett, vitatkoztak a vezetők, hogy a két név közül (Judea és Izrael) melyiket válasszák az új ország neveként. Izrael mellett döntöttek. Jehuda nevéből származik a zsidó szó. Eszter könyve Mordechájt is Jehudinak, zsidó férfinak nevezi. A vallás vagy nép megnevezésének ez már a harmadik formája (Ivri – héber, Izrael és Zsidó) Jákob fiának nevéből származik…Deutsch Gábor

Annak idején két tulajdonságának köszönhette sorsa szerencsétlen alakulását: pletykálkodásra való hajlamának ( „elvitte József rosszhírüket atyjukhoz”), valamint szüntelen közléskényszerének („még inkább gyűlölték őt álmai miatt és beszédei miatt”). Személyisége akkor kezdett változni, mikor – Potifárnénak hála – fogságba került. A főpohárnokkal felidézve a múltat nem nevezte meg a bűnösöket: „mert elloptak engem a héberek országából, és itt sem tettem semmit, hogy börtönbe vetettek engem”. A javulás első lépésének tekinthetjük, hogy nem kezdte el áztatni testvéreit, pedig bátran és okkal tehette volna, azonban valami még nem stimmelt, nem látta személyes felelősségét („itt sem tettem semmit”) élete sorsfordító eseményeinek hátterében. E félmegoldás tükröződik fia, Menasse születése utáni megnyilvánulásában is: „elfelejtette velem Isten minden bajomat és atyám egész házát”. Úgy tűnik még mindig a harag beszélt belőle, és ez érződött testvéreivel való első találkozásuk alkalmával is: „midőn meglátta József az ő testvéreit, fölismerte őket; de idegennek tetette magát velük szemben és keményen beszélt velük”. Ilyen előzmények után érdemes megfigyelni, milyen visszafogottan reagált, pedig nem csupán azt hallgatta végig, hogy halott, de szégyenkezés sem látszott az elbeszélőn. Bölcs hallgatásának feltörő érzelmei vetettek véget, azonban annyira észnél volt, hogy minden embert kiküldjön a helységből („nem bírta József magát tartóztatni mindazok előtt, akik mellette álltak és kiáltott: Vezessetek ki mindenkit tőlem!). Mondhatnánk azért, hogy ne lássák zaklatott lelkiállapotát, de legalább ennyire elképzelhető, hogy testvérei helytelen tetteinek titkát őrizte. És ezek után még ahhoz is volt ereje, hogy levegye fivérei válláról nyomasztó terhüket: „ne keltsen haragot szemeitekben, hogy eladtatok engem ide, mert éltetőnek küldött engem Isten előttetek”. József megtért, a pletykás megmondó emberből cádik lett. Van remény…Darvas István rabbi

A hetiszakaszhoz csatolt prófétai rész a „családi” egység fontosságát vonja le tanulságként a tórabeli elbeszélésből. Tudvalevő, hogy Salamon király uralkodása után (i.e. 930) az ország két részre szakadt. Az északi rész Efrájim törzsének vezetésével külön királyságot állított fel. Efrájim József fia volt. A déli részben Jehuda és Benjámin törzse vitte tovább Júdea királyságát, Salamon fiának, Rechávámnak vezetésével. Az északi Efrájimot az asszírok pusztították el (i.e. 722), a déli Júdeát a babiloni király, Nebuchadnecár foglalta el (i.e. 586). A Háftárában Ezékiel próféta jövendölését olvassuk, mindkét országrész megváltásáról. ..Menáchem Meron

 

MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HÍREK

 

Megrongálták múlt éjjel a Blaha Lujza téren felállított hanukai mécsestartót. Az elkövetőt a rendőrség elfogta. nol.hu/belfold/ismet__hanuka-gyertyatartokat_rongaltak_meg
Hivatalból vizsgálatot kezdeményezett Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő ellen a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, mert a politikus ügyvédként azt kérdezte egy bírótól, hogy nem zsidó származású-e. www.hir24.hu/belfold/2013/12/04/fegyelmit-kaphat-gaudi-nagy-a-zsidozo-kerdesert/
Elege van a zsidózásból a Kossuth-díjas művésznek Márton Évának. „A barátaimnak Éva vagyok, az ellenségeimnek Frau Marton” Van egy kedves barátnőm: ő zsidó, én pedig keresztény vagyok. És most ezt a szembeállítást hallom mindenhonnan. Miért nem természetes, hogy ő karácsonyra sóletet csinál, másnap pedig hozzánk jön halat enni? hetivalasz.hu/itthon/nem-erti-hogy-lehet-hogy-az-utobbi-idokben-hires-muveszeink-kulfoldon-panaszkodnak-kizarolag-rossz-hiret-keltve-az-orszagnak-71084/
Sukoró-ügy Joav Blum: elenyésző tételnek számított a telkek ára Joav Blum szerint a Velencei-tó partjára tervezett, egymilliárd euró értékű King’s City kaszinó beruházásban elenyésző összegnek minősült az építéshez szükséges telkek megvásárlásra fordított 300 millió forint körüli összeg, és ő kifizette volna a dupláját is. www.ma.hu/belfold/194532/Joav_Blum_elenyeszo_tetelnek_szamitott_a_telkek_ara
Az Izraeli Nagykövetség hagyományos Hanuka ünnepségét Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete nyitotta meg december 4-én a Hotel Intercontinental dísztermében. Hanuka utolsó napján dr. Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Tarlós István főpolgármester, Alberto Bottari de Castello, Magyarország Apostoli Nunciusa, dr. Horváth János, az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának elnöke, Asraf Mohszen, az Egyiptomi Arab Köztársaság budapesti nagykövete, Heisler András, a Mazsihisz elnöke és Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke gyújtották meg az ünnepi lángokat. nepszava.hu/cikk/1004839-hanuka-unnepseg-tarlos-is-gyertyat-gyujtott

 

 

HÍREK A ZSIDÓ VILÁGBÓL

 

Luc Jousse, a dél-franciaországi Roquebrune-sur-Argens polgármestere egy november 12-én titkokban készült felvétel szerint, azon sajnálkozott, hogy „túl korán” hívták ki a tűzoltókat a településen található cigánytelepen kiütött tűzhöz. www.hir24.hu/kulfold/2013/12/05/rasszista-polgarmesteren-akadtak-ki-franciaorszagban/
Csúcskonferencia lesz az égben” – kommentálta egy izraeli hírszerzési tisztviselő Hasszán Lakkisz Hezbollah-főparancsnok halálhírét a Foreign Policy magazinnak. Lakkisz a Hezbollah katonai csúcsprogramjáért felelt. Izraeli hírszerzési források arra utalnak: a Moszad egymás után szedi le célpontjait. www.atv.hu/kulfold/20131205-csucskonferencia-az-egben-lakkisz-is-rajta-volt-az-izraeli-listan
Az izraeliek és a palesztinok évek óta nem voltak ennyire közel a békekötéshez – mondta az Izraelben tartózkodó John Kerry amerikai külügyminiszter Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott újabb, péntek reggeli megbeszélése után. www.hirado.hu/Hirek/2013/12/06/12/Kerry_az_izraeliek_es_a_palesztinok_evek_ota.aspx
A megfeneklett izraeli–palesztin béketárgyalásokról és az iráni atomprogramról folytatott tegnap tárgyalásokat John Kerry amerikai külügyminiszter Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel Jeruzsálemben. magyarhirlap.hu/abbasznak-nem-kell-a-terv
Házkutatást tartott a görög rendőrség csütörtökön a neonáci Arany Hajnal párt három parlamenti képviselőjénél, akik néhány nap múlva bűnszervezethez tartozás vádjával állnak bíróság elé. www.atv.hu/kulfold/20131205-hazkutatas-volt-a-gorog-neonaci-part-kepviseloinel
Békefolyamat Palesztína-Izrael: „nehéz és bonyolult” a helyzet A palesztin-izraeli békefolyamattal kapcsolatos helyzetet továbbra is „nagyon nehéznek” és „bonyolultnak” nevezte csütörtökön Száeb Erekat palesztin www.ma.hu/kulfold/194886/PalesztinaIzrael_nehez_es_bonyolult_a_helyzet főtárgyaló.
Zsidó jövő Európában címmel tartottak pódiumbeszélgetést kedden a berlini magyar nagykövetségen magyar és német zsidó fiatalok részvételével. nepszava.hu/cikk/1004694-a-zsidosagrol-tartottak-podiumbeszelgetest-a-berlini-magyar-nagykovetsegen

 

 

ÉDEKESSÉGEK

 

Az egyházfő szentföldi látogatásáról is szó volt Ferenc pápa és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfői vatikáni találkozóján. nepszava.hu/cikk/1004526-ferenc-papa-fogadta-az-izraeli-miniszterelnokot
Először látogatott izraeli miniszter Törökországba 2010 óta Amír Perec izraeli környezetvédelmi miniszter részt vett az ENSZ által a Földközi-tenger védelme ügyében rendezett isztambuli konferencián. www.hirado.hu/Hirek/2013/12/05/15/Eloszor_latogatott_izraeli_miniszter_Torokorszagba_2010_ota_.aspx

 

 

HETI-VICC

 

Kohn sétál az utcán mellén a sárga csillaggal. Arra megy Grün és rákérdez: – Kohn, te zsidó vagy???? Nem, én vagyok a Dohány utcai seriff!