Bemutató az Operaházba n
Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója:
Az Ariadné Naxoszban Magyarországon ritkán játszott mű, utoljára 1967-ben mutatták be, és mindössze két évig, 1969-ig volt műsoron. A Strauss-operák visszaemelését a repertoárba Héja Domonkossal két éve tűztük ki célul, e törekvés része ez a bemutató is, csúcspontja pedig a jövő évi Strauss150 Fesztivál.
Az Ariadné különlegessége, hogy „két műfajt vonultat fel egy darabban”, az operaházi bemutató igazi különlegessége azonban az, hogy a darabban szinte minden közreműködő debütál benne. 1916-os átdolgozás posztmodern megközelítésben kerül az Operaház színpadára.
Anger Ferenc rendező:
Mint ahogyan magát a darabot, a rendezői koncepciót is alapvetően a kettősség, a komédia és a szomorújáték egyidejű jelenléte határozta meg. Strauss maga is azt a kérdést feszegeti: lehet-e, szabad-e gyakorlati szempontok érdekében műfajokat összekeverni – nos, szerintem a válasz egyértelműen igen, sőt ezen belül is muszáj új megközelítésekhez nyúlni.
Héja Domonkos mb. főzeneigazgató, a darab karmestere:
Strauss korábbi darabjait óriási zenekarra írta, az Ariadnéban azonban mindössze harminchat zenekari művészt foglalkoztat, a szerző mégis elérte, hogy a darab úgy szól, mint az Istenek alkonya. Az énekesekre hihetetlenül nagy feladatot ró, ugyanakkor hitelesen ábrázol emberi érzéseket. Az egész mű görbe tükröt tart a művészek, és a gazdag sznobok elé.
Zöldi Z Gergely látványtervező
A darab látványvilágában a posztmodernitás az alap – ez nagy szabadságot ad, de nem azonos a koncepciótlansággal. A gyakorlati munkát hosszas felkészülés előzte meg. Fontos kiemelni a rendezővel való együttműködést, esetünkben számos rendezői ötletet a látvány ihletett, mint ahogy Anger Ferenc néhány elgondolása meghatározta a látványt.
Thomas Piffka
Először lépek fel Budapesten, és külön öröm számomra, hogy ilyen jó csapattal tehetem ezt – kompetenciájuk érezhető.
Magam is debütálok Bacchus szerepében, amelynek egyik fő mondanivalója épp az, hogy az embernek saját magán kell megtapasztalnia dolgokat, mindenkinek a saját leckéit kell megtanulnia élete során. Én most egy jó leckét készülök megélni.
Vizin Viktória
2002-ben szánták nekem először a Komponista szólamát, egy befolyásos külföldi szakember mondta akkor: ez az én szerepem. Carmen és a Mozart-hősök mellett akkor még elképzelhetetlennek tartottam, hogy vágyjam a straussi dallamvilágot. Mára megértem rá, és örülök neki, hogy részt vehetek a produkcióban. Erős, férfias mentalitást igényel a szerep, nagyjából azt a tesztoszteronmennyiséget, ami a mezzoszopránokban megvan. Nemes feladat, érzem, hogy teljes lényemet, minden energiámat beleadhatom.