Autóba rejtett pokolgépek robbantak szombaton a délkelet-törökországi Reyhanliban 20 ember halt meg.

Autóba rejtett pokolgépek robbantak szombaton a délkelet-törökországi Reyhanliban, a szíriai határ közvetlen közelében. A két egymást követő robbanásban 20 ember halt meg.

„Két autó robbant fel Reyhanliban a helyhatóság, illetve a posta épülete előtt” – közölte Muammer Güler belügyminiszter a török televízióban. Tayyip Erdogan miniszterelnök a török televízióban 20 halottról és 46 sebesültről számolt be, de hangsúlyozta, hogy sok súlyos sérült is van, így a halottak száma növekedhet.

Egyelőre nem tudni, kik állhatnak a merénylet mögött. A kormányfő azonban nem tartotta kizártnak, hogy a robbantásoknak köze lehet a szíriai konfliktushoz vagy a török-kurd megbékélési folyamathoz. „Érzékeny időszak ez, új korszak kezdődött a kurdokkal a helyzet megoldásában. Azok, akik nehezen fogadják el ezt az új korszakot, képesek lehetnek ilyen tettekre” – hangsúlyozta Erdogan.

A televíziós felvételeken betört ablakok és a robbantás nyomán felszálló füstoszlopok látszottak. A mentésben legkevesebb 15 mentőautó vett részt.

A merénylet összefügghet a szíriai polgárháborúval. Törökország kezdettől támogatta a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen több mint két éve kezdődött felkelést, és az ottani harci cselekmények néhányszor átcsaptak a határon.

Ahment Davutoglu török külügyminiszter Berlinből üzente: reméli, Törökország lépni fog az ügyben. „Azok, akik bármilyen indokkal is be akarják hozni a külső káoszt országunkba, számíthatnak a válaszunkra” – mondta Davutoglu.

A szír-török határövezetben számos alkalommal folytak heves harcok a szíriai felkelők és a kormánykatonák között. Februárban autóba rejtett pokolgép robbant az egyik határátkelőhelyen, Idlibnél, amely 14 személy halálát okozta. A török belügyminiszter szerint a szíriai titkosszolgálatoknak és a katonaságnak is köze volt a robbantáshoz.

Szintén februárban robbant bomba a Bab al-Hawa határállomáson. A merényletet senki nem vállalta magára, egy szír ellenzéki csoport azonban a damaszkuszi kormányt vádolta meg. Az áldozatok főleg szírek voltak, akik azért várakoztak a határon, hogy átjussanak Törökországba.

Szíria és Törökország között akkor mérgesedett el a helyzet, amikor Szíriából indított rakéták a török oldalon csapódtak be, és ezzel arra sarkallták Németországot, Hollandiát és az Egyesült Államokat, hogy egyenként két-két üteg Patriot légvédelmi rakétát küldjenek Törökországba, NATO-szövetségesük védelmére.