Medvegyev: nem érdemes visszatartani a külföldre készülő diplomásokat

Medvegyev: nem érdemes visszatartani a külföldre készülő diplomásokat

Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő úgy vélekedett szerdán, nem érdemes visszatartani azokat a diplomásokat, akik külföldön akarnak dolgozni, egy részük ugyanis hazatér, újabb diplomákkal vagy szakmával felvértezve.
„Ha valaki úgy látja, hogy kedvezőbb számára külföldön dolgozni, bármilyen jelszavakat is hangoztasson az állam, akármilyen összegeket is kínáljon, az az ember akkor is elutazik” – érvelt a miniszterelnök a Moszkva környéki Gorkiban, államigazgatási káderek képzésével foglalkozó szakemberek előtt. Hozzátette ugyanakkor, arra kell törekedni, hogy ösztönözzék a hazai kádereket. Fel kell emelni a fizetéseket, ösztöndíjakat kell felajánlani a kutatóknak. „Erőszakkal azonban senkit sem szabad visszatartani.”

A help-hr.ru című orosz információs portál közlése szerint orosz szakértők az „agyelszívást” az alacsony oroszországi fizetésekkel magyarázzák. Egy értékesítési vezető fizetése például 40 ezer rubel (mintegy 300 ezer forint), míg külföldön ugyanilyen állásban a dupláját lehet keresni – magyarázta Ligyija Hadzijeva, a MainStaff személyzeti ügynökség igazgatója.

Komoly problémát jelent Oroszországban a fiatal kutatók külföldre távozása. A szakértők többsége úgy véli, a legképzettebb tudományos szakemberek nem elsősorban a nagyobb jövedelem reményében hagyják el az országot, hanem mert Oroszországban nincsenek meg a világszínvonalú tudományos-műszaki kutatás feltételei.

A Gorkiban lévő kormányfői rezidencián tartott tanácskozás egyik résztvevője szerint az államigazgatási területen tapasztalt égető szakemberhiányhoz hozzájárul az is, hogy az állami szolgálat jelenleg nem élvez megbecsülést az orosz társadalomban.

Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő erre kifejtette: az állami tisztviselőknek tisztában kell lennie azzal, hogy nem túlzottan kedvelik őket, ugyanakkor arra kell törekedniük, hogy kivívják a társadalom tiszteletét, s hogy ne azonosítsák őket azokkal bürokratákkal, „akiknek a fejében csak korrupciós késztetések járnak”.