A tengerészgyalogosnak tilos esernyőt tartania, az ugyanis zavarja a tisztelgésben.

Vihart kavart Barack Obama amerikai elnök amiatt, hogy a török kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatója közben, a váratlanul eleredt eső miatt díszegyenruhás tengerészgyalogosokkal esernyőt tartatott a saját és a vendége feje fölé – közölték pénteken amerikai internetes híroldalak.

A fegyvernem szolgálati szabályzatának vonatkozó előírása szerint ugyanis egyenruhát viselő férfi tengerészgyalogosnak tilos esernyőt tartania, az ugyanis zavarja a tisztelgésben.

Obama csütörtökön a szabad ég alatt tartott közös sajtótájékoztatót Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökkel a Fehér Ház Rózsakertjében, amikor esni kezdett. Ekkor felkért két tengerészgyalogost, hogy tartsanak esernyőt a fejük fölé, aki nem tagadták meg az amerikai fegyveres erők főparancsnokának utasítását.

Greg Wolf kaptány, az amerikai tengerészgyalogság szóvivője szerint „rendkívül ritkán” fordul elő, hogy a fegyvernem állományának tagjai esernyőt tartsanak és az a fehér házi eseményen kizárólag azért fordulhatott elő, mert az elnöknek szüksége volt erre.

Az esernyő alól beszélő elnök egyébként sajnálkozását fejezte ki a Rózsakert gyepén elhelyezett székeken helyet foglaló hallgatóságnak – főképpen újságíróknak – hogy ők kint maradtak az esőben.

Az elnököt főleg az eset miatt főleg jobboldali lapokban és konzervatív politikusok részéről érték bírálatok.