Claude Lanzmann dokumentumfilmje a cannes-i filmfesztiválon

A Shoah című kilenc és félórás dokumentumfilm rendezője, Claude Lanzmann újabb holokauszttémájú filmjét vasárnap este mutatták be a 66. cannes-i filmfesztiválon.

A versenyen kívül vetített Le dernier des injustes (Az utolsó igaztalan) című alkotás a terezíni „mintatábor” zsidótanácsa utolsó, vitatott elnökével készült interjún alapul. A filmet az első kritikák a 87 éves rendező művészi végrendeleteként értékelik.

A három és fél órás dokumentumfilmben először láthatók azok a felvételek, amelyeket a rendező Benjamin Murmelsteinnel 1975-ben Rómában készített. A II. világháború alatt, Prága közelében működő terezíni láger zsidótanácsának utolsó elnökével készült beszélgetést Lanzmann eredetileg az 1985-ben bemutatott Shoah című filmjéhez forgatta, de abban végül nem használta fel. Közel negyven évvel később értette meg, hogy milyen fontos dokumentum birtokában van.

Az alkotás érdekessége, hogy új szemszögből világítja meg a zsidók megsemmisítési folyamatának kezdetét, és abban a magyar deportálásokért is felelős Adolf Eichmann valódi személyiségét, valamint a zsidótanácsok ellentmondásosságát.

A terezíni, németül theresienstadti tábort 1941 szeptemberében Eichmann ötletére azzal a céllal hozták létre a németek, hogy a világ közvéleménye előtt bizonyítsák, milyen humánusan bánnak a zsidókkal. Lanzmann filmjében láthatók azok a korabeli propagandafelvételek, amelyeken vidáman játszó gyermekek és idős emberek idillikus hangulatban töltik idejüket a „városban, amelyet a Führer ajándékozott a zsidóknak”. A gettó, amelyben több mint 150 ezren raboskodtak, a valóságban azonban Lanzmann szerint a „náci perverzió és kegyetlenség csúcspontja” volt, „a puszta erőszak és a hazugság egyedi keveréke”.

A gettókban a rend fenntartására a nácik zsidótanácsokat hoztak létre. Aki nem fogadta el a megbízatást a testületben, azt azonnal kivégezték. A terezíni zsidótanács utolsó elnökét, Benjamin Murmelstein rabbit Eichmann még korábbról, Bécsből ismerte, ahol 1938 nyarán azzal bízta meg, hogy szervezze meg az osztrák zsidók „kényszeremigrációját”. A rabbi amerikai anyagi segítséggel összesen 121 ezer zsidót mentett ki Ausztriából a háború kitörése előtt, amiért hatalmas összegeket fizetett a korrupt Eichmannak, aki Murmulstein szerint „saját zsebre” dolgozott.

A szarkasztikus humorú és nagyon intelligens Murmulstein jól ismerte Eichmannt. Az 1975-ben készült felvételeken vitatja azt az értelmezést, többek között Hannah Arendt filozófus tézisét a „gonosz banalitásáról”, amely szerint Eichmann egy egyszerű, a törvény szellemében eljáró, azaz Hitlernek engedelmeskedő szürke hivatalnok volt. Murmulstein szerint a deportálásokat megszervező Eichmann „valóságos ördög” volt, meggyőződéses antiszemita, erőszakos és korrupt.

A rabbi, aki a zsidókat mentő igazakra utalva „az utolsó igaztalannak” nevezi magát a filmben, részletesen beszél a zsidótanácsok vitatott szerepéről is a holokausztban. Elmeséli, hogy milyen hatalmai harcok folytak Terezínben, kik voltak az ő személyes „ellenségei” a zsidók közül a gettón belül.

„Az emberek mártírok voltak, de nem szentek” – fogalmazza meg a rabbi a filmben, nem tagadva, hogy őt magát is a hatalom- és a kalandvágy vezérelte, a nácik bábot próbáltak belőle csinálni, számára viszont a gettó megmentése volt a legfontosabb, mert tudta, hogy a mintaláger felszámolása az ott raboskodó zsidók elpusztításával járna együtt.

Murmulstein elődjeit, a terezíni zsidótanács korábbi elnökeit kivétel nélkül megölték a nácik, a rabbi volt az egyetlen, aki túlélte a holokausztot, és ezért sokan kollaborációval vádolták. Izraelbe soha nem mehetett, a csehszlovák hatóságok pedig a háború után letartóztatták, majd másfél év előzetes fogva tartás után bíróság elé állították, ahol felmentették a kollaboráció vádja alól. Ezt követően Rómába emigrált, ahol 1989-ben hunyt el.

Claude Lanzmann szerint a zsidók között nem voltak „igazi kollaboránsok”. „Egyértelmű, hogy kik voltak az igazi gyilkosok” – mondja filmje végén a rendező, „több megértést, empátiát” kérve a rabbi iránt.

A díszbemutatón megjelent többek között Valérie Trierweiler, a francia köztársasági elnök élettársa. Ez az első alkalom, hogy egy francia first lady ellátogatott a cannes-i filmfesztiválra.