Amerikából jönnek kihallgatni Csatáry Lászlót

Amerikából jönnek kihallgatni Csatáry Lászlót

Magyarországra utaznak júniusban a MÁV ellen az Egyesült Államokban 2010 végén indult holokausztperben érintett ügyvédek, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróságon tanúként meghallgassák Csatáry Lászlót – tudta meg a Magyar Nemzet Charles Faxtól, a felpereseket képviselő ügyvédtől.

A Magyar Nemzet pénteki számában emlékeztet arra, hogy a jogász 2010 októberében nyújtott be keresetet Washingtonban eredetileg a magyar állam, illetve a MÁV és a Rail Cargo Hungaria – a MÁV Cargo jogutódja – ellen legalább 300 holokauszttúlélő és áldozat hozzátartozójának nevében. Az alpereseket azzal vádolják, a második világháború idején együttműködtek a nácikkal a zsidók kiirtásában.

A tanúmeghallgatást kezdeményező ügyvéd szerint több jelentés is alátámasztja, hogy Csatáry László kulcsszerepet játszott a deportálások megszervezésében, és személyesen is részt vett az emberek vonatokra történő felpakolásában – írja a Magyar Nemzet.

Csatáry László a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ (SWC) állítása szerint 1944 tavaszán az akkor Magyarországhoz tartozó Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásában. Csatáry Lászlót Efraim Zuroff, az SWC jeruzsálemi irodájának vezetője jelentette fel az 1944-es deportálások miatt. A 97 éves Csatáry László kezdettől fogva tagadja bűnösségét.